Nem sok reményre ad okot az acélipar globális helyzete a lényegében leállított Dunai Vasmű számára, sőt, az elmúlt évtizedek történéseinek fényében az sem okozhat különösebb meglepetést, hogy Dunaújvárosban elképzelhetővé vált a város létét meghatározó üzem megszűnése. Akad bőven szomorú példa arra, hogy nagy múltú vasüzemek csődhöz vezető nehézségei, majd megszűnése mélyen megváltoztatják az azokat övező térségekben élők kilátásait. Pont ezért az sem ritka, hogy a kormányok a gazdasági racionalitáson messze túlmutató mentőöveket dobva próbálják elodázni az elkerülhetetlennek tűnő gyárbezárásokat.

2008 és 2015 után ismét mély válságban van az acélipar

A nagy építkezéseken és infrastrukturális beruházásokon túlesett nyugati országokban már évtizedek óta csökken az acél iránti kereslet, ám a közelmúltban már az időközben az ágazat legfontosabb szereplőjévé vált Kína piaca is erre a pályára került. Az ottani acélgyárak egyre inkább az exportpiacokon kényszerülnek eladni termékeiket, ami nem kedvez a jellemzően kisebb európai és amerikai riválisoknak. Hu Wangming, a világ legnagyobb acélgyártója, a China Baowu Steel Group elnöke a 2008-as és a 2015-ös visszaesésnél is súlyosabb recesszióra számít, és erre utal az is, hogy a csökkenő árak mellett 2016 óta nem látott szintre fut fel a kínai acélexport.

Némi reményt adhat a héten bejelentett kínai gazdaságélénkítő csomag, amelynek egyes részei megpróbálnak életet lehelni az évek óta szenvedő lakásépítési szektorba, ami az acélfelhasználást is növelheti. Ugyanakkor nincs jele olyan nagy infrastrukturális beruházásoknak, amelyek a korábbi válságos időszakokat követően jelentősen fellendítették az acélfelhasználást.

A kínai kivitelben tehát 2026 végéig nem várható csökkenés, miközben csődhullám indulhat az ágazatban, így az acéltermelés a mostaninál kevesebb szereplő körében koncentrálódhat Kínában, ami vélhetően nincs ellenére a konszolidációt sürgető pekingi kormánynak.

Európában még vannak mentőakciók

A gyenge kereslet mellett a megemelkedett energiaárak is fokozzák az európai acélipar kihívásait, így az év elejére a kontinens egyik legnagyobb üzeme, a tarantói acélmű is bajba került. A dél-olaszországi üzem fenntartására már nem akart több pénzt áldozni a fő tulajdonosa, ennek nyomán az olasz kormány 320 millió eurós tőkeinjekcióval a helyébe lépett, az alacsony kapacitáskihasználtság és a termelés évtizedek óta ismert egészség- és környezetkárosító következményei ellenére. A kormány azóta – pontosabban ismét, ugyanis a nemrég kihátráló ArcelorMittal is hasonlóképp vált tulajdonossá – befektetőt keres az acélmű megmentésére, most épp a japán Nippon Steel tűnt fel az érdeklődők között.

Kormányzati közbenjárással lett tavalyra a Dunai Vasmű tulajdonosa a Liberty Steel is, miután a Dunaferr 2022 végére fizetésképtelenné vált. A brit-indiai befektető a régió több országában is jelen van, legfontosabb érdekeltsége a már említett ArcelorMittaltól 2019-ben átvett ostravai gyár, amelynek nagyolvasztó-kapacitása nagyjából 2,5-ször nagyobb, mint a Dunai Vasműé (míg a tarantói üzemének a harmada). A kelet-csehországi üzem azonban újra eladósorba kerülhet, miután a nehéz piaci helyzet mellett a Liberty Steel és a cseh kormány közötti viszony is megromlott.

Acélgyártás helyett helyett kvótaértékesítés

Az ostravai acélmű lényegében leállt tavaly év végén, és termelés hiányában leginkább a szén-dioxid kibocsátására jogosító kvóták eladásával juthat bevételhez, ami a dunaújvárosi Liberty-leányvállalat esetében is ismerős megoldás. A cseh kormány azonban egyáltalán nem nézi jó szemmel ezt a gyakorlatot, és a Liberty Steel által felhalmozott tartozások is aggodalmat okoztak, így az év első felében egyre feszültebbé vált a viszonya a vállalattal.

A kohó működését itt sem könnyű feladni, a Morva-sziléziai kerület és azon belül az ország harmadik legnagyobb városának számító Ostrava már a tizenkilencedik században fontos acélipari központtá fejlődött, Közép-Európa vasúti hálózata jórészt az itt gyártott sínekből épült. Ennek az ipari örökségnek mára csak a töredéke maradt fent – például a Liberty Steel kohói is ide tartoznak –, ám az egykoron Csehország acél szíveként emlegetett térség társadalmi-gazdasági körülményei nagyon is őrzik az ágazat hanyatlásának következményeit.

Elszegényedés, elégedetlenkedés 

Már az 1970-es évek válságai után ismertté vált az acélipar és a benne dolgozók sérülékenysége Nyugat-Európában, az ágazatot övező élénk kormányzati figyelem tehát egyáltalán nem véletlen. A megváltozó gazdasági körülményekhez nehezen alkalmazkodó, az átlagosnál kevésbé képzett és mobilis rétegek egzisztenciális problémáinak tovagyűrűző hatására a Brexit az egyik legfontosabb példa. Az Egyesült Királyság uniós kilépése ugyanis részben a brit acél- és feldolgozóipar hosszas és gyötrelmes visszaszorulásának következményeként is betudható.

Az acélipar hanyatlása a posztszocialista országokban is lenyomatot hagy az érintett régiók életszínvonalán, az egykor virágzó gazdaságú Morva-sziléziai kerületben jóval magasabb a szegénység és a társadalmi kirekesztettség kockázata az országos átlagnál, ami elmondható a Tarantót magába foglaló Pugliára is.

Dunaújváros esete ebből a szempontból valamivel kedvezőbb, a várost övező közép-dunántúli régióra vonatkozó statisztikák jobbak az ország egészét jellemző adatoknál. A város környezetében több olyan jelentős gyár is létesült az utóbbi években és évtizedekben, amely potenciálisan felszívhatja a vasműben munka nélkül maradókat. A nem túl távoli Székesfehérvárt pedig már hosszú ideje munkaerőhiány jellemzi, így az ottani üzemek szintén szóba jöhetnek a „vasasok” számára.

A társadalmi lecsúszás jelensége viszont egyáltalán nem ismeretlen Magyarországon sem, a nagy múltra visszatekintő borsodi kohászat nyomában már jóval nagyobb a szegénység kockázata az átlagosnál, a Pugliát jellemző szinttel vetekszik. Aligha lehet meglepő tehát az olasz kormány erőfeszítése arra, hogy a nagyságrendileg tízezer főt foglalkoztató tarantói üzemet megmentse, még akkor is, ha az általa okozott környezetszennyezés vélhetően hasonló nagyságrendben követelt emberéleteket az elmúlt években.

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkInnen szép nyerni, de van-e még visszaút a Dunaferr számára?Nem tudnak mit kezdeni a mélyben lévő acélárakkal, a Dunai Vasműben lényegében csak állagmegóvás történik, akárcsak a tulajdonos más közép-európai üzemeiben.

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkNehéz hinni a fényes jövőben, miközben késve érkezik a fizetés a DunaferrnélNagy tervei vannak a dunaújvárosi üzem brit-indiai tulajdonosának, de a régiós üzemeinek közelmúltbeli történései nem sok bizakodásra adnak okot.

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkÚgy megmentették a Dunaferrt, hogy egyre kevesebb marad belőleNem gyárt vasat és acélt az egykori Dunai Vasmű, tavaly a bevételek nagy része a leállított termelés miatt megmaradt szén-dioxid-kvóták eladásából származott.

G7 támogató leszek! Egyszeri támogatás / Előfizetés

Vállalat acélipar Dunaferr dunai vasmű Dunaújváros válság Olvasson tovább a kategóriában