Hírlevél feliratkozás
Torontáli Zoltán
2018. szeptember 10. 16:03 Világ

Megnyílt a metróállomás, amelyre 17 éve zuhantak rá a World Trade Center tornyai

Szombaton, vagyis majdnem napra pontosan 17 évvel a 9/11-es terrortámadás után újra megnyílt a Cortlandt Street metróállomás New Yorkban. Az új neve WTC Cortlandt lett, az egykori ikertornyok után.

Az egykori World Trade Center felhőkarcolóinak közvetlen közelében lévő megálló plafonját zúzták szét a ráomló romok, de a vágányok is használhatatlanná váltak. A helyreállítást kezdetben az késleltette, hogy a rombadőlt tornyok maradványait a felszínről teljesen el kellett távolítani, illetve addig sem kezdődhettek el a munkák, amíg a környék épületeit helyre nem hozták.

A helyreállítást komplett felújítással is egybekötötték, a projekt így összességében 181 millió dollárba került. A modernizálás mellett a megálló falait az amerikai Függetlenségi nyilatkozat, illetve az ENSZ által elfogadott Az emberi jogok egyetemes nyilatkozata szövegének elemeivel dekorálták.

Az állomás építését a bürokrácia is nehezítette, az építkezés csak 2015-ben indulhatott be igazán, amikor New York kikötői hatósága hosszas huzavona után átadta a projektet a városnak.

Ez volt az utolsó olyan nagyobb munka, amit a 17 évvel ezelőtti terrortámadás okozta károk helyreállításaként terveztek.

G7 támogató leszek! Egyszeri támogatás / Előfizetés

Világ 9/11 helyreállítás metróállomás New York terrortámadás World Trade Center Olvasson tovább a kategóriában

Világ

Torontáli Zoltán
2024. március 27. 17:22 Adat, Világ

Ne azt nézd az új GDP-adatokban, hogy Románia előttünk jár, van benne sokkal érdekesebb is

Már nem érdemes arról beszélni, hogy Ausztria elérhetetlen messzeségbe került, reménytelenül loholunk Csehország, Szlovénia vagy Litvánia után.

Debreczeni Anna
2024. március 25. 09:33 Világ

Nem a német gazdaság fogja kihúzni a gödörből a magyart

Továbbra is egy helyben jár a német gazdaság, ami nem jó hír a magyar exportkilátások szempontjából.

Mészáros R. Tamás
2024. március 25. 04:34 Világ

Trump miatt egyesek új atomkortól tartanak 

Ha az Egyesült Államok jövő januártól valóban feloldja védelmi garanciáit, Dél-Koreától Lengyelországig számos helyen felmerülhet, hogy nincs más módja az önvédelem biztosításának. 

Fontos

Elek Péter
2024. március 27. 04:34 Pénz

Tényleg olyan fantasztikus a világ első számú sztárrészvénye?

Eddig nagyon jó és meggyőző sztori volt az Nvidia, de merész dolog azt feltételezni, hogy növekedése a következő években is töretlen marad.

G7.hu
2024. március 26. 19:00 Közélet

Új tulajdonoshoz kerül a G7

A Telex vezetői által alapított Gazdrovat Kft.-hez kerül a G7 gazdasági portál.

Pálos Máté
2024. március 26. 16:40 Adat, Élet

Sokkal többe kerültek az adófizetőknek a Most vagy soha! első heti nézői, mint a Kincsemé

Nézőszámban az első héten nagyjából sikerült elérni a Kincsem szintjét, az állami támogatáshoz viszonyítva azonban más a helyzet.