Az Európai Bizottság a napokban azt javasolta, hogy a tagállamokban 2026-tól már ne lehessen úgy középületeket és kereskedelmi ingatlanokat (irodaházat, áruházat és hasonlókat) építeni, hogy nincs a tetejükön napelem. Ennél is fontosabbnak tűnik azonban, hogy 2029-től, azaz kevesebb mint hét éven belül már a lakóépületekre is vonatkozna ez a követelmény. A javaslatot ugyan el kell fogadtatni a tagállamokkal, de ha átmegy – amire egyébként jó esély van – akkor a jelenleginél sokkal gyorsabb ütemben borítják majd be a napelemek a háztetőket.

Új korszak kezdődik, de korántsem csak a városképi látványban. Hogy mennyire drasztikus ez a lépés, azt nekünk magyaroknak talán az is jól jelzi, hogy az eredeti tervek szerint már 2021-től csak olyan épület kaphatott volna Magyarországon használatbavételi engedélyt, amelynek energiaellátását legalább 25 százalékban megújuló forrásból fedezik (a napelem mellett főleg a különböző hőszivattyúk jönnek számításba), ám még ezt is másfél évvel el kellett halasztani. Az új időpont 2022. június 30., de ez is itt van a nyakunkon.

A dátumok és a mértékek ugyan változhatnak, az irány és annak hatása azonban teljesen egyértelmű: a megújuló forrásból származó energia mennyisége nagyon meg fog ugrani, és ennek jelentős hányada olyan berendezésből (főleg napelemből és nemzetközi szinten szélerőműből) fog érkezni, amelynek működése időjárásfüggő. Azaz szezonális és/vagy ingadozó.

Ennek az energiának a jelentős részét azonban el kellene tárolni hosszabb távra (legalábbis érdemes lenne). Részben azért, mert nem lehet az adott pillanatban felhasználni, részben pedig azért, mert az is sokba kerül, ha emiatt kell a többi, hagyományos erőművet visszafogni, leszabályozni. Ám a tárolásnál hamarosan akkora mennyiségről, és olyan időtávról lesz szó, amelyet sem a litiumionos, sem más, már ismert, de gyártástól még messze álló akkumulátortechnológiával nem lehet lefedni.

Az energiát ezért hidrogénben fogjuk nagy mennyiségben eltárolni.

A fenti mondatot azért emeltük ki a szövegből, mert ha ránézünk egy ipari befektetési térképre, akkor azt látjuk, hogy ez a kérdés eldőlt. A világ egyik legfontosabb energiahordozója a földgáz és az olaj mellett/helyett/után belátható időn belül a hidrogén lesz, a fejlett világban most már ezer milliárd dollárokat öntenek ebbe a szektorba.

Ez egyben azt is jelenti, hogy ha odafigyelünk, éppen egy új iparág bontakozik ki a szemünk láttára ezekben az években. Nagyon régóta ismertek a hidrogén energetikai képességei és főbb felhasználási módjai. Ami új, az az ipari felhasználás széleskörű elterjedése, ez az, ami látványosan elkezdett gyorsulni a gyökeresen új megoldások, újítások és találmányok segítségével, így azt sem túlzás állítani, hogy a hidrogén ökoszisztéma épp születőben van.

Ez a vonat hosszas várakozás után ipari, technológiai és pénzügyi szempontból is most indul, most lehet rá felszállni.

A hidrogénre a vonatos hasonlat egyébként azért is találó, mert maga a vonat is mehetne – sőt már megy is Németországban, Franciaországban és Svédországban – hidrogénnel. A laikus közvélemény ma még hajlamos elsősorban úgy tekinteni erre az elemre mint üzemanyagra: a hidrogénes autó és busz benzin vagy gázolaj helyett hidrogént tankol (amelyből a fedélzeten fejleszthet áramot, és valójában elektromos hajtású lesz a jármű).

A hidrogén azonban nem primer energiaforrás, sokkal inkább általános energiatárolónak vagy -hordozónak érdemes tekinteni. Nagyon leegyszerűsítve, amikor a napelemek és a szélerőművek már jóval több áramot fognak termelni, mint amennyire az adott időszakban épp szükség van, a felesleget vízbontásra használva hidrogént fogunk gyártani, hogy eltároljuk, és akkor és ott nyerjük vissza belőle az áramot, amikor és ahol szükségünk van rá.

„Japán és Ausztrália már ma kiváló példát ad erre a világ első hidrogén ellátási lánc projektjén keresztül (Hydrogen Energy Supply Chain – HESC), az Ausztráliában megtermelt hidrogént hajóval viszik majd Japánba. Ez még kék hidrogénnek számít – fosszilis energiahordozókból állítják elő, szén-dioxid-leválasztás és -tárolás (carbon capture and storage, CCS) mellett -, jelentős mértékben csökkentve a szén-dioxid-kibocsátást. A legjobb az lesz, amikor az Ausztráliában bőségesen rendelkezésre álló megújuló energia felhasználásával előállított, ezáltal már zöldnek mondható hidrogént szállító hajó is zöld hidrogént tankol majd” – mondja Szomódi Balázs, az Amundi alapkezelő értékesítési és termékfejlesztési vezetője.

A gyártással és a felhasználással persze ma még számos technológiai és pénzügyi probléma is van. A zöld hidrogén túl drága. Mivel eddig ipari mennyiségben szinte mindig földgázból nyerték ki, a gazdasági folyamatok erre a módszerre vannak optimalizálva, hiszen erre a nem környezetbarát módra van évszázados ipari gyakorlatunk. A hidrogén legnagyobb felhasználása egyébként, hogy ammónia készül belőle, amely a műtrágyák alapanyaga, ami egyrészt arra utal, hogy zöld mezőgazdaság sincs zöld hidrogén nélkül, másrészt pedig jelzi, hogy messze nem csak üzemanyagként érdemes rá gondolni.

Az Amundi adatai szerint 2020-ban egy kilogramm zöld hidrogén előállítása 6 dollárba került. Becslések szerint azonban 2030-ban a zöld hidrogén kilója már csak 2,6 dollár költségű lesz, ami 10 év alatt 60 százalékos áresést jelent.

A befektetések jelentős része Nyugat-Európában és Észak-Amerikában van, az Európai Unió országaiban a következő pár évben ugrásszerűen nőni fog az elektrolízis kapacitás. Ez első látásra egy ma már nagyon is értékelhető geopolitikai előnyre világít rá, amennyiben hozzájárul az energiafüggetlenség eléréséhez. A zöld hidrogén forrása a víz, amely minden ország számára elérhető, különösen úgy, hogy az abból előállított hidrogén felhasználásakor a folyamat visszafelé játszódik le, azaz a kibocsátás is víz(gőz).

A helyzet azonban sajnos nem ennyire egyszerű, az elektrolizálók működéséhez ugyanis jelenleg még olyan ritkafémek is kellenek, amelyeket a világ különböző pontjairól kell importálni. A kutatás-fejlesztési projektek egy része azonban pont ennek a függésnek a csökkentésén dolgozik.

A másik fő probléma fizikai jellegű. Mivel perpetuum mobile nem létezik, a vízbontásnál és a felhasználásnál is energiát vesztünk, vagyis hiába rakjuk el hidrogénbefőtt formájában a nyári energiát télire, a palackból messze nem tudunk annyit kinyerni, mint amennyi energiába került azt oda berakni. Ez azonban részben így van az akkumulátorokkal is, részben pedig olyan sokat nyerünk szén-dioxid-kibocsátásban, és a csúcsidei, valamint az éjszakai áramárak kiegyenlítésével, hogy az bőven megtérülő beruházássá teheti a hidrogén alkalmazását.

Emellett várható, hogy a vízbontásba és az elektrolízisbe áramló gigantikus pénzek innovációkon és méretgazdaságossági eredményeken keresztül hamarosan hatékonnyá teszik az ipari méretekben zajló elektrolízist. Ez a folyamat ismert, hiszen nemrég játszódott le a napelem-technológiával. 15 éve Magyarországon a zöld luxus soha meg nem térülő szimbóluma volt a napelem, drágának és futurisztikusnak tartották, sokan pedig nem is értették a funkcióját. Ma viszont a magyar falvak többségében is mindennapos látvány a háztetőkön.

Vannak, akik szerint ma még merész elképzelni, hogy a (lehetőleg zöld) hidrogénnel mint energiahordozóval hétköznapi kapcsolatunk lesz. Pedig ez minden jel szerint be fog következni, hamarabb, mint gondolnánk.

A cikk megjelenését az Amundi Alapkezelő támogatta.

G7 támogató leszek! Egyszeri támogatás / Előfizetés

Támogatói tartalom Vállalat amundi befektetés energia hidrogén ipar megújuló energia Olvasson tovább a kategóriában