Július 26-án jelent meg a G7-en Hobot Péter elemzése a központi fűtéses épületekre leselkedő veszélyekről a szabályozott és a piaci áras földgázmennyiségek elszámolásával összefüggésben. A kérdésről korábban dr. Bék Ágnes, a Társasházkezelők Országos Egyesületének elnöke is nyilatkozott az RTL Klubnak.
Bár mindkét említett forrás releváns problémákat tárgyal, ugyanakkor ezek a gondolatmenetek alapvetően abból indulnak ki, hogy az épületen belüli lakásokban nincs semmilyen, az elfogyasztott fűtési energia (és adott esetben a meleg víz) fogyasztásarányos mérésére szolgáló eszköz. Az ista az épületen belüli okos méréssel és költségmegosztással foglalkozik, nemzetközi szakmai hátterével a hazai energetikai piaci meghatározó szereplője. Az ista egyszerű és költséghatékony mérési megoldást biztosít a lakóközösségek számára, így a lakóépületekben könnyebb és átláthatóbb az energiafelhasználás mérése.
Gondoljunk csak azokra a központi fűtéses épületekre, melyek függőleges elosztású fűtési rendszerrel rendelkeznek, azaz praktikusan olyanok, mint egy távhős épület, csak a fűtési hőenergiát egy központi kazán, nem pedig a távhőszolgáltató nyújtja. Ezen épületek lakásaihoz több függőleges vezeték (strang) juttatja el a meleg vizet az egyes helyiségekben lévő radiátorokhoz, a lakások több pontján áthaladva.
A vízszintes elosztású rendszerekben alapvetően egy előre menő vezeték juttatja el a hőt a lakás egyes radiátoraihoz, majd egy visszatérő vezeték szállítja el a vizet a hőleadóktól a kazánig. Itt a lakásból kilépő visszatérő ágra telepített egyedi hőmennyiségmérővel könnyen megmérhető az elfogyasztott fűtési hőenergia (GJ vagy kWh mértékegységben). Függőleges elosztású épületekben azonban szakmaiatlan és nem költséghatékony egyedi hőmennyiségmérők felszerelése minden radiátor mellé. Ha semmilyen mérési eszköz nincs felszerelve a lakásokban, akkor valóban a négyzetméter vagy a fűtött légköbméter alapú elszámolás lehetséges csak, ami a fent hivatkozott források által korrektül megfogalmazott igazságtalanságokkal járhat.
Van azonban okos, kényelmes, azonnal elérhető megoldás, amit a távhős lakóépületek és számos (függőleges elosztású) központi fűtéses épület már évek óta alkalmaz a fűtési energia fogyasztásarányos szétosztására: a fűtési költségmegosztók alkalmazása EU irányelv szinten már 2016. december 1. óta kötelező. Ennek megfelelően nemcsak Nyugat-Európában, de a hasonló történelmi hátterű és szerkezetű épületállománnyal rendelkező szomszédos országokban is évtizedek óta elterjedt gyakorlat az épületen belüli almérés és költségmegosztás. Ezzel szemben Magyarországon az érintett épületek körülbelül 50 százaléka alkalmazza még csak ezt a megoldást.
A radiátorokra szerelt fűtési költségmegosztók és a radiátorok hőleadását szabályozó termosztatikus szelepek segítségével igazságosabb a fűtési költségek (fogyasztásarányos = okozathelyes) felosztása, mert már a fogyasztói igényeink és szokásaink alapján fizetjük a gázszámlát. (A különböző élethelyzetű, hőigényű fogyasztók ráhatással lehetnek a fogyasztásukra és a költségükre, így közvetlen hatásuk van saját energiamegtakarításukra.)
A költségmegosztás már hazánkban is kidolgozott és kormányrendeletben meghatározott szabályok – a távhőszolgáltatásról szóló 2005. évi XVIII. törvény végrehajtásáról szóló 157/2005. (VIII. 15.) Korm. rendelet – szerint történik a távhővel fűtött lakások esetében, ezek a szabályok irányadónak tekintendők a saját kazános, központi fűtéses épületek esetében is.
A díjmegosztási arányok kiszámítása során minden fogyasztó meghatározott mértékben kiveszi a részét a közös területek fűtéséből és a vezetékhálózati veszteségekből is.
A fűtési költségmegosztók 10 éves élettartammal rendelkeznek, rendszeres leolvasásuk távleolvasással – azaz a lakók zavarása nélkül – történik, így akár havi rendszerességgel elvégezhető a költségek elszámolása.
Az eszközök működéséről és a költségmegosztásról bővebben az ista Akadémia youtube oldalán tájékozódhatnak az érdeklődők.
A cikk megjelenését az ista Magyarország támogatta.
