Hírlevél feliratkozás
Váczi István
2021. augusztus 16. 11:38 Világ

Egyre drágább a kávé, de ez látszólag senkit sem zavar

Minden összejött ahhoz, hogy dráguljon a kávé a világpiacon: a legnagyobb termelő, Brazília területén szárazság és fagy tizedelte meg a termést, miközben a tengeri szállítás is jóval költségesebb, mint korábban. Ennek hatására az arabica kávébab árfolyama hétéves csúcsra emelkedett, legutóbb 2014 vége felé kellett annyit fizetni érte, mint manapság.

Ahogy a Bloomberg körképéből kiderül, elvileg ez kényelmetlen választás elé állítja a kávézóláncokat és kiskereskedőket: vagy árat kell emelniük, vagy olcsóbb, gyengébb minőségű alapanyaghoz kell nyúlniuk. Ezek a szereplők érzik is az inflációs nyomást, különösebben mégsem aggódnak.

Az egyebek mellett a Nespresso és a Nescafe márkáiról ismert Nestle vezérigazgatója például arról beszélt, hogy ahol megfelelőnek tartják ehhez a körülményeket, árat emelnek, emellett pedig igyekeznek a prémium termékek felé eltolni a fogyasztást – ahol pedig eleve könnyebb árat emelni. Hasonlóan nyilatkozott a kávézókat üzemeltető Starbucks is: az áremelés mellett igyekeznek rávenni a vendégeiket arra, hogy drágább ételeket és italokat fogyasszanak (utóbbiaknál hűtött italokra gondolt).

Ez úgy függ össze a kávé drágulásával, hogy ha sikeres ez a törekvés, akkor az ennek révén keletkezett nyereség ellensúlyozza a kávé magasabb beszerzési költségét, így aztán azt nem kell egy az egyben a kávéfogyasztókra hárítani. De náluk az ingatlanok bérleti díja és a dolgozók fizetése amúgy is jelentősebb költségelem, mint a kávébab ára.

Az áremelést valószínűleg azért is könnyebb meglépni, mert ha az emberek azt látják maguk körül, hogy jóformán minden drágul, akkor nem csodálkoznak azon, ha a kávézójukban is emelkednek az árak. Az utóbbi évtizedben megszokottnál magasabb infláció pedig egyáltalán nem magyar sajátosság.

Emellett nyilván az is segít, hogy az emberek nem akarnak kávéelvonási tünetekkel küzdeni, legrosszabb esetben olcsóbb márkára váltanak, esetleg otthon készítik el. Utóbbi esetben az is segítségükre van, hogy az üzletláncok a kávét is keretszerződésekkel vásárolják, áremelésről pedig leginkább csak akkor lehet szó, amikor egy-egy ilyen kifut. (Jelentős részben ennek köszönhető, hogy az élelmiszer-inflációnak továbbra sincs jele a diszkontokban nem reprezentatív körképünk szerint.)

A koronavírus-járvány miatt egyébként tavaly 2011 óta először csökkent a világ kávéfogyasztása, idén viszont már ismét nő. A Rabobank előrejelzése szerint idén új csúcsot fog felállítani 168,8 millió zsákkal, amely a kávékereskedelem alapegysége, és 60 kilogramm kávébabot tartalmaz.

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkKikísérletezték, hogyan lehet egy jó kávét a legolcsóbban lefőzniEgy jó barista óriási összegeket spórolhat a kávézónak, ha a minőség romlása nélkül sokkal kevesebb kávét használ fel.

G7 támogató leszek! Egyszeri támogatás / Előfizetés

Világ kávé kávéár kávéház kávétermesztés Olvasson tovább a kategóriában

Világ

Vámosi Ágoston Váczi István
2025. február 14. 17:21 Világ

Nem biztos, hogy közelebb vagyunk a békéhez, mint az év elején

Trump mielőbb lezárná a háborút, az orosz követelések azonban elfogadhatatlanok Ukrajna számára, így a békével kapcsolatos remények túlzottnak tűnnek.

Hajdu Miklós
2025. február 14. 14:02 Világ

Csak meg ne tudja Donald Trump, hogy mekkora az áfa Magyarországon

Unortodox számítás alapján vetne ki importvámokat az amerikai elnök, ahol a tervek szerint egyebek mellett az áfakulcs nagyságát is figyelembe veszik.

Mészáros R. Tamás
2025. február 13. 06:00 Világ

Agresszívabb külpolitikára utal a USAID szétverése, amit Orbán győzelemként ünnepel

Alkotmányos válságot is okozhat az amerikai nemzetközi fejlesztési ügynökség beszántása, ami Orbán öröme ellenére számára is tartogat kockázatokat.

Fontos

Gergely Péter
2025. február 16. 06:07 Pénz

Itt a bankszámladrágulás szezonja, de több tízezer forintot is meg lehet spórolni

Nemcsak az olcsóbb számlacsomagok miatt éri meg sokak számára váltani, hanem az új ügyfeleknek járó 30-50 ezer forintos ajándékpénzek miatt is.

Kiss Péter
2025. február 15. 06:00 Pénz

A német gazdaság válságban van, mitől szárnyal mégis a tőzsde?

A német gazdaság tavaly és tavalyelőtt is visszaesett, a tőzsde mégis emelkedett 50 százalékot. Az okok a magyar befektetőknek is ismerősek lehetnek.

Vámosi Ágoston
2025. február 14. 10:33 Élet, Vállalat

Lázár és Trump hadat üzent neki, a dolgozókért folyó harc fegyvere lett a home office

Az amerikai kormány, a legnagyobb bank és a MÁV is megtiltotta az otthoni munkavégzést, pedig ezzel hátrányba hozzák magukat a munkaerőpiacon.