Hírlevél feliratkozás
Torontáli Zoltán
2021. április 23. 14:37 Világ

Izrael tíz hónap után először nem jelentett egyetlen halálos koronavírus esetet sem

Csütörtökön egyetlen ember sem halt meg koronavírushoz köthető megbetegedésben Izraelben – jelentette be ma az ország egészségügyi minisztériuma, ahogy azt például a The Times of Israel című lap is közölte.

Hasonló esetre tavaly június 29 óta nem volt példa. A járványhoz közvetlenül köthető halálozások száma 6346.

Az országban tegnap 35 027 tesztet végeztek, ebből 129 volt pozitív, ami 0,4 százaléknak felel meg. Az összes eddigi pozitív eset száma 837 870, a jelenlegi aktív fertőzöttek száma azonban “csak” 1897, ebből 160 eset súlyos, és 97-en vannak lélegeztetőgépen.

A 9 millió lakosú ország közismerten élen jár az oltások beadásában, nemrég lépte át az 5 millió főt azoknak a száma, akik már mindkét dózist megkapták, ez majdnem 58 százalékos átoltottsági arányt jelent.

Ahogy arról pár napja mi is írtunk, Izraelben sok tekintetben vissza tudtak már állni a járvány előtti életvitelre.

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkPár kép és videó arról, hogyan tér vissza az élet IzraelbenIzraelben az utcák, éttermek, szórakozóhelyek újra megteltek élettel. Képek, videók a hétköznapokról, amik most mégis egészen különlegesek.

G7 támogató leszek! Egyszeri támogatás / Előfizetés

Világ halál Izrael járvány oltás Olvasson tovább a kategóriában

Világ

Torontáli Zoltán
2024. április 13. 04:34 Élet, Világ

Melyik paradicsom környezetbarátabb, a kiskertből szedett vagy a boltban vett?

Egy amerikai kutatás arra hívja fel a figyelmet, hogy a kérdésre nem is olyan egyértelmű a válasz.

Hajdu Miklós
2024. április 8. 04:34 Vállalat, Világ

Nincs sok oka bizakodásra a német autógyártóknak

A politika kevésbé tolja most az elektromos átállást, amire egyébként lenne Európa-szerte kereslet, csak kérdéses, hogy ezt a hagyományos német gyártók szolgálják majd ki.

Schaffhauser Tibor
2024. április 1. 04:36 Világ

Villantania kell valamit az EU-nak, mielőtt más országokat is rávenne az erősebb klímavédelemre

Egyre fontosabb a zöld diplomácia szerepe, de elegendők lesznek-e az EU által tervezett intézkedések a globális klímavédelmi törekvések felfuttatására?

Fontos

Avatar
2024. április 16. 04:36 Közélet

Ha fegyelem van és rend, nincs több gond az oktatással?

Mintha az lenne az oktatásirányítás meggyőződése, hogy ha valahol gondok vannak, akkor nem érdemes vizsgálni az okokat, elég a szigorítás.

Ha tíz olcsó zsemle helyett nyolc drágábbat veszünk, akkor gazdasági fordulat van, csak még nem látszik

Gyenge kereskedelmi adatokkal indult az év, amely mögött szakértő szerzőink szerint három fontos tényező állhat, és a számokban talán csak az év második felében látszik majd a kilábalás.

Bucsky Péter
2024. április 12. 04:34 Adat, Közélet

Nem látszik, hogy ellenzéki vezetés alatt dübörögne a budapesti kerékpáros fejlesztés

A biciklizés aránya már nem nő a fővárosban, és a budapesti infrastruktúra sok összehasonlításban le van maradva, még régiós szinten is.