Hírlevél feliratkozás
Torontáli Zoltán
2024. január 4. 10:07 Adat, Vállalat

Az Aldi- és Spar-dolgozók fizetése nő jobban, vagy az átlagos keresetek?

Két nagy magyarországi boltlánc, a Spar és az Aldi is közzétette a napokban, hogy mennyit emelt 2024-től a dolgozók fizetésén. Ezek a cégek már évek óta rendszeresen közlik az adataikat, így most már van elég információ ahhoz, hogy megnézzük, hogyan viszonyulnak ezek az országos átlagfizetés változásaihoz.

A Sparnál, amely az egyik legnagyobb foglalkoztató Magyarországon, egészen 2018-ig vissza lehet fejteni a sajtóközlemények alapján a bolti dolgozók bruttó alapfizetését, a cég a szakszervezettel való egyezkedés után rendre januártól alkalmazza az új bértáblákat.

Az összegek nem adják vissza igazán jól a munkavállalók teljes jövedelmét, hiszen a juttatási csomagot még számos elem, például prémium, utazási támogatás, vásárlási kedvezmény és hasonlók egészítik ki, ráadásul ezek mértéke és rendszere is változott az évek során. Az alábbi táblázatban mindenesetre összesítettük az elérhető adatokat.

A kezdő bolti dolgozók bruttó alapfizetése 2018 januárjában 200 ezer forint volt, 2024-ben viszont már 365 ezer, eközben a Központi Statisztikai Hivatal által mért bruttó átlagkereset 311 ezer forintról 564 ezer fölé nőtt. Utóbbi a 2023. októberi adat, ennél frissebb jelenleg nincs.

A konkrét értékek mellett azonban inkább arra voltunk kíváncsiak, hogy az egyes béremelések között mennyit nőtt az országos átlagkereset, vagyis tartotta-e a lépést a kezdő bolti eladók bére az átlag növekedésével. Ezt mutatja be az alábbi grafikon.

A számok arra utalnak, hogy az elmúlt hat évben a legalacsonyabb bolti fizetések három esetben jobban nőttek, mint az átlagfizetés, három esetben viszont kevésbé emelkedtek (ezt az egyéb juttatások változásai némileg módosíthatták).

Az Aldinál kevesebb adat állt rendelkezésre, ezeket összesítettük az alábbi táblázatban:

A következő grafikon pedig azt mutatja, hogy a bolti dolgozói minimum növekedése egy esetben elmaradt, három esetben azonban meghaladta az adott időszakra vonatkozó átlagfizetés-emelkedéseket.

Fontos körülmény, hogy az átlagfizetések összege nem feltétlenül jelzi jól azt, amit a köznyelvben átlagos fizetésnek nevezünk-értünk, hiszen az átlagot a kiugró értékek bármelyik irányba könnyen elhúzhatják. Átlagosnak inkább az úgynevezett medián értékek nevezhetők, de ezeket ilyen időtávon még nem közölte a KSH, ezért azzal nem tudtunk számolni. Emiatt viszont a konkrét számokból nem derül ki jól, hogy egy kezdő bolti dolgozó fizetése mennyire tekinthető országos szinten átlagosnak, inkább az értékek időbeni változása érdekes, hiszen az utal körülbelül arra, hogy a bolti béremelés mennyire mozog együtt az országos béremelkedéssel.

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkMásfél éve nem emelt fizetést az Aldi az egyik népszerű munkakörbenHa most kezd valaki területi értékesítési vezetőként a láncnál, 30 százalékkal kevesebbet ér a bére, mint 2021 őszén. Érdeklődőből így sincs hiány.

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkRégen stabilan 17 ezer forintba került a nagy bevásárlásunk, most stabilan 24 ezer lett A közepesnek tekinthető nyugdíjnak egy hónapban több mint a felét alapvető élelmiszerekre kell költeni.

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkÚgy tűnik, hogy kifulladtak az élelmiszerboltok az árcsökkentésbenNagy bevásárlásunk összköltsége március óta minden hónapban csökkent, most azonban újra emelkedett, a nagy inflációs hullám előtthöz képest 40 százalékkal feljebb stabilizálódhatnak az árak.

G7 támogató leszek! Egyszeri támogatás / Előfizetés

Adat Vállalat Aldi átlagkereset dolgozó élelmiszerbolt fizetés Spar Olvasson tovább a kategóriában

Adat

Jandó Zoltán
2024. december 2. 12:12 Adat, Közélet

A felcsúti akadémia úgy kicentizte a tao-programját, mint egy jól belőtt közbeszerzést

Nagyon igyekeznek elkerülni a minisztériumot, de így előbb juthatnak hozzá a pénzükhöz.

Jandó Zoltán
2024. november 29. 11:11 Adat

Alaposan megtolják a novemberi forgalmat a fekete péntekek

Átlag fölött nőtt a kiskereskedelmi forgalom novemberben, amióta Magyarországon is elkezdtek akciózni fekete pénteken az üzletek.

Torontáli Zoltán
2024. november 27. 10:39 Adat, Közélet

Saját 57 százalékos minimálbér-emelését felejtette el Orbán Viktor, amikor a mostanit fényezte

Az első Orbán-kormány 2001-2002-ben lényegében megduplázta a minimálbért, most három év alatt lehet 40 százalékos az emelés, ha minden jól alakul.

Fontos

Torontáli Zoltán
2024. december 2. 06:06 Élet

Újra lehet napelemet telepíteni állami támogatással, akkumulátor nélkül?

A jövőre induló Vidéki Otthonfelújítási Programban benne van a napelem, elég furcsa módon mindenféle kötöttség nélkül.

Gajda Mihály
2024. december 1. 06:05 Pénz, Világ

A tengeri útvonal, amely Amerikának is egyre fontosabb

Az Egyesült Államok olajexportjának felfutásával egyre több szállítmány használja a Panama-csatorna mellett az Afrikát megkerülő útvonalat is.

Stubnya Bence
2024. november 30. 06:02 Podcast

„A kínaiak le fogják tarolni a piacot” – mekkora a baj az európai autóiparban?

Honnan ered a magyar gazdaságot is sújtó járműipari válság, és mennyire kell tartani a kínai konkurenciától? Autópiaci szakértőket kérdeztünk a G7 Podcastban.