Hírlevél feliratkozás
Torontáli Zoltán
2020. április 29. 16:33 Vállalat, Világ

Senki sem gondolta volna, de éppen a német kormány elől menekülhet csődbe a Lufthansa

Talán nem sokan számítottak arra a járvány miatti válság kitörésekor, hogy az egykori állami német légitársaság, az európai piacot vezető Lufthansa, a német szolgáltató szektor büszkesége nemhogy tárt karokkal fogadja be a német állam eurómilliárdos mentőcsomagját, hanem menekülni akar előle.

Márpedig a Bloomberg szerint pont az a legvalószínűbb forgatókönyv, hogy a cég lényegében elutasítja az állami pénzt, és inkább időben csődvédelem alá vonja magát. A Schutzschirm intézménye hasonló az angolszász típusú csődvédelemhez, ha egy cég élni akar a lehetőséggel, akkor a német szabályok szerint még azelőtt jeleznie kell, hogy fizetésképtelenné válna, és a kérést a bíróságnak is jóvá kell hagynia. Ha a Lufthansa meglépi ezt, akkor három hónapra mentességet kaphat a számlák kifizetése alól, a menedzsment pedig ennyi idő alatt átalakíthatja a céget.

A Lufthansának becslések szerint 8 milliárd euróra lesz szüksége a talpon (vagy inkább levegőben) maradáshoz, és a társaság hetek óta tárgyal a német állam képviselőivel a részletekről. Csakhogy van egy feltétel, amit a koalíciós kormány szociáldemokrata tagjai erőltetnek és ezt a menedzsment nem tudja lenyelni: az állam képviselőjét be kellene engedni az igazgatóságba, ráadásul egy olyan jogosítvánnyal, ami lehetőséget ad a stratégiai döntések blokkolására.

A Lufthansa attól tart, hogy a berlini politika által küldött beépített ember miatt nem tud majd olyan döntéseket meghozni, amelyek a versenyképességének megtartását lehetővé teszik. Például nem fog hozzájárulni alkalmazotti létszám leépítéséhez, míg a versenytársak igen. Pedig most úgy néz ki, hogy a következő pár évben biztosan nem lesz szükség a járvány előtti alkalmazotti létszámra.

A British Airways anyavállalata, az IAG például nem kér állami mentőövet, hanem a 45 ezer alkalmazottból 12 ezret elbocsát.

A hasonló aggályokon viszont elbukhat az egész Lufthansa megállapodás, és nem sok idő maradt a megoldásra, mert a légitársaság a Welt beszámolója szerint óránként egymillió eurót veszít, amíg a gépei a földön állnak.

Rendkívüli módon bonyolítja a helyzetet, hogy a Lufthansa az anyavállalata az osztrák, a svájci és a belga egykori nemzeti légitársaságoknak is. A németek mindhárom leányukat a saját kormányaikhoz küldték segítséget kérni, de amint a belgák esetében kiderült, Brüsszelben nem voltak teljesen meggyőződve arról, hogy ha a kért 290 millió eurós segélyt bepumpálják a Brussels Airlines-ba, akkor annak egy része nem csatornázódik át a Lufthansához.

Az osztrák kormány szintén nagyon óvatos azzal, hogy az Austrian 767 millió eurós mentőövet kért, annak ellenére is, hogy a német anyavállalat vezetése minden fórumon hangsúlyozza, hogy tisztán játszanak. Ugyanakkor a németek helyzetét az is nehezíti, hogy a belga és az osztrák leányvállalatba az elmúlt években euró százmilliókat tettek.

Az idő azért is sürgeti a Lufthansa csoportot, mert egyik fő vetélytársa, az Air France/KLM már biztonságban érezheti magát. A francia és a holland kormány, illetve a hitelező bankok összesen 11 milliárd eurós hitel- és garanciacsomagot dobtak össze, a megegyezés náluk azért ment könnyebben, mert a két állam eleve képviselteti magát az igazgatóságban.

A hatalmas mentőcsomagokat nagyon nehezen emészti a Ryanair, amely a jelek szerint saját erőből fog felállni, és a tervek szerint június-júliusban már 40 százalékkal üzemelhet. Michael O’Leary, a társaság excentrikus vezetője teljesen kiakadt például azon, hogy az amerikai Delta és Richard Branson angol milliárdos tulajdonában lévő Virgin állami segítségért folyamodott.

O’Leary a Sky hírcsatornának azt mondta, a karib-tengeri saját szigetén élő Branson az adófizetők vérét szívja, és jobban tenné, ha csak simán kiállítana egy csekket a magánvagyonából. O’Leary a Lufthansát a kokainfüggőkhöz hasonlította, amikor meghallotta, hogy mekkora állami segítségről tárgyalnak.

G7 támogató leszek! Egyszeri támogatás / Előfizetés

Vállalat Világ állami segítség járvány koronavírus légitársaság Lufthansa mentőcsomag repülés Olvasson tovább a kategóriában

Vállalat

Jandó Zoltán
2025. február 10. 17:14 Közélet, Vállalat

Exkluzív luxusklubja szomszédságába költözött Tiborcz István

A miniszterelnök veje így bármikor könnyen leugorhat a Botaniq Budai Klubba egy-egy játékpénzes szerencsejátékestre.

Jandó Zoltán
2025. február 10. 10:34 Közélet, Vállalat

Könyvelési trükkel tették nyereségessé a NER-oligarchák jachtoztatását

Ráébredtek, hogy sokkal lassabban csökken a jachtok értéke, mint amivel eddig számoltak. Közben az ötvenméteres luxushajójukat senkinek nem tudják eladni.

Bucsky Péter
2025. február 10. 05:24 Élet, Vállalat

Eltűnnek a legkevésbé szennyező csomagolások a Mohu-féle rendszerben

Az újratölthető üvegek használata egyébként is visszaszorulóban volt, de az új rendszerben már csak a legelszántabbak tartanak ki mellette.

Fontos

Vámosi Ágoston
2025. február 11. 14:47 Adat

Újra lejjebb vehetik a hőmérsékletet a cégeknél az egyre drágább gáz miatt

A tél leghidegebb napjai előtt kétéves csúcsot döntött a gáz ára az irányadó holland tőzsdén, ami már a céges döntéseket is befolyásolhatja.

Vámosi Ágoston
2025. február 11. 10:31 Világ

A fegyvergyártásban is fontos fém kivitelét korlátozza a piacot uraló Kína

A globális volfrámtermelés 80 százalékát Kína adja, amely most a kereskedelmi háborúban igyekszik kihasználni domináns pozícióját.

Vámosi Ágoston
2025. február 10. 16:38 Közélet, Pénz

A legyőzött, lefeküdt infláció fenyegeti újra a családokat a kormány szerint

A nemzetgazdasági miniszter korábban már győzelmet hirdetett az infláció fölött, most mégis újra felvetette az árstopok bevezetését.