Eddig sem volt titok, hogy az irodákat rövid távra bérbeadó WeWork összeomlása ellenére alapítója személyesen finoman szólva sem járt rosszul anyagilag, de egy tegnap megjelent könyv szerint különböző módszerekkel a korábban gondoltnál jóval többet, 2,1 milliárd dollárt szedett össze Adam Neumann. Mostani árfolyamon ez forintban 640 milliárd, ami 40 százalékkal több a leggazdagabb magyar, Mészáros Lőrinc vagyonánál, amelyet a 100 leggazdagabb magyar 2021 című kiadvány 455 milliárd forintra tett.
A csak sok milliárd dolláros tőkeinjekciónak köszönhetően megmenekült startup elfüstölése az utóbbi évek egyik leglátványosabb céges kudarca – bár a Wirecard teljes bedőlése még durvább volt –, két éve mi is részletesen írtunk a történetről. A súlyosan veszteséges vállalat 47 milliárd dolláros értékelés mellett lépett volna tőzsdére, de az ehhez készített dokumentumokból kiderült, hogy ennek legfeljebb töredékét éri, így akkor le is fújták a részvénykibocsátást, Neumannt pedig elzavarták a cégtől.
A Wall Street Journal két riportere által írt könyvből*Eliot Brown, Maureen Farrell – The Cult of We: WeWork, Adam Neumann and the Great Startup Delusion minden korábbinál részletesebben kiderül, hogyan használta fel az alapító saját gazdagodására a cég minden egyes életszakaszát. A tőkebevonás különböző szakaszai során félmilliárd dollárhoz jutott Neumann, majd amikor az értékelés összeomlását követően eltávolították a vezérigazgatói posztról, egymilliárd dolláros lelépési csomagot kapott, részben készpénzben, részben részvényei jövőbeli értékesítési lehetőségének formájában. Ez akkor jelentős felháborodást váltott ki, és pereket eredményezett Neumann és a cég legfőbb befektetője, a Softbank között, amelynek két éve rengeteg pénzt kellett betolnia a WeWorkbe, hogy megakadályozza a vállalkozás felszámolását és így korábbi befektetései lenullázódását.
A perek lezárulta után sem járt sokkal rosszabbul azonban az alapító: a távozásához kapcsolódóan készpénzben 198 millió dollárhoz jutott, idén februárban pedig 578 millió dollárt kasszírozott saját cége WeWork-részvényeinek eladásán. Ezt követően azonban Neumann még mindig rendelkezik több tízmillió részvénnyel a tervek szerint idén nyáron tőzsdére lépő korábbi vállalatában. Ez technikailag úgy zajlik majd le, hogy a WeWork összeolvad egy már tőzsdén lévő üres vállalattal, így az utóbbi jelenlegi árfolyamából kiszámolható, hogy Newman részvénycsomagja több mint 825 millió dollárt ér. Ezzel is számolva jön ki az említett 2,1 milliárd dollár.
Ez annak köszönhető, hogy a befektetők a jelek szerint elhiszik, hogy a vállalatnak az új vezérigazgatóval, Sandeep Mathranival a gigantikus veszteségek és a sokezres elbocsátások után sikerül fenntartható pályára állnia. Ahogy a Bloomberg írja, ő azt ígéri, hogy, hogy év végére már profitot termel a vállalat, és arra számít, hogy a járvány utáni világban nagyobb igény lesz az általa üzemeltetett közösségi irodákra.
Vállalat
Fontos