Hírlevél feliratkozás
Torontáli Zoltán
2021. november 12. 10:22 Világ

Az új cseh kormány 150 km/h-ra emelheti egyes autópályákon a megengedett sebességet

Martin Kupka, a hamarosan hivatalba lépő új, ötpárti cseh kormány közlekedési miniszteri székének várományosa tegnap azt mondta, terveik szerint bizonyos autópályaszakaszokon fel fogják emelni a megengedett legnagyobb sebességet 150 km/h-ra. Ahogy a cseh sajtó írja, a részleteket még nem dolgozták ki, de annyira konkrétak a tervek, hogy a szóba jöhető útszakaszokat már kiválasztották.

Csehországban a magyar szabályokkal megegyezően jelenleg 130 km/h a legnagyobb megengedett sebesség az autópályákon, de a használók jelentős része már legalább 5-6 éve kéri, hogy emeljék fel a határt 150-re, vagyis ez Csehországban egy olyan szakpolitikai kérdéssé vált, amely fontos szerepet tölt be még a kormányváltásnál is.

Az ország eddigi vezetése ugyanis egyáltalán nem támogatta a kezdeményezést. A korábbi szakminiszter azzal érvelt, hogy a cseh utak 120-130 km/h-ás sebességre optimalizáltan épültek ki, és a biztonsági szempontokat nem helyezik a lakossági igények elé. Milos Zeman elnök maga is egyértelműen ellenezte az emelést, ami azt jelentette eddig, hogy még ha a kormány el is fogadta volna a módosítást, az elnök azt valószínűleg megvétózta volna.

A kormányváltással azonban minden eddigi gát eltűnik, és a jelek szerint az új kabinet meglépi a várhatóan népszerű intézkedést.

G7 támogató leszek! Egyszeri támogatás / Előfizetés

Világ 150 km/h autópálya Csehország Martin Kupka Olvasson tovább a kategóriában

Világ

Mészáros R. Tamás
2023. május 29. 04:33 Világ

Megtérülő ravaszság vagy felesleges kockázat Orbánék stratégiája a külgazdaságban?

A befektetések egyre inkább „baráti" országokban koncentrálódnak, Európában Kína szerepe csökken, Amerikáé nő. Magyarország kilóg a sorból, ami egyes értelmezések szerint ravasz, mások szerint kockázatos dolog.

Nagy Zsolt
2023. május 27. 17:32 Pénz, Világ

Orbánék új barátja élőben mutatja meg, hogy kell nagyban Monopoly-t játszani

A háború után meglóduló energiaárak alaposan kitömték a katari államkasszát, és a pénzt nem restek részben a külpolitikai céljaik mentén befektetni.

Váczi István
2023. május 26. 16:49 Világ

Van fontosabb földgáz is az orosznál Kína számára

Miközben az új orosz vezetékkel kapcsolatos döntést halogatják, Közép-Ázsia felé ők szeretnék felgyorsítani a megvalósítást.

Fontos

Pintér Róbert
2023. május 29. 13:17 Tech

Négy tanács ahhoz, hogy ne vegye el a munkánkat a mesterséges intelligencia

Az autóval sem akarunk versenyt futni, ebben az esetben is az visz előre, ha azt tanuljuk meg, hogy hogyan tudjuk jól irányítani az új technológiát.

Banyár József
2023. május 28. 17:35 Élet

A gyermeknevelés luxussá vált, ezt akartuk?

A jövő nemzedék felnevelése a társadalom egyik legfontosabb befektetése, de ezt mintha senki sem akarná tudomásul venni, amikor a gazdaságról vagy a nyugdíjrendszerről van szó.

Jandó Zoltán
2023. május 28. 04:32 Adat

Ősszel annyi gázunk lesz, hogy nem tudjuk majd hova tenni, az árak bezuhanhatnak

Ha ilyen ütemben folytatódik a betárolás, szeptember elejére elérhetjük a szinte teljes töltöttséget. Tavaly emiatt egy hónap alatt nyolcadára esett a gázár.