Hírlevél feliratkozás
Katona Hajnalka
2021. november 21. 16:44 Világ

Csak a kisebb régiók tudnak megfelelő ütemben zöldülni, de azok is csak csökkenő áramfogyasztás mellett

Ahhoz, hogy a globális felmelegedés megálljon 1,5 C°-on (az ipari forradalom előtti szinthez képest, a Párizsi egyezményben foglaltaknak megfelelően) nagy erőfeszítésekre van szükség. Rengeteg különböző forgatókönyv van arra, hogyan lehet elérni ezeket, de egy dolog közös bennük, csökkenteni kell a fosszilis erőforrásokon alapuló áramszolgáltatást.  

Vadim Vinichenko és szerzőtársai azt vizsgálták meg, hogy a múltban milyen ütemben sikerült csökkenteni a fosszilis erőforrások felhasználást az áramtermelésben a különböző országokban és régiókban. Eredményeik szerint ez sokban függ attól, hogy mekkora az adott régió, milyen ütemben nő az áram iránti kereslet és mivel helyettesítik a korábbi erőforrásokat.  

A kisebb régiókban vagy országokban vannak példák jelentős fosszilis erőforrás csökkentésre, és akkor is nagyobb ütemben sikerült ezeket más erőforrással kiváltani, ha az áramkereslet nem, vagy csak alig nőtt. Nagyobb országokban vagy régiókban viszont, ahol ráadásul még a kereslet is nő, jóval kevesebb példa volt arra, hogy sikeresen és megfelelően gyors ütemben csökkentsék a fosszilis energiahordozók felhasználását.  

Ezekben az esetekben is főleg vagy a szenet váltották gázra (utóbbinak kisebb a kibocsátása, de továbbra sem optimális) vagy nukleáris energiára, amit viszont jelenleg szintén sok országban éppen leépítenek. Csak az utóbbi időben kezdődött el az átállás a megújuló erőforrásokra, de ezek kiépítése teljesen új erőműveket és az elektromos hálózat átalakítását is kívánja, így lassabb ütemben halad. Globálisan názve csak a viszonylag kisebb régióknak és csökkenő vagy alig növekvő kereslet mellett sikerült gyors ütemben átállni ezekre.  

Ha az áramfelhasználás szempontjából olyan nagy régiók kibocsátásáról beszélünk, mint Ázsia, akkor  

kevés precedenst találtak a szerzők arra, hogy teljesíthető lenne az olyan mértékű csökkentése a fosszilis anyagok felhasználásának,  

ami szükséges a 1,5 C°-os cél betartásához. Ráadásul míg az OECD országokban jellemzően régiek már az erőművek, így könnyebb azokat lecserélni (hiszen a korszerűsítés is nagy beruházást jelent), addig Ázsiában az erőművek viszonylag újak, ezért nem valószínű, hogy ezeket egyhamar kiváltanák más erőművekkel. Kína ráadásul még meg is növelte az új szénerőművek megengedett arányát, így  

az előrejelzések szerint náluk 2025-ig még nőni fog a szénerőművek kapacitása. 

De szerencsére nem kell, hogy a múlt a jövő előrejelzése legyen, a szerzők szerint sokat tanulhatunk a korábbi jelentős csökkentésekből, ami segíthet abban, hogy a jövőben még nagyobb ütemű fosszilis energiakivezetést érjünk el.  

Először is a technológiai fejlődés minden esetben jelentősen meggyorsíthatja az átállást és az alternatív erőművek jelenlegi gyors fejlődése, illetve a beruházási költségek csökkenése nagy segítség lehet a megújuló energiaforrásokra való átállásra. Ezen túl  

fontos, hogy megfelelő és kemény szabályozás is szükséges

ahhoz, hogy felgyorsítsák és támogassák az átállást. Végül fontos, hogy legyen megfelelő pénzügyi és politikai tőke is a sikeres váltáshoz, ami nem feltétlenül csak országokra vonatkozik, hanem nagy nemzetközi hálózatokra, szervezetekre is.

Összességében tehát korábban még nem látott ütemben kell világszinten csökkenteni a fosszilis energiafelhasználást az áramszektorban, de megfelelő szabályozások és a jelenlegi technológiai fejlődés mellett nem lehetetlen elérni és betartani a 1,5C°-os felmelegedési célt.  

G7 támogató leszek! Egyszeri támogatás / Előfizetés

Világ áramtermelés kibocsátás üvegház Olvasson tovább a kategóriában

Világ

Kolozsi Ádám
2023. szeptember 28. 09:27 Világ

Kilométeres sorokban menekülnek a szülőföldjükről: az örmény exodus tragédiája

Karabah némileg hasonló helyet foglal el az örmény tudatban, mint a magyarban Erdély, vagy a szerbek számára Koszovó.

Mészáros R. Tamás
2023. szeptember 26. 04:34 Közélet, Világ

Korrupció, zabigyerek és atomrakéták: rég nem látott tisztogatás indult Kínában, vad elméletekkel

Az elmúlt hetekben a kínai külügyminiszter és a védelmi miniszter is eltűnt a nyilvánosság elől.

Kolozsi Ádám
2023. szeptember 24. 13:45 Világ

Ukrajnának kevés az esélye egy fajsúlyos amerikai támogatásra

Alig hozott eredményt Zelenszkij washingtoni látogatása, annak ellenére sem kapott ígéretet a 24 milliárd dolláros újabb katonai csomagra, hogy zárt körben arról beszélt, anélkül elveszítik a háborút. Európában és a tengerentúlon is gyengül az elköteleződés Ukrajna segítése mellett.

Fontos

Avatar
2023. szeptember 27. 16:59 Közélet, Pénz

Összezárt az olló, de hogyan megy tovább az MNB?

A 13 százalékos irányadó ráta még nem jelenti az út végét, sőt a neheze még csak most jön a döntéshozók számára.

Fabók Bálint
2023. szeptember 27. 15:15 Adat

Budai kerületekben a 60 százalékot is meghaladja a diplomások aránya, 300 településen az 5 százalékot sem éri el

A magyar települések 40 százalékában 10 százaléknál kevesebb a diplomások aránya, a II. és a XII. kerületben viszont 66 százalék ez a mutató.

Torontáli Zoltán
2023. szeptember 27. 13:00 Adat, Élet

Duplázódott a kínaiak száma Magyarországon, az indiaiak száma ennél is nagyobb arányban nőtt

Az ukrán polgárok száma a friss adatok alapján nem a háború miatt ugrott meg.