Hírlevél feliratkozás
Torontáli Zoltán
2019. június 3. 09:50 Vállalat

Eladták a bajai hűtőházat, ahonnan a 9 halálos áldozatot követelő zöldségek származtak

A belga Greenyard közölte, hogy eladta magyarországi érdekeltségeit a szintén Belga Roger & Roger nevű családi vállalkozásnak. Az üzlet fő eleme az a bajai hűtőház, amelyet tavaly június végén kellett átmenetileg bezárni azért, mert korábban olyan fertőzött zöldségek kerültek ki az egységből, amelyek fogyasztásába Nyugat-Európában kilencen belehaltak.

Baján szeptember közepén már újraindult a termelés, miután a fertőzés okát azonosították, és ahogy akkor jelezték, az előírt biztonsági követelményeknél is szigorúbb saját működési feltételrendszert dolgoztak ki.

A Greenyard tavaly úgy becsülte, hogy körülbelül 10 milliárd forint bevételtől esett el az ügy miatt, de ez nem a kár teljes összege, mert levonták belőle azt, amit az ilyen esetekre is érvényes biztosítási szerződésük szerint a biztosítótól megkaptak. Az összeg jelentős része a Greenyard jó hírébe vetett bizalom megingásából származott, ennek fényében nem meglepő az értékesítés.

A Roger & Roger a felek közleménye szerint a magyar érdekeltségekkel együtt a dolgozókat is átvette, és az üzem fejlesztését ígéri. A cég a flandriai Dick család tulajdonában van, 20 éve alakult, és eddig elsősorban burgonyaszirmot illetve kukorica alapú chipseket gyártott. Jelenleg 20 országba exportál, és 350 alkamazottat foglalkoztat. A vételárat a Greenyard nem közölte.

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkAzonosították a halálos fertőzés forrásait a bajai hűtőházbanTízmilliárd forintos kárról beszélnek, de ennél jóval súlyosabbá válhat a helyzet.

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkÚjra termel a bajai hűtőház, ahonnan a halálos fertőzést hordozó zöldségek származtakBeindult a termelés, 30 millió euróra becsülik a kárt az eset miatt.

G7 támogató leszek! Egyszeri támogatás / Előfizetés

Vállalat Baja eladás fagyasztóüzem Greenyard Roger & Roger zöldség Olvasson tovább a kategóriában

Vállalat

Torontáli Zoltán
2023. június 7. 11:51 Adat, Vállalat

Csak az autóipar megy Magyarországon

Egészen egyoldalú iparszerkezeti folymatokra utal a statisztikai hivatal friss jelentése.

Pletser Tamás
2023. június 2. 17:01 Vállalat, Világ

Nem egyértelműen jó hír Magyarországnak a gázár összeomlása, mi lesz a legfontosabb vezetékünkkel?

Újra szerződés szerint jön az orosz gáz Európába, de az árcsökkenéshez hozzájárult az európai ipar recessziója is.

Jandó Zoltán
2023. június 2. 14:19 Vállalat

Jobban látni, miből urizál Matolcsy György fia, miközben százmilliókat bukott a cége

Több mint húszmilliárdnyi vagyon és ugyanennyi hitel jelent meg a jegybankelnök fiának cégében 2022-ben, egy érdekes ügylet végeredményeként.

Fontos

Stubnya Bence
2023. június 8. 11:53 Adat

Májusban újra lassult az infláció, reális az év végi egyszámjegyű adat

2020 novemberében volt utoljára olyan, mint idén májusban: az előző hónaphoz képest csökkentek az árak.

Mészáros R. Tamás
2023. június 8. 04:34 Világ

Kína még nem, Tajvan és Dél-Korea már megszenvedte a csipháborút

A folyamatok megmutatják az amerika-kína csipháború korlátjait is.

Torontáli Zoltán
2023. június 7. 04:34 Adat, Élet

Ha úgy vásárolsz, mint mi, akkor február óta 1800 forintot foghattál egy nagy bevásárláson

Nem tudjuk, meddig megy ez, de megint jóval olcsóbb lett a kosarunk értéke, az inflációt most már csak 27,4 százalékosnak mértük.