Hírlevél feliratkozás
Rigó Anita
2018. szeptember 4. 13:05 Világ

Vészhelyzeti megszorításokat jelentett be Argentína

Megszorító intézkedéseket jelentett be hétfőn az argentin elnök, hogy csökkentsék a költségvetés hiányát és stabilizálják a peso totális összeomlásától válságba került gazdaságot. Ennek keretében 22-ből 10 minisztériumot megszüntetnek és emelik az exportadót – írja a Guardian.

Ugyan az új intézkedések felgyorsítják az IMF program által amúgy is elvárt megszorításokat, a nemzetközi piacok még mindig kevésnek ítélték az intézkedéseket. Ezt mutatja, hogy a peso a hírek után több mint 4 százalékkal zuhant tovább a dollárral szemben. Az argentin fizetőeszköz így éves szinten már 102 százalékot veszített értékéből.

USD/ARS napi záróárfolyam. Forrás: Yahoo Finance

Mauricio Macri elnök tévés beszédben próbálta visszaszerezni a nemzetközi befektetők bizalmát, ahol arról is beszélt, hogy „ez nem csak egy újabb válság, hanem ez kell, hogy legyen az utolsó.”

Idén Argentína mellett több másik feltörekvő piaci ország, köztük Törökország és a Dél-afrikai Köztársaság gazdasága is komoly nyomás alá került a valutáik leértékelődése miatt. Mivel az Egyesült Államok belekezdett a kamatemelésekbe, a dollár sokat erősödött, ami pedig megdrágítja a feltörekvő országok számára a jellemzően dollárban denominált hiteleik visszafizetését.

Macri elnök jelezte, hogy a jelenleg több mint 30 százalékos infláció mellett várhatóan nőni fog az elszegényedés, ezért a kormány növelni fogja a segélyeket a leginkább rászorulók számára.

Nicolas Dujovne gazdasági miniszter szerint az intézkedések hatására a tervezett 1,3 százalékos költségvetési hiány helyett kiegyensúlyozott lehet a büdzsé. A tervek szerint 2020-ban már 1 százalékos költségvetési többletet szeretnének elérni.

A miniszter kedden Washingtonban tárgyal az IMF képviselőivel a júniusban tető alá hozott, 50 milliárd dolláros készenléti hitelcsomag kifizetésének felgyorsításáról, amiből egyébként 15 milliárdot már a nyár folyamán az argentin kormány rendelkezésére bocsátott a valutaalap.

Ugyan az ország az IMF védőhálója alatt van és az argentin jegybank nemrég 60 százalékra emelte az alapkamatot, a nemzetközi piacok aggódnak, hogy nem lesz képes visszafizetni a főleg dollárban denominált hiteleit.

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkAzonnal pénzt kér Argentína az IMF-tőlMár júniusban megkötötték a készenléti hitelmegállapodást, de most akkora a baj, hogy idő előtt szükség van a forrásokra.

G7 támogató leszek! Egyszeri támogatás / Előfizetés

Világ argentin peso Argentína imf megszorítás Olvasson tovább a kategóriában

Világ

Torontáli Zoltán
2024. április 13. 04:34 Élet, Világ

Melyik paradicsom környezetbarátabb, a kiskertből szedett vagy a boltban vett?

Egy amerikai kutatás arra hívja fel a figyelmet, hogy a kérdésre nem is olyan egyértelmű a válasz.

Hajdu Miklós
2024. április 8. 04:34 Vállalat, Világ

Nincs sok oka bizakodásra a német autógyártóknak

A politika kevésbé tolja most az elektromos átállást, amire egyébként lenne Európa-szerte kereslet, csak kérdéses, hogy ezt a hagyományos német gyártók szolgálják majd ki.

Schaffhauser Tibor
2024. április 1. 04:36 Világ

Villantania kell valamit az EU-nak, mielőtt más országokat is rávenne az erősebb klímavédelemre

Egyre fontosabb a zöld diplomácia szerepe, de elegendők lesznek-e az EU által tervezett intézkedések a globális klímavédelmi törekvések felfuttatására?

Fontos

Avatar
2024. április 16. 04:36 Közélet

Ha fegyelem van és rend, nincs több gond az oktatással?

Mintha az lenne az oktatásirányítás meggyőződése, hogy ha valahol gondok vannak, akkor nem érdemes vizsgálni az okokat, elég a szigorítás.

Ha tíz olcsó zsemle helyett nyolc drágábbat veszünk, akkor gazdasági fordulat van, csak még nem látszik

Gyenge kereskedelmi adatokkal indult az év, amely mögött szakértő szerzőink szerint három fontos tényező állhat, és a számokban talán csak az év második felében látszik majd a kilábalás.

Bucsky Péter
2024. április 12. 04:34 Adat, Közélet

Nem látszik, hogy ellenzéki vezetés alatt dübörögne a budapesti kerékpáros fejlesztés

A biciklizés aránya már nem nő a fővárosban, és a budapesti infrastruktúra sok összehasonlításban le van maradva, még régiós szinten is.