Hírlevél feliratkozás
Forint Ferenc
2022. december 12. 10:08 Fizetett hirdetés, Tech, Világ

Az úttörő – húsz éves a Porsche Cayenne

Egy Porsche karaktervonásai és élvezetes vezethetősége egy hétköznapi, családi használatra tökéletes terepjáróba öntve. Nagyjából így szólt az ötlet, amely életre hívta a Porsche Cayenne-t, amelynek legelső generációja 2002-ben rajtolt el.

Az időközben eltelt húsz évben pedig csak fokozódott a Cayenne sikere, épp úgy, mint képességei: az időközben harmadik generációba lépett modell nem csupán a világ élvonalába tartozó prémium SUV, hanem önmaga sokoldalúságának tökéletes bizonyítéka is: a Porsche Cayenne Turbo GT a világ leggyorsabb SUV modelljeként tündököl, miközben a konnektoros hibrid modellek akár 48 kilométeres elektromos hatótávval csökkentik a lábnyomukat, a Coupé változat pedig bebizonyítja, hogy az ikonikus 911-hez még közelebb álló formaterv sem követel nagy kompromisszumokat a családi használat terén.

Forrás: Porsche Centrum Budapest

A kezdetek nem mindig egyszerűek. A Porsche a 90-es években pénzügyi nehézségekkel küszködött, amelyből egyféle kiút mutatkozott: a márka eredeti filozófiáját követve padlógázzal menni előre és új modellekkel bővíteni a kínálatot. Az 1996-ban megjelent, középmotoros Boxster a hagyományos sportautós vonalat követte, de már ekkor megszülettek egy még merészebb, ’Colorado’ néven futó projekt első tervrajzai. A sokoldalú, családi használatra is született Porsche végül a Cayenne nevet kapta, amelyből azóta már több mint egymillió talált gazdára.

A Cayenne tökéletesen hű maradt a zuffenhauseni sportautó-gyártó alapelveihez: kategóriája legsportosabb alternatívájaként menetdinamikában és élményben adott többet, mint konkurensei, miközben kivételes minőségével, tágasságával és személyre szabhatóságával ki kiemelkedett.

A Porsche pedig minden egyes új generációval meghaladta saját határait és még magasabbra tört. Mára a Cayenne kétféle karosszériával, összesen 19 különböző változatban érhető el 340-től 680 lóerőig, köztük a különösen népszerű konnektoros hibrid változatokkal, amelyek háromféle teljesítményszinten teremtik meg a helyi károsanyag-kibocsátás nélküli autózás lehetőségét.

Forrás: Porsche Centrum Budapest

A Cayenne nem csupán megjelenésében, menetdinamikájában és képességeiben fejlődött sokat az évek múlásával, de a személyre szabási lehetőségek tekintetében is. Az egyediséget pedig különböző exkluzív szériák is fokozzák, mint például a Platinum Edition modellek. A SUV modell különleges változatát exkluzív, selyemfényű platina színű kiegészítők teszik még különlegesebbé. A különösen gazdag alapfelszereltség nem csak különösen stílusos látványt, hanem kivételesen vonzó ár-érték arányt is jelent. A Cayenne, a Cayenne E-Hybrid és a Cayenne S Platinum Edition elérhető hagyományos, illetve Coupé változatban is.

A Cayenne Platinum Edition kifinomult és exkluzív megjelenésének létrehozásában számos különböző selyemfényű, platina színű részlet veszi ki a részét. Az első légbeömlők betétjei, a hátsó LED-es fényív Porsche felirata, a hátsó modellmegjelölés és a széria 21 colos RS Spyder Design keréktárcsák (a Platinum Edition kiváltságai) mind ezt a színt kapják.

A fekete sport kipufogóvégek és ablakkeretek tovább hangsúlyozzák a különleges kiadás sportosan elegáns megjelenését. Ehhez illeszkedve a Platinum Edition modellek fehér és fekete, valamint Jet fekete metál, Carrara fehér metál, mahagóni metál, holdfénykék metál és kréta különleges színben elérhetők.

A külsőhöz tökéletesen igazodik a stílusos belső tér kréta színű biztonsági övekkel és ’Platinum Edition’ felirattal ellátott, szálcsiszolt alumínium ajtóküszöbökkel. Ehhez társul az alumínium belső csomag és számos ezüstszínű elem.

Forrás: Porsche Centrum Budapest

A Cayenne Platinum Edition különösen gazdag alapfelszereltséggel rendelkezik. Ez magában foglalja a LED-es fényszórókat Porsche Dynamic Light System (PDLS) rendszerrel, a panoráma napfénytetőt, a sötétített hátsó üvegezést, a Bose ® Surround audiorendszert, a hangulatvilágítást, a nyolc irányban elektromosan állítható, bőr sportüléseket, az első és a hátsó fejtámlák Porsche pajzsát, valamint a műszerfal analóg óráját. A Porsche Exclusive Manufaktur személyre szabási lehetőségek széles skáláját kínálja a külsőhöz és a belsőhöz egyaránt, a választható módosításoktól kezdve az egészen egyedi igények megvalósításáig.

A 340 lóerős Cayenne Platinum Edition magyarországi alapára bruttó 97.245 euró, a modellek pedig rendelhetők. Érdemes ellátogatni a Porsche Centrum Budapest márkakereskedésbe is, ahol első kézből élhetjük át, hogy mit tud nyújtani a Porsche ikonikus többcélú modellje. A tesztvezetés pedig garantáltan megerősít minket: hazaértünk.

A cikk megjelenését a Porsche Centrum Budapest támogatta.

G7 támogató leszek! Egyszeri támogatás / Előfizetés

Fizetett hirdetés Tech Világ Olvasson tovább a kategóriában

Fizetett hirdetés

Forint Ferenc
2023. április 3. 13:54 Fizetett hirdetés

Fa, ócskavas, veszélyes áru – több tízezer kamiont vált ki a vasút

A veszélyes áruk kezelésére szigorú szabályok vonatkoznak, ezek a technológiák rendelkezésre állnak a vasúti fuvarozásban, de nincsenek kiépítve a kamionok számára.

Forint Ferenc
2023. január 23. 08:29 Fizetett hirdetés, Vállalat

Ön tudja, melyik autómárka volt tavaly a magyarok kedvence?

2020 óta őrzi elsőségét a piacon a márka, 2022-ben azonban a teljes magyaroroszági személyautó- és kishaszongépjármű újautópiacon is az első helyen végzett.

Forint Ferenc
2022. december 22. 13:37 Fizetett hirdetés

Csapatjátékosok, akik szembemennek az előítéletekkel

A munka világában egyedül a teljesítménynek van szerepe és annak, hogy ez fenntartható legyen. Ugyanakkor tény, hogy egy nő számára tovább tart felsővezetői posztba érni, és bár a gyermekvállalás is lassítja ezt a folyamatot, de alapvetően a női vezetőkkel szemben még mindig több a fenntartás és kérdés” – véli Dr. Fábián Ágnes, a Henkel Magyarország ügyvezető igazgatója, aki távolról sem az egyedüli nő a cég felsővezetésében.

Fontos

Debreczeni Anna
2023. szeptember 21. 10:47 Világ

Külső nyomás vethet véget Ausztria semlegességi politikájának

Osztrák diplomáciai és nemzetbiztonsági körökben terjed a nézet, hogy a semlegességre való hivatkozás mára elvesztette hitelességét.

Jandó Zoltán
2023. szeptember 21. 04:34 Vállalat

Darabokban árulják az egyik legnagyobb magyar céget

Garázsok, lakóház, külterületi raktárépületek, kultúrház sport- és ipartelep, céges részesedések. Így zajlik a végkiárusítás a Dunaferrnél.

Torontáli Zoltán
2023. szeptember 20. 19:41 Közélet, Vállalat

Nem emelheti kedve szerint az új autó árát a kereskedő, amíg a vevő vár a szállításra

Sok esetben tisztességtelen volt az autókereskedők eddigi szerződési gyakorlata, amellyel a nehéz gazdasági helyzet ellen próbáltak védekezni.