Hírlevél feliratkozás
Jandó Zoltán
2020. augusztus 4. 18:28 Vállalat

A járványt kihasználva hárommilliárdért vesz hálókocsikat a MÁV

Szlovákiából szerez be huszonkettő „modernek tekinthető, légkondicionált, 200 kilométer per órás sebességre alkalmas, használt, fekvőhelyes és hálókocsit” a MÁV-Start. A napokban közzétett eredmény szerint a magyar vasúttársaság még július elején gyorsított eljárásban kiírt tenderét a pozsonyi Wagon Service Travel nyerte meg. A cég 8,5 millió euróért, azaz bő 2,9 milliárd forintért vállalta, hogy év végéig leszállítja a közel kéttucat kocsit, illetve a karbantartásukhoz szükséges alkatrészeket.

Csere és új járatok

A MÁV a közbeszerzési felhívásban azzal indokolta a vásárlást, hogy a koronavírus járvány több piaci szereplőt is nehéz helyzetbe sodort, így ezek meglévő vasúti kocsi állományuk egy részét vagy egészét értékesíteni kényszerülnek. Ez pedig a magyar cégnek épp kapóra jön, hiszen az elmúlt években több alkalommal próbáltak már használt hálókocsikat beszerezni, de sosem jártak sikerrel.

A mostani tendert az indoklás szerint pont azért kellett gyorsított eljárásban lezavarni, hogy a vasúttársaság nehogy ismét hoppon maradjon,

és a konkurensek elkapkodják a felkínált kocsikat.

Más kérdés, hogy az iho.hu szaklap szerint – amely már július elején megelőlegezte a szlovákok győzelmét – a Wagon Service Travel nem azért ad túl a járműveken, mert megroppant volna, hanem mert korábban újakat vásároltak. Így most a használt, de felújított kocsikra már nincsen szükségük, így ezekre csaphatott le a MÁV-Start (vagy fordítva). A közbeszerzési dokumentumok és a szaklap leírása alapján egyébként vélhetően ilyen típusú kocsikat vesz most a magyar vállalat (pdf).

Az újonnan beszerzett kocsikkal valószínűleg részben az elavult állományt váltja ki a MÁV-Start. Mert bár – ahogy erről korábban írtunk – az éjszakai vonatok terén kifejezetten jól áll európai összevetésben a hazai vasúttársaság, de a háló és fekvőhelyes egységeik jelentős része azért igencsak elavult. A 33 forgalomban lévő ilyen kocsiból 18 több mint 35 éves, és ezekben légkondi sincsen.

 

A mostani beszerzés ugyanakkor a csere mellett a járatok bővítésére is teret nyithat, amire van is szándék. A MÁV-Start jelenleg telente napi 9, nyaranta az adriai járatokkal együtt napi 12 éjszakai vonatot közlekedtet*Éjszakai vonattal Budapestről közvetlenül elérhető többek között Berlin, Varsó, Krakkó, Wroclaw, Prága, München, Zürich, Bukarest, Kijev, Csíkszereda, Sepsiszentgyörgy, Nagyszeben és Brassó, a nyári szezonban Split, Rijeka, Ljubljana és Koper. , de bécsi átszállással más városokba is árulnak jegyeket. Középtávon azonban – ahogy erről korábban lapunknak beszámoltak – szeretnék, ha ismét lenne közvetlen vonat több német városba (Stuttgart, Ulm, Karlsruhe, Frankfurt, Mannheim), illetve a francia Strasbourgba és az olasz Velencébe is.

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkAmiben a MÁV oktatja Európát: az éjszakai vonatokban Magyarország messze a nyugatiak előtt járBéccsel holtversenyben Budapest az EU éjszakai vonat fővárosa, de hamarosan akár az osztrákokat is előzhetjük a MÁV tervei szerint.

Eltörpülő hárommilliárd

Bár a mostani hálókocsi-beszerzés sem éppen jelentéktelen, a MÁV csoport a közelmúltban három olyan szerződést is kötött, amelyek értéke ennél egy nagyságrenddel nagyobb volt. A MÁV Zrt. még június elején írt alá egy keretmegállapodást a Mollal, amely értelmében a következő három évben 144 millió liter gázolajat vehetnek a cégtől, amiből 120 millió átvételére kötelezettséget is vállaltak (pdf). Mivel itt az ár a mindenkori nagykereskedelmi ártól függ, a szerződés pontos értékét egyelőre nem lehet meghatározni, de biztosan tízmilliárdos nagyságrendről van szó. A közbeszerzési adatbázisban például – vélhetően az aktuális árak alapján – 41 milliárdosra becsülték a szerződést.

A másik két nagyösszegű megállapodásról írt korábbi cikkekben is megjelent a Mol neve, no nem azért, mert velük szerződött volna az állami vasútcég, hanem mert az olajtársaság vezérigazgatóját hozták közvetve kapcsolatba a megbízott vállalkozással. A Máv-Start a Dunakeszi Járműjavító Kft-vel szerződött le július végén két részletben a nemzetközi, illetve a belföldi forgalomban közlekedő vasúti személykocsik fővizsgájának valamint futó- és balesetes javításainak elvégzésére. A Magyarországon közlekedő vonatok esetében ezt 17,3 (pdf), míg a külföldi járatoknál 14,7 milliárdért (pdf) vállalta el a partnercég a következő négy évre. A Dunakeszi Járműjavító Kft. egyik tulajdonosa közvetve a Magyar Vagon Befektetési Vagyonkezelő Zrt, amely Szalay-Bobrovniczky Kristóf egykori londoni magyar nagykövet, Habony Árpád miniszterelnöki főtanácsadó korábbi üzlettársa cége. A vállalat igazgatóságába nemrégiben azonban bekerül Bacsa György is, aki – a Direkt36 cikke szerint – Hernádi Zsolt unokatestvérének a fia és akire a Mol egyik tavalyi közleménye az olajipari vállalat üzletfejlesztési igazgatójaként hivatkozott.

G7 támogató leszek! Egyszeri támogatás / Előfizetés

Vállalat éjszakai vonat hálókocsi MÁV-Start Olvasson tovább a kategóriában

Vállalat

Stubnya Bence
2023. november 27. 04:34 Közélet, Vállalat

Kell-e félteni a magyar dolgozókat a vendégmunkásoktól?

Az ellenzék szerint káros a vendégmunkásokat hazai jelenléte, a kormány szerint a magyar munkahelyeket védik. De mi történik eközben a munkahelyeken?

Torontáli Zoltán
2023. november 26. 04:34 Élet, Vállalat

Ilyenek voltak az élelmiszerboltok a nyolcvanas években, nem?

Visszamentünk 1986-ba, és megnéztük, hogyan vásároltak akkor az emberek, illetve milyen nehézségekkel küszködtek a boltok.

Hajdu Miklós
2023. november 24. 16:36 Vállalat

A Budapestre felhőkarcolót álmodó cég neve eddig nem hozott szerencsét Magyarországon

Nemrég még a kormány is idegenkedett a magas épületektől, most viszont nem toronyház, hanem valódi felhőkarcoló építéséről egyeztet.

Fontos

László Pál
2023. november 28. 15:31 Podcast, Támogatói tartalom

Megváltozott, ahogy a munkám értékéről és áráról gondolkozom

A Pénz(m)érték sorozat ötödik részében az X-generációsok mesélnek arról, mit jelent számukra a pénz és a fenntarthatóság kapcsolata.

Jandó Zoltán
2023. november 28. 09:28 Adat

Kocsmaarmageddon van Magyarországon, de a kantinoknak jól megy

Több mint ezer vendéglátóhely szűnt meg 2023 első felében Magyarországon. A leggyorsabban továbbra is a italüzletek száma csökken.

Pálos Máté
2023. november 27. 19:16 Adat

Annyira keveset költünk egészségügyre, hogy az EU sereghajtói közé kerültünk

A GDP-arányos adat leginkább azt mutatja meg, hogy a döntéshozók mennyire tekintik fontos területnek az egészségügyet.