Hírlevél feliratkozás
Kolozsi Ádám
2023. június 21. 09:14 Tech, Világ

Az Apple beperelte a svájci gyümölcstermelőket egy alma miatt

A gyümölcstermesztők legnagyobb svájci szervezete, a Fruit Union Suisse 111 éves, és hagyományosan egy piros alma a szövetkezet jelképe, rajta a svájci zászló keresztjével. A nemzetiesített almaszimbólum kézenfekvő választás lehetett, egészen addig, amíg nem jelentkezett az Apple, hogy van egy kis probléma: az alma ugyanis szerintük az ő védjegyoltalmuk része. ami miatt beperelték a svájci termelőket.

A Fruit Union Suisse ugyan már több mint hatvan éve működött, amikor az Apple Inc.-t a ’70-es években megalapította Steve Jobs, Steve Wozniak és Ronald Wayne, de sem ez, sem az nem akadályozta meg a kereset benyújtását, hogy a tech-cég jobb oldalt megkezdett almájával szemben a svájciaknál egy teljesen ép, harapásmentes gyümölcsről van szó, aminek mellesleg a színe is más, mint amit a közel 400 milliárd dolláros éves árbevételű Apple használ.

Mivel a svájci törvények szerint az időben korábbi védjegyoltalmi bejelentés elsőbbséget élvez a későbbiekkel szemben, jogi szakértők szerint az Apple-nek nem lesz könnyű bizonyítani az igazát, de az anyagi erőfölénye önmagában így is sokszor elrettentő hatású, főleg a kisebb vállalatokkal szemben: korlátozott lehetőségekkel sokan nem akarnak egy elhúzódó és költséges tárgyalást megkockáztatni, inkább beadják a derekukat.

Főleg, hogy az Apple-nek komoly nemzetközi rutinja van hasonló ügyekben. Mint a Wired írja az ügyről szóló cikkében, a Szellemi Tulajdon Világszervezete (WIPO) adatai szerint több tucat, a svájcihoz hasonló esetben küldtek jogi felszólítást a különféle alma szimbólumokat használó cégeknek egy sor országban – többet, mint a Microsoft, a Facebook, az Amazon és a Google együttvéve. Ha perre került a sor, több esetben a bíróság is nekik adott igazat.

Svájcban van némi előzménye az ügynek: 2017-ben az Apple megpróbálta levédetni a Granny Smith, vagyis a legközönségesebb zöldalma fekete-fehér képét. Ehhez a bíróság csak részlegesen járult hozzá, arra hivatkoztak, hogy az ilyen általános dolgok, mint egy alma képe, nem kisajátíthatók, azt tehát nem lehet levédetni. Az Apple fellebbezett a döntés ellen, a per még mindig folyamatban van.

Fun fact: 11 évvel ezelőtt az Apple-nek éppen Svájcban kellett visszavonulót fújnia: a svájci szövetségi vasúttársaság 21 millió dollár kártérítést kapott, mert a bíróságí ítélet szerint az Apple a svájci vasútállomások óráinak legendás, negyvenes évek óta nemzeti szimbólummá nemesedő dizájnját másolta le az új iPadekhez. A tech-cég végül kénytelen volt megváltoztatni az órás ikont.

G7 támogató leszek! Egyszeri támogatás / Előfizetés

Tech Világ alma Apple Svájc védjegy Olvasson tovább a kategóriában

Tech

Vámosi Ágoston
2025. május 22. 13:05 Tech, Vállalat

Új szakaszba lép az eladók nélküli boltok hazai elterjedése a Szegen megnyitott üzlettel

Szegeden nyitott meg az ország valószínűleg első hibrid működtetésű üzlete. A technológiát szlovák és cseh Coopokban is alkalmazzák.

Pletser Tamás
2025. május 14. 05:50 Pénz, Tech

A jelenlegi nukleáris technológia egy üzleti zsákutca

Az atomenergia reneszánszához technológiai áttörés kell, a hagyományos erőművek építésével az államok veszteséges projekteket támogatnak.

Debreczeni Anna
2025. április 28. 10:43 Támogatói tartalom, Tech

Most teljesen ingyen juthatnak saját honlaphoz a vállalkozások, ha gyorsan lépnek

Az állami pályázat 9 milliárd forintos támogatási keretösszegéből már csak 3 milliárd forint maradt, ezért érdemes gyorsan lépniük az érdeklődő cégeknek.

Fontos

Stubnya Bence
2025. május 22. 15:53 Világ

A termékcsomagolások egységesítésével reagálna az EU Trump vámjaira

Az unió tagállamai közti szabályozási eltérések a termékekre kivetett 44 százalékos vámnak felelnek meg. Kettős nyomásra változtatna ezen Brüsszel.

Avatar
2025. május 21. 16:36 Adat, Közélet

Miért ne tudná saját pénzből emelni a tanárok bérét a kormány?

Az egyetemek felé súlyozta át az oktatási kiadásokat a kormány, ezért lenne nehezebb csak hazai forrásból emelni a közoktatásban dolgozók bérét.

Stubnya Bence
2025. május 21. 14:02 Adat, Világ

Nem is állnak olyan rosszul a magyar fizetések a régiós mezőnyben

A magyar nettó átlagbérek meghaladták a szlovák, cseh, román, lett, észt béreket is az árkülönbségek kiszűrését lehetővé tevő vásárlóerő-paritáson számolva.