Az európai energiaválság hatására hatalmasat fordultak az erőviszonyok a magyar áram- és gázkereskedelemben. Míg korábban sokkal inkább a kereskedők küzdöttek a vevőkért, most az eladók kerültek jobb pozícióba, amit láthatóan igyekeznek is kihasználni. A hazai kis- és középvállalatok szerint sok esetben túlzottan is, ami konfliktusokhoz vezet. Nem segít a helyzeten az sem, hogy a piacon eléggé korlátozott a verseny, ami a rendszeres állami beavatkozások miatt rövidtávon nem is fog változni.

Fizesd ki!

Jogi megoldást keres a gázszolgáltatójával felmerült vitás ügyeire a Várgesztesi Villapark. A cég azt nehezményezi, hogy a szolgáltató fél éve használja a pénzüket. A megállapodás értelmében ugyanis a gázkereskedő két hónapos előrefizetést kért a korábbi évek alapján becsült fogyasztásukra. A villapark azonban ezúttal bezárt télre, így a töredékét sem használták fel a megszokott mennyiségnek. Az előre befizetett pénz le nem fogyasztott részét pedig azóta sem kapták vissza.

A korábbi években ez valószínűleg nem okozott volna annyira nagy problémát. Bár tízmilliós nagyságrendű összegről van szó, annyira alacsonyak voltak a kamatok, hogy a középvállalkozás ki tudta volna gazdálkodni a finanszírozás költségeit. A mostani 20 százalék körüli kamatkörnyezetben azonban ez már hatalmas terhet ró a vállalatra. A másik oldalról ezzel párhuzmosan a kereskedő nagyot nyer az ügyleten, hiszen szabadon rendelkezhet a beszedett pénzzel, a hozama őket gazdagítja. A villaparknál ez néhány milliós összeget jelent, egy nagyfogyasztónál azonban ennél már egy-két nagyságrenddel nagyobbat, egy kereskedő összes ügyfelére vetítve pedig sok-sok milliárd forintot.

A gyakorlat valóban elég visszás egy olyan helyzetben, amikor sok hazai vállalatnak amúgy is megugorhatatlan problémát okoz az energiaköltségek emelkedése. A helyzet haszonélvezői pedig részben épp a kereskedők, amelyek a korábbiaknál sokkal nagyobb árréssel dolgoznak, magyarul sokkal nagyobb nyereséget termelnek. Egy ilyen környezetben a fenti fizetési konstrukció olyan képet fest, mintha a pozícióba került szolgáltató az utolsó bőrt is megpróbálná lehúzni kiszolgáltatott vevőjéről.

Sűrű fillérből sűrű forint lett

Ez pedig részben valószínűleg így is van, a helyzet azonban ennyire azért nem egyértelmű. A lapunknak nyilatkozó ágazati szereplők és szakemberek szerint az elmúlt években az energiakereskedelem, különösen a vállalati szegmensben, annyira azért nem volt jó üzlet. Tipikus sűrű fillér biznisznek számított: a kereskedők hatalmas értékben adtak el áramot és gázt, ezen azonban legfeljebb néhány százalékos hasznuk volt.

Az alkupozíciójukat pedig nem igazán erősítette, hogy a vevők többsége az energiabeszerzésre valamiféle szükséges rosszként tekintett, ami az alacsony gáz- és áramárak mellett nem is igazán befolyásolta az eredményességüket. A Magyar Energiakereskedők Szövetségének (MEKSZ) országos konferenciáján visszatérő téma volt, hogy a magyar vállalatok többségénél a legutóbbi időkig az energiabeszerzésről jellemzően alsóbb szinteken döntöttek. Bár a termék maga természetesen fontos volt, annyira kis részt képviselt a cégek többségének költségstruktúrájában, hogy a beszerzés nem vált stratégiai kérdéssé. Így a vevők voltak jobb alkupozícióban, a kereskedők alacsony száma (az oligopol jellegű piac) ellenére viszonylag éles verseny alakulhatott ki.

Ez változott meg az energiaválsággal. A hirtelen megdráguló áram és gáz kifejezetten jelentős költségtétellé tette az energiát, aminek beszerzése sok vállalatnál egyik pillanatról a másikra felsővezetői hatáskörbe került. Ez pedig átalakította az erőviszonyokat a piacon.

Kellett a pénz

Az elszálló árak ugyan jelentősen növelték a kereskedők bevételét, ugyanakkor a működési kockázataikat és a finanszírozási igényüket is. Sokkal többet lehetett bukni azon, ha egy ügyfél nem tud fizetni. Egy ilyen gazdasági helyzetben pedig mindenki azt feltételezte, hogy egyre gyakoribbá válnak a fizetési gondok. Éppen ezért a kereskedők kivétel nélkül nagyon konzervatív üzletpolitikát folytattak.

Ezzel párhuzamosan ráadásul

rengeteg forrást kellett előteremteniük, hogy kifizessék a gázt és villamosenergiát, amit értékesíteni akartak.

Ez nemcsak azért volt így, mert drágább lett a termék, hanem azért is, mert a különböző kereskedelmi platformok, tőzsdék tranzakcióit biztosító szolgáltatók (az úgynevezett klírigházak) a megnövekedett kockázat miatt a korábbinál sokkal magasabb biztosítékot vártak el. Nagyon leegyszerűsítve, a kereskedőknek az egy évre eladott gáz értékének jelentős részét le kellett tenni biztosítékként, miközben nekik csak havonta elnyújtva fizetnek az ügyfelek. Ráadásul a biztosítékot az ármozgások függvényében még ki is kell pótolni.

Ilyen feltételek mellett elvileg akár érthető is lehetne, miért kérnek előrefizetést, majd ülnek a pénzen a kereskedők: hiszen nekik is elő kell teremteni a biztosítékok összegét, a kamatok pedig számukra is magasak. Igen ám, de ez csak az olyan ügyletekre igaz, ahol az ügyfélnek fix árat garantálnak (mint amilyet a lakosság is fizet), a kereskedő pedig előre leköti az eladott mennyiséget.

A kereskedők válságra adott egyik első válasza viszont épp az volt, hogy a fix árról elkezdtek átállni a tőzsdei jegyzéseket követő árazásra. Ez azt jelenti, hogy mostanra a cégek jelentős része nem egy előre meghatározott tarifáért kapja a gázt, mint ahogyan a lakosság. Ehelyett minden hónap végén a tőzsdei árakból számolják ki a díjat, rápakolva a kereskedő hasznát. A kereskedő pedig nem előre köti le a megvásárolni kívánt mennyiséget, hanem folyamatosan a tőzsdén vásárolja meg azt.

Ilyen ügyleteknél pedig sokkal kisebb biztosítékra van szükség (ha kell ilyen egyáltalán), részben ezért is hajtották a kereskedők az átállást. Márpedig a bevezetőben említett villaparknak is tőzsdei árat követő szerződése van. Persze ilyenkor is előfordulhat finanszírozási igény, például azért, mert – ahogy a konkrét ügyben érintett szolgáltatónál, a MET csoport érdekeltségébe tartozó E2-nél elmondták – a kereskedő beszerzési és értékesítési szerződései eltérő tőzsdei jegyzésekhez vannak kötve. A lapunknak nyilatkozó szakértők szerint azonban így sem indokolt az előrefizetés, különösen olyan mértékben nem, mint villapark esetében.

Nincs más ajánlatunk

Szakértők szerint az ilyen jellegű előrefizetések elég jól szemléltetik, hogyan is reagálták a kereskedők a kialakult helyzetre. A válság őket sodorta először kifejezetten nehéz helyzetbe, de a termékeik felértékelésével olyan piaci pozícióba kerültek, hogy a többletterheiket és kockázataikat szinte azonnal át is tudták hárítani a vevőikre. Ezzel a lehetőséggel pedig éltek is. Sőt, bizonyos helyzetekben az indokoltnál is jobban kihasználták a vevők szorult helyzetét.

Hosszú idő után először alakult ki olyan helyzet, hogy a piacon a kereskedők tudtak diktálni. Nem lehetett azt várni, hogy jó néhány szűk esztendő után, egy ilyen kiélezett helyzetben, amikor már nincs is igazi verseny, önmérsékletet fognak gyakorolni. Nem is tették

– fogalmazott lapunknak egy korábban több kereskedőcéget is megjárt szakértő.

A nem túl korrekt előrefizetés csak egy példa az ilyen helyzetekre. Számos olyan esetről hallottunk, amikor a kereskedők meglévő szerződéseket mondtak fel vagy módosítottak, az ügyfelek kárára. Olyan kereskedő is volt, amely ezt tömegesen próbálta megtenni, de az előző évek rossz döntései miatt így is bedőlt.

A korábban már emlegetett konzervatív üzletpolitika pedig egyes esetekben azt jelentette, hogy a kereskedők egyszerűen kiszórták a túlságosan kockázatosnak ítélt ügyfeleiket, akik így kereshettek új szolgáltatót. Emellett a korábbi tárgyalási folyamatok is átalakultak, vagy inkább megszűntek.

Elénk rakták a szerződést, hogy ez van, vagy aláírjátok, vagy nem, de nincs más ajánlatunk

– fogalmazott egy kkv vezetője.

A vevők részéről most a fő félelem az, hogy ezek a gyakorlatok hosszútávon rögzülnek. Bár a kereskedők többségében azt kommunikálják, hogy kölcsönös előnyök mellett nem zárkóznak el a szerződések újratárgyalásától, ez korántsem mindig valósul meg. A szép fokozatosan javuló piaci környezet ellenére az árrések még mindig jóval magasabbak annál, mint amit a vevők a korábbi években megszoktak, és az egyéb szerződéses feltételek sem tűnnek túl rugalmasnak.

Magas infláció és romló versenyképesség

Most, hogy ennyire felértékelődött az energia, sokkal szembetűnőbb, hogy a piac nagy részét néhány szereplő uralja. A verseny erősen korlátozott lett. Ahogy egy forrásunk fogalmazott: nagyon szűk piac eredményez iszonyatos árréseket most.

A magyar energia-kiskereskedelem azonban így sem különösen vonzó a potenciális új belépők számára. A szektor adóterhelése magas, a szabályok pedig rendkívül sűrűn változnak, ami elrettenti a cégeket a piacra lépéstől.

Hétről hétre jönnek az új jogszabályok, amelyek szűkítik a cégek mozgásterét. Ki az, aki ilyen feltételek mellett be akar jönni ebbe az országba?

– fakadt ki egy ágazati szakértő.

A szabályozások és terhek ráadásul nem feltétlenül csak a kiskereskedelmi szegmenst érintik. Az ebben az ágazatban ténykedő vállalatok jellemzően nem csak kereskednek, az iparág más területein is aktívak. Több olyan terület is van azonban, ahol az elmúlt években jelentősen csökkent a cégek profitabilitása. Az innen kieső nyereséget a vállalatok pedig ott próbálják behozni, ahol tudják. Most éppen a kereskedelmen.

Ahogy az állami beavatkozások miatt fokozatosan esnek ki a kereskedők szabadpiaci lehetőségei, mindenki minden profitelvárást a maradó piacra teszi rá

– foglalta össze a folyamatokat egy szakértő.

Ennek a legnagyobb kárvallottjai pedig jelenleg valószínűleg a magyar kis- és középvállalatok. A nagy multik sokszor az energetikai beszerzéseiket is nemzetközi szinten intézik, így rájuk a magyarországi események kevésbé vannak hatással. A kisebb hazai vállalkozásoknak azonban nincs ekkora mozgásterük, kénytelenek kifizetni a felboruló piaci erőviszonyok és az állami beavatkozások miatt magasabb árakat.

Ez amellett, hogy inflációnövelő hatású, a magyar cégek versenyképességét is rontja.

G7 támogató leszek! Egyszeri támogatás / Előfizetés

Vállalat áramár energiakereskedő energiaválság gázár Olvasson tovább a kategóriában