Hírlevél feliratkozás
Hajdu Miklós
2023. március 1. 15:33 Világ

Egyre több ország vezetése dönt időnként az internet lekapcsolása mellett

Tavaly 35 országban, legalább 187 alkalommal rendelték el hatóságilag az internetelérés korlátozását, eddig sose tapasztalt gyakorisággal éltek tehát a kormányok e lehetőséggel. Az intézkedést legtöbbször Indiában alkalmazták, ahova a regisztrált esetek fele köthető, de a dél-ázsiai országon kívül is egyre gyakrabban zárják el a lakosságot a világhálótól, derül ki a Washington Post cikkéből.

Az okok között tiltakozások, konfliktushelyzetek, választások, illetve vizsgálatok szerepeltek, a következményeik pedig a kommunikáció és a hírközlés nehezítése – mindez végső soron az autoriter rendszerekkel kapcsolatos aggályok fokozódása mellett jelentős költségekkel is járt, amelyek tavaly az ENSZ-t is a gyakorlatot ellenző állásfoglalásra késztették:

Ez egy fontos figyelmeztetés lehet az emberi jogok helyzetének romlásával kapcsolatban, és a leállások gyakran a bizonytalanság fokozódásával, valamint egyéb korlátozásokkal járnak együtt.

– fogalmazott Liz Throssel, az ENSZ emberi jogi hivatalának szóvivője az amerikai lapnak.

A tiltásokban élen járó Indiában ugyanakkor még a legfelsőbb bíróság sem zárkózik el az internet leállításától, 2020-ban például egy több, mint száz napig tartó üzemszünet tárgyalását követően született ítélet szerint a felfüggesztéseknek arányosnak és határozott időtartamúnak kell lenniük. Az országban ráadásul nem csak központi, hanem helyi hatóságok is élnek a tiltással, amit elsősorban a kasmíri konfliktus féken tartására használtak az országban.

Tavaly az orosz-ukrán háború és az iráni tüntetések következtében is többször előfordultak korlátozások az internetelérésben. Ukrajnában az oroszok kiber- és légitámadásai, Oroszországban pedig a többek között a Twitter, a Facebook és az Instagram blokkolására vonatkozó kormányzati döntés miatt akadozott az online tartalmak hozzáférhetősége. A teokratikus iráni kormány szintén döntően a közösségi médiafelületek elérhetőségét akadályozza.

A lap beszámol drasztikusabb esetekről is: Etiópiában és Myanmarban hónapokig vagy akár évekig tartó korlátozások mellett döntöttek katonai célokból. A leghosszabb ideig egy etióp tartomány, a szövetségi kormánnyal polgárháborút vívó Tigré lakossága kényszerült nélkülözni az online szolgáltatásokat – itt először 2020-ban akadályozták az internetes forgalmat a hatóságok, és még idén is csak lassú vagy gyenge minőségű kapcsolat áll a helyiek rendelkezésére.

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkEgyre gyakoribbak, de egyre kevésbé hatásosak a tüntetések az autokráciákbanEgymást megsegítő elnyomó rezsimek, a demokrácia iránt csökkenő érdeklődés is közrejátszik abban, hogy világszerte egyre kevésbé sikeresek a tüntetések.

G7 támogató leszek! Egyszeri támogatás / Előfizetés

Világ emberi jogok internet korlátozás korlátozások Olvasson tovább a kategóriában

Világ

Váczi István
2025. február 5. 18:30 Világ

Megvalósuló összeesküvés-elmélet? Ukrán érdek, hogy menjenek bányászni amerikai cégek

Úgy tűnik, mintha kiárusítaná országát az ukrán elnök, de a szóban forgó lelőhelyek vagy orosz megszállás alá kerültek, vagy tőke és szaktudás kell a kiaknázásukhoz.

Vámosi Ágoston
2025. február 5. 15:03 Világ

Itthon cégek kísérleteznek vele, a spanyol kormány viszont országosan rövidítené a munkahetet

A munkaidő-csökkentés több nyugat-európai országban is napirenden van. A spanyol javaslatnak viszont először át kell mennie a parlamenten, ahol a kormánypártnak nincs többsége.

Váczi István
2025. február 5. 13:44 Világ

Amit Trump szeretne, azért a NATO szétbombázta Szerbiát

Saját mércéjéhez képest is hajmeresztő ötlettel állt elő az amerikai elnök a Gázai övezet jövőjével kapcsolatban, de nehéz elképzelni a megvalósulását.

Fontos

Torontáli Zoltán
2025. február 7. 05:30 Adat, Élet

Jóval nagyobb élelmiszer-drágulást mértünk, mint amire a hivatalos adatok alapján számítottunk

Egyetlen év alatt 40-ről 70 forintra ugrott a tojás, 250-ről 330 forintra a tej ára, és sok más termék is magas inflációt jelez.

Jandó Zoltán Vámosi Ágoston
2025. február 6. 17:17 Közélet, Vállalat

Úgy tűnik, a főváros nyert, de lehet még csavar a mini-Dubaj-ügyben

Bár Gulyás Gergely szerint a NER-es üzleti körök nem akarják majd megvenni a rákosrendezői ingatlanokat, erre nem lehet mérget venni.

Avatar
2025. február 6. 16:24 Élet

Már kevésbé támogatja a lakossági parkolást hat budapesti kerület

Jelentős változásokat hozott 2025 a lakossági parkolásban, több fővárosi kerület is csökkentette a korábban nyújtott kedvezmények mértékét.