Hírlevél feliratkozás
Jandó Zoltán
2019. május 30. 09:20 Vállalat

Közel 25 milliárd forintot vettek ki a budapesti reptérből

Soha nem látott nyereséggel zárta a 2018-as évet a Liszt Ferenc repülőteret üzemeltető Budapest Airport Zrt. A társaság tavaly 76,4 millió eurós, azaz jelenlegi árfolyamon közel 25 milliárdos adózott eredményt ért el, durván két és félszer akkorát, mint egy évvel korábban és ötször nagyobbat, mint 2016-ban, amikor hosszú idő után először termőre fordult a cég. Ezt megelőzően hatalmas veszteséggel működött: 2007 és 2015 között összesítve közel 340 millió euró volt a mínusz.

 

A mostani kiugró eredmény annak köszönhető, hogy miközben a cég bevételeit hetedével növelni tudta, költségei kismértékben még csökkentek is. A reptér utasforgalma hosszú évek óta dinamikusan emelkedik. Tavaly közel 15 millió utas fordult meg Ferihegyen, 1,8 millióval több, mint 2017-ben, és majdnem másfélszer annyi, mint három esztendővel korábban. A bevételek is nagyjából ezzel párhuzamosan emelkedtek: a 2018-as 297 millió euró az egy évvel korábbit 36, a 2014-est viszont már több mint 100 millió euróval haladja meg.

A sikerben egészen biztosan komoly szerepe van a Wizz Airnek, amely a forgalom elég jelentős hányadát adja. A reptér bevételének nagyjából háromnegyede jött a légitársaságoktól, és ennek durván fele volt belföldi értékesítés, ami vélhetően jórészt a magyar fapados társaságot takarja. Itt ráadásul a növekedés is nagyobb volt, mint az exportértékesítés, azaz a külföldi légitársaságok esetében.

 

A vállalat – amelyre piaci pletykák szerint Mészáros Lőrinc is szemet vetett – ezúttal tetemes osztalékot is fizet, miután a tulajdonos úgy döntött, hogy a teljes tavalyi nyereséget kiveszi. Bár a cég nem először ad osztalékot, egyrészt korábban a nyereség alacsonyabb volt, másrészt ezt sem vették ki teljes egészében. A 2016-os profitot például egy az egyben a cégben hagyták, tavaly pedig 30 millió eurót, azaz nagyjából 10 milliárd forintot fizettek ki.

Elégedettek lehetnek tehát a tulajdonosok, akik közül a többség a kanadai közszolgálati nyugdíjalapé 55,44 százalékkal. Egy szingapúri állami alapnak 23,33 százaléka van, egy québec-i befektetési alapkezelőnek pedig 21,23 százaléka.

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkA Budapest Airport lehet Mészáros Lőrinc következő célpontjaA repteret üzemeltető céget érő sorozatos politikai bírálatok miatt erősödnek a találgatások azzal kapcsolatban, hogy Mészáros Lőrinc szemet vetett Ferihegyre. De az azért elég nagy falat lenne, több százmilliárdot ér.

 

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkMinden utason 3 ezer forintot keres tisztán a budapesti reptér, és ezzel a bécsit is előziBelátható időn belül nem lesz a budapesti reptér régiós vezető, Bukarest is beérte a Liszt Ferencet. De legalább a külföldi tulajdonosok elképesztő pénzt keresnek rajta.

G7 támogató leszek! Egyszeri támogatás / Előfizetés

Vállalat Budapest Airport repülőtér wizz Air Olvasson tovább a kategóriában

Vállalat

Stubnya Bence
2023. december 7. 12:41 Közélet, Vállalat

Olyan magasra került a léc idén, hogy jövőre már nehezen jut a húzóágazatok közé a magyar agrárium

25 százalékkal nőtt idén a magyar mezőgazdaság termelése, a növénytermesztésé pedig ezen belül csaknem 50 százalékkal.

Váczi István
2023. december 5. 04:34 Adat, Vállalat

Szapulták az autógumi-üzemeket, de az akkugyárak sokkal rosszabbak lehetnek

Olyan ágazatra fekszik rá az ország hatalmas erővel, amelynek nagyon alacsony a hozzáadott értéke. Ennél a korábbi mumus abroncsgyárak is többet tesznek hozzá a magyar gazdasághoz.

Váczi István
2023. december 4. 12:25 Élet, Vállalat

Egyre több szabályt hajlítanak meg a gödi akkumulátorgyár kedvéért

Nagyon meglepő lett volna az elmúlt évek folyamatai alapján, ha tényleg nem termelhetne éjszakánként a Samsung szinte folyamatosan bővített üzeme.

Fontos

Hajdu Miklós
2023. december 8. 16:12 Világ

Egyre több osztrák karácsonyi vásárban üti fel a fejét sztrájk, mert a dolgozók bére nem követi az inflációt

Ausztriában éles ellentét bontakozott ki a kiskereskedelmi dolgozók és munkaadók béremeléssel kapcsolatos elképzeléseit illetően.

Hajdu Miklós
2023. december 8. 12:18 Élet

2050-re véget vetne a gázfűtésnek az Európai Unió

Gázkazánok és -bojlerek helyett megújuló energiaforrásokból előállított elektromosságot használó fűtőberendezésekre kell átállniuk a háztartásoknak.

Bucsky Péter
2023. december 8. 10:04 Támogatói tartalom

Budapesti tudásközpont segíti a multikat a karbonlábnyom csökkentésében

A bizonyíthatóan fenntartható beszállítók az új európai uniós szabályozás miatt előnybe kerülhetnek az ökológiai lábnyommal kevésbé törődő versenytásaikhoz képest.