Ahhoz, hogy a globális felmelegedés megálljon 1,5 C°-on (az ipari forradalom előtti szinthez képest, a Párizsi egyezményben foglaltaknak megfelelően) nagy erőfeszítésekre van szükség. Rengeteg különböző forgatókönyv van arra, hogyan lehet elérni ezeket, de egy dolog közös bennük, csökkenteni kell a fosszilis erőforrásokon alapuló áramszolgáltatást.
Vadim Vinichenko és szerzőtársai azt vizsgálták meg, hogy a múltban milyen ütemben sikerült csökkenteni a fosszilis erőforrások felhasználást az áramtermelésben a különböző országokban és régiókban. Eredményeik szerint ez sokban függ attól, hogy mekkora az adott régió, milyen ütemben nő az áram iránti kereslet és mivel helyettesítik a korábbi erőforrásokat.
A kisebb régiókban vagy országokban vannak példák jelentős fosszilis erőforrás csökkentésre, és akkor is nagyobb ütemben sikerült ezeket más erőforrással kiváltani, ha az áramkereslet nem, vagy csak alig nőtt. Nagyobb országokban vagy régiókban viszont, ahol ráadásul még a kereslet is nő, jóval kevesebb példa volt arra, hogy sikeresen és megfelelően gyors ütemben csökkentsék a fosszilis energiahordozók felhasználását.
Ezekben az esetekben is főleg vagy a szenet váltották gázra (utóbbinak kisebb a kibocsátása, de továbbra sem optimális) vagy nukleáris energiára, amit viszont jelenleg szintén sok országban éppen leépítenek. Csak az utóbbi időben kezdődött el az átállás a megújuló erőforrásokra, de ezek kiépítése teljesen új erőműveket és az elektromos hálózat átalakítását is kívánja, így lassabb ütemben halad. Globálisan názve csak a viszonylag kisebb régióknak és csökkenő vagy alig növekvő kereslet mellett sikerült gyors ütemben átállni ezekre.
Ha az áramfelhasználás szempontjából olyan nagy régiók kibocsátásáról beszélünk, mint Ázsia, akkor
kevés precedenst találtak a szerzők arra, hogy teljesíthető lenne az olyan mértékű csökkentése a fosszilis anyagok felhasználásának,
ami szükséges a 1,5 C°-os cél betartásához. Ráadásul míg az OECD országokban jellemzően régiek már az erőművek, így könnyebb azokat lecserélni (hiszen a korszerűsítés is nagy beruházást jelent), addig Ázsiában az erőművek viszonylag újak, ezért nem valószínű, hogy ezeket egyhamar kiváltanák más erőművekkel. Kína ráadásul még meg is növelte az új szénerőművek megengedett arányát, így
az előrejelzések szerint náluk 2025-ig még nőni fog a szénerőművek kapacitása.
De szerencsére nem kell, hogy a múlt a jövő előrejelzése legyen, a szerzők szerint sokat tanulhatunk a korábbi jelentős csökkentésekből, ami segíthet abban, hogy a jövőben még nagyobb ütemű fosszilis energiakivezetést érjünk el.
Először is a technológiai fejlődés minden esetben jelentősen meggyorsíthatja az átállást és az alternatív erőművek jelenlegi gyors fejlődése, illetve a beruházási költségek csökkenése nagy segítség lehet a megújuló energiaforrásokra való átállásra. Ezen túl
fontos, hogy megfelelő és kemény szabályozás is szükséges
ahhoz, hogy felgyorsítsák és támogassák az átállást. Végül fontos, hogy legyen megfelelő pénzügyi és politikai tőke is a sikeres váltáshoz, ami nem feltétlenül csak országokra vonatkozik, hanem nagy nemzetközi hálózatokra, szervezetekre is.
Összességében tehát korábban még nem látott ütemben kell világszinten csökkenteni a fosszilis energiafelhasználást az áramszektorban, de megfelelő szabályozások és a jelenlegi technológiai fejlődés mellett nem lehetetlen elérni és betartani a 1,5C°-os felmelegedési célt.
