Hírlevél feliratkozás
Torontáli Zoltán
2019. november 10. 13:10 Vállalat, Világ

A nagy drogériák is elkezdték csomagolás nélkül árulni a sampont és a tusfürdőt Csehországban

A samponos, tusfürdős, öblítős, mosószeres és mosogatószeres flakonok komoly környezeti terhelést okoznak, sokszor komolyabbat, mint a PET-palackok, mert szelektív gyűjtésük és újrahasznosításuk kevésbé megoldott. Ezért is nagyon fontos fejlemény, amiről a cseh Novinky adott hírt: náluk a dm tesztjei után most már a Rossmann is bevezette az automata újratöltő berendezéseit.

A megoldás annyira egyszerűnek tűnik, hogy csak azon lehet csodálkozni, eddig miért nem alkalmazták. A vevők az első alkalommal 20 cseh koronáért (260 forintért) megvesznek egy üres flakont, amelynek vonalkódját a töltőautomata leolvassa, és a megfelelő termékkel tölti meg. A gép kinyomtatja a felhasználhatósági határidőt, amit a vásárló felragaszt a flakonra, a következő alkalomtól kezdve pedig már lehet a kiürült flakonnal menni a boltba, és újratölteni.

A Rossmann újratöltő automatája Csehországban. Fotó: Novinky.cz/Rossmann

Csehországban úgy számolnak, hogy ha az automaták által kiszolgált háztartási termékeknél (jelenleg nyolc ilyen van) mindenki átállna az újratöltésre, akkor évente 5 ezer tonnával csökkenne a műanyag szemét mennyisége. Mivel a cseh népesség és a vásárlóerő is hasonló a magyarhoz, durva közelítéssel nálunk is hasonló eredményt lehetne elérni.

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkAmíg agyon van csomagolva minden, aligha szabadulunk a műanyagoktólHiába terjed a fejlett világban a csomagolást mellőző környezettudatos szemlélet, a műanyagoktól mégsem fogunk megszabadulni egyhamar. Túl nagy üzlet van benne ahhoz, hogy csak úgy eltűnjön.

A dm azt mondta a cseh lapnak, hogy náluk még csak tesztelik a megoldást, de annyira jól fogadták a vevők, hogy jövő februártól elkezdik a szélesebb körű kiépítést. Megkérdeztük a Rossmannt, hogy Magyarországon mikor tervezik az automaták bevezetését, cikkünket kiegészítjük, ha a drogérialánc válaszol.

Frissítés: A Rossmann Magyarország az alábbi választ küldte kérdésünkre:

Nagyon örülünk a cseh Rossmann kezdeményezésnek és kíváncsian várjuk az eredményét. Ugyan egyszerűnek tűnik a megvalósítása ennek a megoldásnak, azért alapos előkészületet igényel, melyhez a beszállítók nyitottsága és az üzletek átalakítása is szükséges. Amint nálunk is várható a csomagolásmentes vegyi áruk és kozmetikumok értékesítése, azonnal kommunikálni fogjuk.

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkA Rossmann tulajdonosa csak azokat az országokat támogatná, ahol nincs túl sok gyerekDirk Rossmann szerint ez a kulcsa Afrika fejlődésének és az Európába áramló menekültek megállításának is.

G7 támogató leszek! Egyszeri támogatás / Előfizetés

Vállalat Világ csomagolás csomagolásmentesség drogéria hulladék környezetvédelem műanyag polisztirol Rossmann sampon tusfürdő Olvasson tovább a kategóriában

Vállalat

Nagy Zsolt
2024. március 26. 04:37 Vállalat

Dollármilliókat spórol a gyártóknak egy magyar fejlesztés, ami megmutatja, hogyan lehetnek extra hatékonyak

Az EPIC Innolabs adatelemzéssel és szimulációk készítésével segíti a termelés optimalizálását többek között olyan multiknak, mint az Audi vagy az Apollo Tyres.

Torontáli Zoltán
2024. március 20. 12:40 Adat, Vállalat

Egyre összetettebb problémát jeleznek a magyarországi munkaerőköltség, bér és árfolyam adatok

Gyors ütemben nő Magyarországon a munkaerő költsége, euróban nézve is, a dolgozók azonban még nagyobb béremelést szeretnének. Mi lesz így ebből?

Torontáli Zoltán
2024. március 14. 09:11 Vállalat

A Bookingot milliárdokra büntette a GVH pszichés nyomásgyakorlás miatt, mit fog csinálni most a Temuval?

A Booking nyomásgyakorlása piskóta a Temu gyakorlatához képet, sőt ez a fajta marketing a Temu működésének lényege. Ezt kaszálhatja el a magyar hatóság a magyar e-kereskedők panaszára indított eljárásban?

Fontos

Torontáli Zoltán
2024. március 27. 17:22 Adat, Világ

Ne azt nézd az új GDP-adatokban, hogy Románia előttünk jár, van benne sokkal érdekesebb is

Már nem érdemes arról beszélni, hogy Ausztria elérhetetlen messzeségbe került, reménytelenül loholunk Csehország, Szlovénia vagy Litvánia után.

Elek Péter
2024. március 27. 04:34 Pénz

Tényleg olyan fantasztikus a világ első számú sztárrészvénye?

Eddig nagyon jó és meggyőző sztori volt az Nvidia, de merész dolog azt feltételezni, hogy növekedése a következő években is töretlen marad.

G7.hu
2024. március 26. 19:00 Közélet

Új tulajdonoshoz kerül a G7

A Telex vezetői által alapított Gazdrovat Kft.-hez kerül a G7 gazdasági portál.