Hírlevél feliratkozás
Torontáli Zoltán
2024. május 14. 13:24 Vállalat, Világ

Ma még nagyobb jelentőséget kaphat a BYD magyar gyára

Száz százalékra emeli az Egyesült Államok a kínai elektromos autókra kivetett, jelenleg 25 százalékos vámot, egybehangzó értesülések szerint a lépést magyar idő szerint kedd délután jelentik be.

Miért fontos ez? Az Egyesült Államok és az Európai Unió egyaránt attól tart, hogy az olcsó kínai elektromos autók elárasztják a piacot és tönkreteszik a hazai gyártókat.

  • A magas vámot elsősorban arra hivatkozva vethetik ki, hogy a nagyon alacsony árakat a kínai gyártók masszív állami támogatások felhasználásával érik el, vagyis szerintük a verseny egészen addig nem tisztességes, amíg ezt nem ellensúlyozzák.
  • Az érvelés vitatható, mert a kínai gyártók profitja támogatás nélkül is magas.

Számokban: Amerikában a BYD egyik modellje 25 százalékos vám megfizetése után 12 ezer dollárba kerül, a hozzá hasonlítható amerikai elektromos autók azonban három-négyszer magasabb áron kaphatók. Az Európai Bizottság még vizsgálja a piaci helyzetet, de várakozások szerint heteken belül 15-30 százalék közötti védővám kivetését jelenti be.

  • Szakértők azonban arra hívják fel a figyelmet, hogy a kínai e-autók még nagyon magas védővámok mellett is igencsak versenyképesek maradnak.

Tágabb kontextus: Kína az utóbbi pár évben az elektromos autók mellett több más zöld átálláshoz kapcsolható iparágba öntött olyan mértékű állami támogatást és ösztönzést, hogy azoknál elérték a méretgazdaságosság bizonyos szintjét és annak következtében az alacsony árakat.

  • A napelemek ára egy évtized alatt 80, a tengeri szélerőműveké 73, a szárazföldieké 57, az akkumulátoroké pedig 80 százalékkal zuhant, és könnyen lehet, hogy az e-autóknál is hasonlót eredményez a dömping.

Idézet: Dani Rodrik, a Harvard Egyetem tanára arra hívja fel a figyelmet, bármennyire is fájdalmasak ezek a folyamatok a versenytársaknak, a globális zöld átálláshoz óriási szolgálatot tesznek – mivel a folyamatnak nincs világszintű összehangolt koordinációja. A védővámok mögé kényszerülő nem kínai gyártók pedig innovációra kényszerülnek.

Alulnézet: a védővám elleni egyik védekezés a gyártás lokális telepítése, ebben Magyarország a kínai akkumulátorgyárakkal és a BYD szegedi, illetve több kínai e-autó gyártó várható megjelenésével fontos pozícióban lesz.

  • Nyitott kérdés azonban, hogy az EU milyen szabályok szerint fogja majd európainak elismerni a például Magyarországon gyártott autókat, hiszen ha a termékben nincs megfelelő mértékű helyi hozzáadott érték, akkor ez akár problémás is lehet. A témáról nemrég ebben a cikkünkben írtunk részletesebben.

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkMagyarország üdvözli, az Európai Bizottság egyre inkább üldözi a kínai cégeketAz európai politikai hangulat már egyértelműen a kínai kapcsolatok újragondolásának irányába mutat, miközben a magyar kormány a 2010-es években ragadt.

G7 támogató leszek! Egyszeri támogatás / Előfizetés

Vállalat Világ Amerika BYD e-autó EU Szeged vám Olvasson tovább a kategóriában

Vállalat

Mészáros R. Tamás
2025. március 17. 15:22 Vállalat, Világ

Szárnyalnak a védelmi ipari részvények az európai fegyverkezés híreire

A Rheinmetall, a Thales, a Leonardo, a Dassault és a Safran is az idei év legjobb befektetései között van.

Bucsky Péter
2025. március 16. 06:06 Adat, Vállalat

Száznál is több hulladékos vállalkozás került süllyesztőbe a Mohu megjelenése óta

Jelentősen nőtt a felszámolások és végelszámolások száma a hulladékos ágazatban, amióta a Mol leányvállalatánál futnak össze a szálak.

Fontos

Hajdu Miklós
2025. március 17. 06:00 Adat, Élet

Ezeken a településeken fojthatja le az ingatlanpiacot az identitásvédelem

Nyolc év alatt tízszeresére dráguló falura is van példa, a top 10-be pedig több mint hatszorozódó árakkal lehetett bekerülni a kistelepülések körében.

Pecze Kristóf
2025. március 15. 19:00 Pénz

Jó befektetéseket is találni az államcsődök kontinensén

2025 nagy dobása lehet a latin-amerikai kötvények felülteljesítése, de csak erős idegzetű és hosszú távra befektetők fontolják meg ezt a lehetőséget.

Virovácz Péter Havasi Kinga
2025. március 15. 06:09 Pénz, Világ

A háború sem olcsó, de a béke többe kerül

Legalábbis akkor, ha Európa magára marad, és egyedül kell szembenéznie a magát az ukrajnai háború után győztesnek érző Oroszország fenyegetésével.