Hírlevél feliratkozás
Jandó Zoltán
2022. augusztus 5. 11:30 Vállalat

Hogyan lehet 500 milliárdos profitja a Molnak, ha 480-ért adta az üzemanyagot?

Hatalmasat nyert a Mol az európai szintű üzemanyaghiányon, de még nagyobbat azon, hogy finomítói jelentős részben orosz olajat használnak. A társaság ma közzétett beszámolója szerint úgy sikerült az első félévben mintegy 580 milliárd forintos adózás előtti nyereséget összehozni, hogy közben csak a magyar árszabályozáson és rendkívüli adókon közel 200 milliárd forintot bukott a csoport. Ezt a veszteséget azonban messze túlkompenzálta a finomítók nyeresége.

Hatalmas rekord

„A második negyedév kiemelkedően jó teljesítményét az extrém mértékű motorbenzin és dízeltermék-árfolyam-emelkedések, valamint az Oroszországgal szembeni szankciókat követő kiszélesedő Ural spread miatt kedvező finomítói makrokörnyezetnek köszönhette.”

Minden bizonnyal ez az egyik legfontosabb mondat a Mol pénteken közzétett első féléves gyorsjelentésében. A beszámoló készítői ugyanis ezzel az egy mondattal tömören összefoglalták, hogyan hozhatott össze rekordnyereséget a második negyedévben a csoport, annak ellenére is, hogy legfontosabb piacain nem adhatta annyiért az üzemanyagot a kutakon, amennyiért akarta.

A bevezetőben említett 580 milliárd forintos nyereség nagy része ugyanis a második negyedévben jött össze. Így nem meglepő módon ez a három hónap volt a Mol történetének eddigi legerősebb negyedéve.

Ugyanezt mutatják az adatok, ha az ágazati szereplők által jobban figyelt úgynevezett tisztított EBITDA-t (kamatok, adózás és értékcsökkenési leírás előtti eredményét) nézzük. Ezen a soron 484 milliárdos nyereséget mutatott ki a csoport, amely közel duplája az egy évvel és négyszerese a két évvel korábbinak.

Ez a hatalmas rekord pedig jelentős részben a finomítói tevékenységnek köszönhető. Ez utóbbi úgy is rengeteg nyereséget termelt volna, ha a Mol nem elsősorban orosz olajat használ. Az európai szintű túlkereslet ugyanis hihetetlen ütemben drágította a benzint és különösen a dízelt. Emiatt pedig még a nyugati típusú nyersolaj és a kész, finomított üzemanyagok ára közötti különbség is mindenhol sokszorosára emelkedett. A Molnál pedig még erre jött rá az a haszon, hogy a csoport nagyrészt nem nyugati, hanem a háború kitörése óta annál sokkal olcsóbb orosz olajat használ.

Négy-ötszörös árrés

A Mol korábban havi bontásban közölte, hogy mekkora árréssel működik a finomítói tevékenysége, azaz nagyon leegyszerűsítve mennyi hasznot ér el azon, hogy egy hordónyi olajból feldolgozott termékeket (benzint, dízelt, vegyipari alapanyagokat) állít elő. Az elmúlt években ez nagyjából 1 és 9 dollár között mozgott. A háború kitörését követően márciusban azonban hirtelen közel 35 dollárra, tehát a korábbi csúcs nagyjából négyszeresére ugrott.

A Mol ezt követően felfüggesztette a havi adatközlést, arra hivatkozva, hogy „a jelenlegi piaci környezetben a finomítói árrés kevésbé reprezentálja a tényleges eredményeket”. Ez az adat így már a mostani gyorsjelentésükbe sem került bele. A korábbi mutató helyett egy olyan árrést közöltek, amely a nyugati típusú Brent olajhoz viszonyítja a finomított termékeik árát, tehát kiszűri annak hatását, hogy a Mol jellemzően olcsó orosz olajat használ.

Egyrészt azonban az árrés így is hatalmasat emelkedett, másrészt ebből az adatból nagyjából meg lehet becsülni, hogy mennyit keresett ténylegesen egy hordónyi olaj finomításán a csoport.

Ahogy a fenti ábrán is látható, a nyugati, Brent típusú olaj alapján számolt árrés is a megszokott szint nyolc-tízszeresére ugrott a második negyedévben. Ez azokkal az általános ágazati folyamatokkal magyarázható, amelyeket már említettünk: a benzin és a dízel iránti túlkereslet megnövelte a nyersolaj és a kész üzemanyagok ára közötti különbséget.

A Mol tehát akkor is sokkal többet nyert volna a megszokottnál a finomítói tevékenységén, ha drágább nyugati, és nem orosz olajat használ. Erre az amúgy is nagyobb haszonra jött rá az orosz olaj árelőnye, amely a háború kirobbanása óta tényleg hatalmas lett.

A Mol jelentésében ezt az árelőnyt is közli, és amint a grafikonon látható, a korábban a Brent árával együtt mozgó orosz típusú Ural olaj a második negyedévben durván 35 dollárral volt olcsóbb, mint a nyugati típusú energiahordozó. Az előző negyedévekben ennek az árkülönbözetnek és a Brent alapján számolt árrésnek az összege nagyjából kiadta a Mol tényleges finomítói árrését. Ez azt jelenti, hogy

a Mol finomítói haszna a megszokott hordónkénti 1-9 dollár helyett akár az 50 dollárt is meghaladhatta.

Valószínűleg azonban ez némileg túlzó becslés, hiszen – ahogy erre Pletser Tamás, az Erste Befektetési Zrt. olaj- és gázipari elemzője felhívta lapunk figyelmét – a Mol sem csak orosz olajat használ. Éppen ezért valószínűleg reálisabb képet mutat, ha Ural árelőnyt csak kétharmad részben vesszük figyelembe. Az árrés azonban így is 40 dollár körül alakulhatott*Ez a Brent alapú árrés és a Brent-Ural közötti árkülönbség kétharmadáénak az összege.

Az ezen a tevékenységen elért nyereség így még az árkorlátozások veszteségét is masszívan túlkompenzálta. A Mol egyébként utóbbiról azt írta a gyorsjelentésében, hogy

az üzemanyagár-szabályozás és a rendkívüli adók becsült hatása megközelítőleg 640 millió dollárt tett ki 2022 első félévében, amelynek 90 százaléka magyarországi működést érintette.

A 640 millió dollár nagyjából 220 milliárd forint, így a 480-as hatósági ár és a többletadók durván 200 milliárdot vihettek el. Ez pedig a harmadik negyedévben minden bizonnyal emelkedni fog. A Molnak ugyanis már eddig is be kellett fizetnie az államkasszába az olcsó orosz olajon elért hasznának negyedét, ez a befizetési arány azonban augusztus 1-jétől 40 százalékra nőtt.

G7 támogató leszek! Egyszeri támogatás / Előfizetés

Vállalat árrés benzinárstop háború Mol nyereség szankciók ural üzemanyag Olvasson tovább a kategóriában

Vállalat

Pletser Tamás
2023. június 2. 17:01 Vállalat, Világ

Nem egyértelműen jó hír Magyarországnak a gázár összeomlása, mi lesz a legfontosabb vezetékünkkel?

Újra szerződés szerint jön az orosz gáz Európába, de az árcsökkenéshez hozzájárult az európai ipar recessziója is.

Jandó Zoltán
2023. június 2. 14:19 Vállalat

Jobban látni, miből urizál Matolcsy György fia, miközben százmilliókat bukott a cége

Több mint húszmilliárdnyi vagyon és ugyanennyi hitel jelent meg a jegybankelnök fiának cégében 2022-ben, egy érdekes ügylet végeredményeként.

Hajdu Miklós
2023. június 2. 12:41 Vállalat

Akkor is drágulhat a benzin a magyar kutakon, ha az olajár nem változik és a forint se gyengül

Nincs jó alkupozícióban a Mol, amikor a tranzitdíjakról kell megállapodnia azzal a két országgal, ahonnan az olajvezetékek jönnek.

Fontos

Fabók Bálint
2023. június 3. 17:33 Világ

„15-szörös áron adták a benzint, de meg kellett vennem, mert az életemről van szó” – menekülés a szudáni polgárháborúból

Aki nem menekült el, lényegében hat hete be van zárkózva Szudán fővárosában, az akár 40 fokos melegben azonban rendszeresen előfordul, hogy nincs áram és víz.

Kolozsi Ádám
2023. június 3. 13:15 Közélet, Világ

Orbán a jobboldali internacionálé áttörését várja a spanyol radikálisoktól

A magyar kormányfő a spanyol radikálisoktól várja az európai jobboldali fordulatot, a centristák ellenben Spanyolország „melonizációjától” tartanak a Vox előretörése miatt.

Bucsky Péter
2023. június 3. 04:34 Podcast

Sok ezer milliárdos bevételhez jut a legnagyobb magyar cég a monopolizált hulladékpiacon

A koncessziós eljárás lezárása után módosított szabályokkal az addig veszteségesnek látszó üzletet valószínűleg aranybányává tette a kormány a Molnak.