Hírlevél feliratkozás
Stubnya Bence
2024. augusztus 13. 14:07 Vállalat

Nehéz hinni a fényes jövőben, miközben késve érkezik a fizetés a Dunaferrnél

A törvény szerinti pénteki határidő lejárta után kedd reggel elkezdte kifizetni a Dunaferr dolgozóinak bérét az indiai-brit Liberty Steel, amely tavaly vette át a bajba került céget. Nem ez volt az első alkalom, hogy a megmentőként beharangozott tulajdonos nem időben fizette ki az alkalmazottjait vagy beszállítóit.

Mi történt? Kedd reggel megkezdődött az elmaradt bérek kifizetése a Dunaferrnél a dolgozók hétfői tüntetését követően. A dolgozók kedd reggel újabb demonstrációra gyűltek össze a dunaújvárosi Vasmű előtt.

  • Egyre több helyről kapnak visszajelzést arról, hogy odaért az elmaradt bér, ugyanakkor a korábban beígért egyszeri 150 ezer forintnyi bónuszról továbbra sincs információjuk – mondta Magyar Zoltán, a Dunaferr DV. Vasas Szakszervezeti Szövetség elnöke a Telexnek.
  • A helyzet viszont még nem rendeződött, a szakszervezet szerint szerdán fognak tárgyalni a cégvezetéssel, ahol biztosítékokat szeretnének kapni arra vonatkozóan, hogy többé ilyen helyzet ne forduljon elő.

Előzmények: az egymást kiszorítani próbáló orosz és ukrán tulajdonosok helyett kormányzati közvetítéssel 2023-ban kerültek az indiai-brit Liberty Steel kezébe a felszámolás alatt álló vállalat eszközei és dolgozói. A Liberty Dunaújváros márkanév alatt két cég, a Duna Furnace Dunai Vasmű Kft. és a Dunarolling Dunai Vasmű Kft. vette át a Dunaferr eszközeit.

  • Két kohó működött korábban az üzemben, ezeket azonban leállították. A Népszava cikke szerint a gyárban érdemi termelőtevékenység jelenleg nem zajlik. 
  • Az acél- és a kokszelőállítást végző Duna Furnace alkalmazottai állásidőn vannak, a Dunarolling alkalmazottjai pedig bejárnak, „de nem sokat dolgoznak” a lap forrásai szerint. Utóbbi cég elvileg félkész vasbugából készíthetne hengerelt termékeket, de egyelőre nem érkezett meg a termeléshez szükséges alapanyag.

Tágabb kontextus: a helyi szakszervezet vezetője a Népszavának most azt mondta, olyan sokan mondtak fel a cégeknél, hogy „a gyárat ebben a formában talán már akkor sem lehet újraindítani, ha erre lenne szándék”.

  • 3200 alkalmazott érintett a fizetések csúszásában a szakszervezet tájékoztatása szerint, ez a szám nagyjából megegyezik azzal az alkalmazotti létszámmal, amit a Liberty Steel májusra vonatkozóan júniusban adott meg (3170), tehát úgy tűnik, azóta nem változott lényegesen a létszám. A helyzet megítélését nehezíti, hogy a Liberty nem ad havi létszámadatokat a NAV-nak, a számokat így nem lehet visszamenőlegesen ellenőrizni.

Mi várható? Ahogy arról részletesebben is írtunk, a cégek termelése tavaly nagyrészt leállt, a bevétele nagy része az ennek nyomán megmaradt szén-dioxid-kvóták eladásából származott.

  • A Liberty Dunaújváros kohójának jövőbeli újraindítását az üzemben gyártott koksz helyett harmadik fél által biztosított koksszal végeznék el, amihez a csoportnak már vannak beszállítói – írta a Telexnek a cég júniusban.
  • A Liberty azt is kommunikálja, hogy az üzemben zöld acélt fognak gyártani. Ehhez elektromos nagyolvasztót építenének kínai partnerük, a CISDI segítségével. 
  • Erről a projektről augusztus elején annyi derült ki, a cég arra kapott előzetes szándéknyilatkozatot egy szintén kínai állami export- és hitelbiztosítótól, hogy hozzájut a pénzéhez, ha szállít a Dunaferrnek. A HVG cikke szerint azonban a Dunaferr csak hitelből fejleszthet, és a bizonytalan pénzügyi háttere, illetve a körülötte sűrűsödő negatív hírek közepette kérdéses, hogy találna-e egyáltalán hitelezőt.

Igen, de: nem sok bizakodásra adnak okot a Liberty régiós üzemeinek közelmúltbeli történései. A zöld acél gyártására vonatkozó terveket ezekben a gyárakban is belengették.

  • A tavaly év végén becsődölt csehországi üzemét ugyanakkor a cég eladná, a romániai Galatiban májusban alapanyaghiányra hivatkozva leállították az egyik nagyolvasztót, és csak júliusban indították újra.
  • Nem a dunaújvárosi fizetések esetében volt először gondja a cégnek azzal, hogy időben fizessen, korábban többször is késett a beszállítói kifizetésével, bizonytalan pénzügyi helyzetére pedig több európai szakszervezet is panaszkodott már.

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkHatmilliárdos kedvezménnyel szabadulna az állam a nyakán maradt Dunaferr-leánycégtőlMiközben a dunaújvárosi acélmű új tulajdonosa bejelentette kokszoló kemencéinek leállítását, az állam másodszor is nekifutott egy nyakán maradt kereskedőcég eladásának.

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkÚgy megmentették a Dunaferrt, hogy egyre kevesebb marad belőleNem gyárt vasat és acélt az egykori Dunai Vasmű, tavaly a bevételek nagy része a leállított termelés miatt megmaradt szén-dioxid-kvóták eladásából származott.

G7 támogató leszek! Egyszeri támogatás / Előfizetés

Vállalat acélipar Dunaferr Dunaújváros Liberty Steel Olvasson tovább a kategóriában

Vállalat

Jandó Zoltán
2025. július 14. 06:03 Adat, Vállalat

Tizenhétszeresükre nőttek a bérek a labdarúgó NB I-ben 2010 óta, legalábbis papíron

Az ugrás nagy részét a színlelt szerződések megszüntetése hozta, de azért a későbbi emelkedés is lehagyja a legtöbb ágazat fizetésemelésének mértékét.

Miklós László
2025. július 13. 06:01 Közélet, Vállalat

Nem a szankciók, hanem a költségvetés helyzete miatt drágulhat a gáz és az áram

Olcsó orosz energia csak a kormány szerint létezik, és az ellátást sem veszélyezteti a leválási terv. A költségvetésnek viszont hatalmas teher a gázártámogatás.

Stubnya Bence
2025. július 10. 12:55 Vállalat

Lezajlott az idei harmadik hazai sztrájk, és lehet még folytatása

Idén eddig alig voltak itthon sztrájkok, a győri autóipari beszállító Nemaknál szervezett lehetett a harmadik. Az Audi-sztrájk évében 12 volt.

Fontos

Pletser Tamás
2025. július 12. 17:09 Pénz

Van egy katonailag is fontos ásvány, amelynek hamarosan meglesz a nyugati ellátási lánca

A nyersanyagbefektetések iránt érdeklődőknek is érdekes lehet az antimon, amelynél pár éven belül jelentősen csökkenhet Amerika keleti függősége.

Gergely Péter
2025. július 12. 06:00 Pénz

Visszatért a nulla forintos folyószámlák kora

Egyre több bank hozza vissza a nulla forintos számlavezetési díjjal elérhető konstrukciókat, de ezek csak elsődleges számlaként használva elérhetők.

Hajdu Miklós
2025. július 11. 15:43 Élet, Közélet

Az új lakáshitel törlesztőjét sem keresik meg sokan azok közül, akiknek Orbán segítene

A hitelképesség megállapításához a törlesztőrészlet dupláját kellene keresni, ettől azonban nagyon messze van rengeteg állami alkalmazott.