Hírlevél feliratkozás
Váczi István
2021. május 27. 10:11 Vállalat

Jelentősen bővíti gyárát az IKEA Malackában

A termékei iránti erős keresletre reagálva jelentős beruházásra készül az IKEA a szlovákiai Malackában (szlovákul Malacky) lévő üzemében. A gyárban jelenleg évente mintegy 58 ezer köbméter nyersanyagot dolgoznak fel, a tervek szerint ez a mennyiség 2026-ban már 239 ezer köbméter lesz.

A 2008-as gazdasági válságot megelőző időkben volt már nagyobb is a nyugat-szlovákiai üzem kibocsátása, de a visszaeső kereslet miatt 2012-ben csökkentették a termelést. A mostani beruházás keretében viszont új létesítményeket is építenek, a gyártóterület hétezer négyzetméterrel bővül, a raktár pedig 28 ezer négyzetméterrel a beadott környezetvédelmi hatásértékelés szerint, amelyről a Pravda írt.

Az üzem tavaly év végén 350 embert foglalkoztatott, a bővítéssel ez a tervek szerint 477-re nő majd.

Az IKEA Szlovákiában háromféle gyártási tevékenységet végez. Az egyik keretében farostlemezt állítanak elő, a másik keretében – nem meglepő módon – bútorokat, míg a harmadik tevékenység az ezekhez szükséges szerelvények előállítása.

Az IKEA európai és azon belül magyarországi sikereiről nemrég írtunk részletesen:

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkEgyre nagyobb az IKEA fölénye, a bútorra költött forintok negyede a cégnél landolEgész Európát letarolta a svéd gyökerű bútorforgalmazó, de Magyarországon páratlanul magas a piaci részesedése.

G7 támogató leszek! Egyszeri támogatás / Előfizetés

Vállalat bútor bútorkereskedelem gyár Ikea Szlovákia üzlet Olvasson tovább a kategóriában

Vállalat

Torontáli Zoltán
2025. július 9. 10:33 Vállalat

Súlyosabb piaci gondok húzódnak meg az Unitravel csődje mögött

Épp akkor törnek be új szereplők, amikor csökken az utasok száma és vásárlóereje is.

Torontáli Zoltán
2025. július 8. 06:02 Közélet, Vállalat

Az árrésstop miatt nincs elég olcsó tej a boltban

Az intézkedés rövidtávú hatása mára kifulladt, de továbbra is olyan piactorzítást okoz, amelynek mellékhatásai senkinek sem jók.

Hajdu Miklós
2025. július 7. 10:44 Vállalat, Világ

Nagy lehetőségek előtt áll az akkumulátoripar, csak el kéne szakadni a járműgyártástól

Amerikai vásárlóra talált a csődbe ment Northvolt lengyelországi üzeme, az ipari energiatárolók piacában ugyanis bőven van potenciál.

Fontos

Vámosi Ágoston
2025. július 9. 14:48 Adat

Ötször gyorsabbnak érzékeljük az inflációt a valósnál, és ez elég sok problémát okoz

Nehéz dolga van a gazdaságpolitikának, ha ekkora a különbség, de a tartósan stabil forintárfolyam például segíthet csökkenteni az eltérést.

Stubnya Bence
2025. július 9. 06:04 Adat, Közélet

Kilenc hónapja az élre várták a magyar gazdaságot, miért néz ki most mégis az utolsó hely?

Tavaly még nemcsak a kormány, hanem az elemzők többsége is 3 százalék körüli növekedést várt idénre. Aztán jött a Trump-tornádó, és beindult a negatív spirál.

Torontáli Zoltán
2025. július 8. 15:51 Adat, Közélet

A bizalomvesztés ördögi körébe került a magyar gazdaság

Ha a lakosság nem hisz a növekedésben, akkor nem fogyaszt, de akkor a cégek nem ruháznak be, de akkor nem lesz növekedés.