Hírlevél feliratkozás
Jandó Zoltán
2019. július 10. 15:24 Vállalat

Kirakták Andy Vajna embereit a vezetésből, és költözik is a TV2 anyacége

Véglegesen megtörtént a hatalomátvétel a TV2-t birtokló Magyar Broadcasting Co. Zrt.-nél (MBC), amit mostantól egyszemélyben Mészáros Lőrinc bizalmasa, Alcsútdoboz fideszes alpolgármestere, Tima János irányíthat vezérigazgatóként. Tima kinevezésével egy időben lemondott tisztségéről az igazgatóság két, a néhai Andy Vajna embereként számon tartott tagja, Tremmel Zoltán és Kovács Andrea, akik közül utóbbi a társaság alapítása, előbbi a filmügyi biztos januári halála óta vett részt a cég irányításában.

Feleslegesen szenvedtek a cégvezetés átalakításával

A vezércsere – amiről az MBC június 28-i közgyűlésén döntöttek, és jelenleg a cégbírósági bejegyzésre vár – azért meglepő, mert az elmúlt hónapokban a társaságnál hosszan küzdöttek a cégbírósággal egy olyan cégvezetés felállításán, amelyben Vajna emberei és Tima is szerepet kaphat, és a jogszabályi előírásoknak is megfelel. Az alcsútdobozi alpolgármestert – aki számos Mészáros Lőrinchez köthető cégben ténykedik cégvezetőként vagy felügyelő bizottsági tagként – még áprilisban nevezték ki az MBC vezérigazgató-helyettesévé. Már az akkori döntések alapján lehetett látni, hogy a fontosabb döntéseknél nem lehet majd megkerülni Timát. Bár a pozíciója elnevezéséből nem erre lehetett következtetni, a cégiratok szerint nélküle sem a vezérigazgató, sem a cégvezető nem írhatott volna alá.

 

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkAlcsútdoboz fideszes alpolgármesterét nevezték ki a TV2-t birtokló cégek éléreTima János Mészáros Lőrinc több cégében tölt be tisztségeket. Amikor legutóbb kapcsolatba került a médiával, akkor az volt az emailcíme, hogy [email protected].

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkBirkózás kezdődött a TV2 irányításáértÁtalakították a cég vezetését, hogy Mészáros Lőrinc bizalmi embere mindenre rálásson. Közben Orbán Viktor vejének vállalatánál is hasonló változások voltak.

 

Csakhogy a cégbíróságnak nem tetszett ez a működési modell. A hatóság azt kifogásolta, hogy senkinek nem volt önálló aláírási joga az MBC-nél, és ezért arra szólították fel a céget, hogy nevezzenek meg egyvalakit, aki egyedül is intézheti a társaság ügyeit. Végül májusban a társaság – miután informálisan kikérte a bíróság véleményét – egy igazgatóságot állított fel három taggal: Tremmel Zoltánnal, Kovács Andreával és Tima Jánossal.

Alig egy hónappal később azonban Tremmel és Kovács lemondott tisztségéről, és amint a cégiratokban fogalmaztak:

az igazgatóság ügyvezető szervként való működése megszűnt.

Ezzel párhuzamosan lett Tima János vezérigazgató.

Néhány kilométer, ami nagyon nagy távolság 

Nem ez volt azonban az egyetlen változás, ami arra utal, hogy lassan véglegessé válik a hatalomátvétel az ország egyik legnagyobb kereskedelmi tévéjét birtokló társaságnál. A cég ugyanis elköltözött abból az irodaházból, ahol Andy Vajna érdekeltségeinek többsége működött, illetve működik még most is. Az MBC épp abba a Ferenc körúti lakásba tette át a székhelyét, ahol a TV2 sokáig rejtőzködő vevőjének érdekeltségei is székelnek.

 

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkAndy Vajna már 2016-ban eladta a TV2-t egy 60 éves cinkotai nőnekEgy 20 milliárdos előleg miatt teljesen másképp néztek ki a kereskedelmi tévé tulajdonosi viszonyai az utóbbi években, mint ahogy eddig tudtuk. A TV2 legutóbbi eladásának igazi története.

 

Áprilisban írtunk róla, hogy a kereskedelmi csatornát működtető vállalatot valójában már 2016-ban eladták, ám a vevő nem vette nevére a céget, a közel 20 milliárd forintot csak előlegként tette le. A rejtélyes vásárló egy BusinessHelp Kft. nevű társaság volt, amelynek székhelye szintén a Ferenc körúti ingatlanban van. Ugyanez a helyzet azzal a Vida József Takarékbank-vezér tulajdonában lévő céggel is, amely időközben hivatalosan is bejelentkezett a TV2-ért*Az Abraham Goldmann Bizalmi Vagyonkezelő Zrt..

A TV2 tulajdonosa tehát átköltözött Vajna irodájából a Mészáros-körhöz tartozó Vida József cégeinek székhelyére, miközben a vállalat vezetését átvette a szintén Mészáros emberének tartott Tima János.

Megvette a Heti Választ és a Lánchíd Rádiót

Tima nemcsak a TV2-nél került pozícióba a közelmúltban, hanem a korábban a Simicska-médiabirodalomhoz tartozó Lánchíd Rádiónál és a bezárt Heti Válasznál is. Igaz ennél a két vállalatnál nem cégvezetőként, hanem tulajdonosként tűnt fel*Jórészt közvetve, egy Infocenter.hu Média Zrt. nevű vállalaton keresztül..

A jelenleg frekvenciával sem rendelkező Lánchíd Rádiót ugyan közvetlenül Mészáros Lőrinctől szerezte meg, de hogy a két embert mennyire nem lehet külön entitásként kezelni, arról ezúttal is a cégek székhelye árulkodik a leginkább. A médiavállalkozások a legutóbbi tulajdonosváltáskor ugyanis átköltöztek Herceghalomra, abba az ingatlanba, ahova Mészáros Lőrinc legfontosabb cégei, köztük a felcsúti milliárdos számos egyéb érdekeltségét összefogó Talentis Group Zrt. is be van jegyezve. Az pedig talán ennél is többet mond, hogy a Lánchíd Rádió kézbesítési címe a váltás után Tima János talentises e-mail-címe lett.

G7 támogató leszek! Egyszeri támogatás / Előfizetés

Vállalat Andy Vajna Heti Válasz Lánchíd Rádió Magyar Broadcasting Co. Zrt. Mészáros Lőrinc Tima János TV2 Olvasson tovább a kategóriában

Vállalat

Stubnya Bence
2023. december 7. 12:41 Közélet, Vállalat

Olyan magasra került a léc idén, hogy jövőre már nehezen jut a húzóágazatok közé a magyar agrárium

25 százalékkal nőtt idén a magyar mezőgazdaság termelése, a növénytermesztésé pedig ezen belül csaknem 50 százalékkal.

Váczi István
2023. december 5. 04:34 Adat, Vállalat

Szapulták az autógumi-üzemeket, de az akkugyárak sokkal rosszabbak lehetnek

Olyan ágazatra fekszik rá az ország hatalmas erővel, amelynek nagyon alacsony a hozzáadott értéke. Ennél a korábbi mumus abroncsgyárak is többet tesznek hozzá a magyar gazdasághoz.

Váczi István
2023. december 4. 12:25 Élet, Vállalat

Egyre több szabályt hajlítanak meg a gödi akkumulátorgyár kedvéért

Nagyon meglepő lett volna az elmúlt évek folyamatai alapján, ha tényleg nem termelhetne éjszakánként a Samsung szinte folyamatosan bővített üzeme.

Fontos

Váczi István
2023. december 10. 04:34 Világ

Ki éli túl a telet Ukrajnában?

Fogyatkozó és bizonytalan nyugati támogatás mellett kell talpon maradnia Ukrajnának, de a fronton lévő orosz katonák helyzete semmivel sem könnyebb, mint az ukránoké.

Hajdu Miklós
2023. december 8. 17:03 Élet

Most épp hihetetlennek tűnik, de 2023 már biztosan az eddigi legmelegebb év lesz

Visszatért idén az El Niño, és rekordmagasba röpítette a klímaváltozással a 2023-ra vonatkozó globális átlaghőmérsékleti adatot.

Hajdu Miklós
2023. december 8. 16:12 Világ

Egyre több osztrák karácsonyi vásárban üti fel a fejét sztrájk, mert a dolgozók bére nem követi az inflációt

Ausztriában éles ellentét bontakozott ki a kiskereskedelmi dolgozók és munkaadók béremeléssel kapcsolatos elképzeléseit illetően.