Hírlevél feliratkozás
Jandó Zoltán
2019. április 3. 06:49 Pénz, Vállalat

Mészáros Lőrinc több mint egymilliárdot fizetett Gyárfás Tamásnak

Egymilliárd és még nagyjából 50 millió forintot fizetett Mészáros Lőrinc cége, a Talentis Group Gyárfás Tamás vállalatának azért az ingatlanegyüttesért, ahol eddig az Echo TV működött, és ahonnan néhány napja már a Hír TV adását sugározzák. Mindez azokból a céges dokumentumokból derül ki, amelyeket egy tavalyi vállalati ügylet miatt adott le a cégbíróságon az egykori felcsúti polgármester vállalkozása.

Az egyébként nem különösebben jelentős tranzakció miatt a Talentis Group két különböző vagyonleltárt is közzétett. Ez azért érdekes, mert normál körülmények között ilyet nem hoznak nyilvánosságra a cégek. Különösen nem kettőt gyors egymásutánban, amiből ugye nemcsak az látszik, miben van a vagyona a vállalatnak, hanem az is, hogy mi változott néhány hónap alatt.

 
Az Angol utcai ingatlan 2014-ben

Márpedig a Talentis Groupnál mind a vagyon összetétele, mind annak változása érdekes. Az nem meglepő, hogy viszonylag sokat érnek a társaság különböző céges érdekeltségei, hiszen Mészáros Lőrinc tavaly, amikor átszabta birodalmát, lényegében mindent a Talentis alá pakolt be, amit nem adott át legalább részben tőzsdei cégeinek.

Állami pénzből felújították, majd jött Mészáros

Az azonban már érdekes, hogy az ingatlanokról mit árulnak el a leltárok, ebből ugyanis nagy pontossággal ki lehet deríteni, mennyit fizetett Mészáros Lőrinc Gyárfás Tamásnak a Nap TV székházáért.

A három épületből álló, két telken, nagyjából 4500 négyzetméteren elhelyezkedő ingatlanegyüttessel az elmúlt években többször is foglalkozott a sajtó. A komplexum a 90-es évek óta a Gyárfás Tamás érdekeltségébe tartozó St. Plusz Kft. tulajdonában volt. Sokáig itt forgatták a Napkelte adásait, de miután a műsor megszűnt 2009-ben, az épületek kihasználatlanul álltak. 2016 márciusában azonban Gyárfás felajánlotta az ingatlant a vizes világbajnokságot szervező Bp2017 Nonprofit Kft.-nek. A vb szervezőbizottságában társelnöki szerepet betöltő Gyárfás akkor azt nyilatkozta a 444-nek, hogy a cég a teljes Angol utcai épületet a biztosított bútorokkal együtt havi 1 forintért bérelheti, és jogában áll a

„saját igénye szerint rendbe hoznia”.

Utóbbival élt is a Bp2017 Kft., és 28 millió forintért – állami pénzből – fel is újították a komplexumot. A szép új irodákat azonban nem tudták addig használni, amíg szerették volna. A megállapodás szerint elvileg 2017 végéig engedték át nekik az ingatlant, ám időközben jött Mészáros Lőrinc, aki visszautasíthatatlan ajánlatot tett Gyárfásnak, és így 2017 elején meg is vette az ingatlanegyüttest. A Bp2017-nek pedig néhány héttel a vizes vb kezdete előtt költöznie kellett.

Akkor azonban a felek nem árulták el a vételárat, ami ilyen ügyleteknél nem is annyira meglepő. A vagyonleltár szerint ugyanakkor a Talentis 2017 végén 1,02, tíz hónappal később pedig ennél 30 millió forinttal alacsonyabb összegen tartotta nyilván az épületeket és a telket. Mivel a cégnek a könyveiben az ingatlanokat olyan összegen kell szerepeltetnie, amennyiért vette, és ezt csak az időarányosan elszámolt amortizációval lehet csökkenteni, viszonylag könnyen kiszámolható, hogy

1 milliárd 40 és 1 milliárd 50 millió forint között lehetett a vételár.

A 190 milliós logóváltás

Úgy tudjuk, hogy magáért a két ingatlanért, tehát az Angol utca 65. és az Angol utca 67-69. szám alatt található telkekért és a rajtuk lévő épületekért egymilliárdot fizetett a Talentis Group, de ezen kívül megvette az ott található bútorokat is, további 50 millióért.

Az egykori Nap TV székházban az adásvétel, illetve az azt követő felújítás óta, lassan másfél éve az Echo TV működött, néhány napja azonban már a Hír TV műsorait forgatják itt. Persze ez sok változtatást nem jelent, a két kormánypárti tévé ugyanis tavaly év vége óta egy szervezet, a fideszes Közép-Európai Sajtó és Média Alapítvány (KESMA) tulajdonában van, amely épp a napokban vonta össze őket. Mindez a gyakorlatban azt jelentette, hogy a sokáig a miniszterelnökkel összebalhézó Simicska Lajos tulajdonában lévő Hír TV-től lényegében mindenkit kirúgtak, az Echo TV műsorain pedig lecserélték a logót.

 

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkNem mehetett volna át a versenyhivatalon a fideszes médiafúzió, ezért lépett a kormányA GVH egyszer már megtiltotta olyan sajtótermékek egy kézbe kerülését, amiket most a Fidesz-közeli médiaalapítvány szerez meg. A hirdetési piac közel felét ellenőrizheti egyetlen szervezet.

 

Bár utóbbi nem tűnik nagy dolognak, valójában egy százmilliós ügyletről van szó. A HírTV szóvédjegy ugyanis szintén a Talentis tulajdonában volt tavaly októberben, és a társaság 187,9 millió forintos értéken tartotta nyilván. Azóta, ahogy minden médiaérdekeltségét, vélhetően ezt is továbbadta Mészáros a KESMA-nak, így kerülhetett most sor a logóváltásra.

Befutott a bankszámlára majdnem 10 milliárd

Persze a védjegy kerekítési hiba abban a pakettben, amit a felcsúti milliárdos a fideszes alapítványnak adományozott. Utóbbi nagyságrendjét jól mutatja, hogy jó eséllyel emiatt a tranzakció miatt jelent meg hirtelen közel 10 milliárd forint a Talentis bankszámláján. A hatalmas összegnek 2017 végén még nyoma sem volt, akkor mindössze 45 millió forintja állt bankbetétben a cégnek. Tavaly október végén azonban már 9,98 milliárd és további közel 40 millió elkülönített számlákon.

 

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkHáromszáz milliárdnyi Mészáros-vagyon vált láthatóváHiába estek a Mészáros-részvények, a felcsúti milliárdos nem lett szegényebb. Közel 120 milliárd forintra értékelték az állami megrendelésekkel kipárnázott építőipari cégeit, a Mészáros és Mészáros Kft-t és az R-Kordot.

 

A hirtelen megugrásra az lehet a magyarázat, hogy ekkor vette át a később a KESMA-nak továbbadott Opus Presst a Talentis Mészáros tőzsdei cégétől, az Opus Nyrt.-től. Az átadásra egy elég furcsa ügylet keretében került sor, a Talentis ugyanis lényegében elcserélte a Mátrai Erőmű többségi részesedését a nagyjából 70 lapot és online kiadványt, köztük a Világgazdaságot, a Nemzeti Sportot, a Vasárnap Reggelt és a megyei lapok többségét tömörítő médiaportfólióra. A tranzakciót pedig szinte pontosan annyira értékelték, amennyi pénz feltűnt a társaság bankszámláján: 9,89 milliárdra. Később – egyebek mellett – ezt a csomagot adta tovább az alapítványnak Mészáros, aki a legbőkezűbb felajánló volt. A bankbetét ugyanakkor – ha tényleg ehhez van köze – csak tovább bonyolítja az amúgy sem könnyen átlátható ügyletet, hiszen az nem teljesen egyértelmű, hogy a cseréhez miért kellett feltűnnie milliárdoknak a Talentis bankszámláján. Számvitelileg ugyanis ezt semmi nem indokolja.

 

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkTöbb mint 30 milliárdos ajándékot kapott oligarcháitól a NERÖsszeszedtük, hogy a Fidesz-közeli vállalkozók közül ki mennyit költött azokra a médiumokra, amelyeket most ingyen adott át egy alapítványnak.

Pénz Vállalat Angol utca Bp2017 Nonprofit Kft. Echo TV Gyárfás Tamás Hír TV Mészáros Lőrinc Nap TV Olvasson tovább a kategóriában

Pénz

Váczi István
2019. október 22. 15:35 Pénz

A bankok több mint felét bedöntheti a következő válság

A McKinsey nemzetközi tanácsadó cég szerint globálisan a pénzintézetek több mint fele nem elég erős ahhoz, hogy túléljen egy gazdaságilag gyengébb időszakot.

Avatar
2019. október 22. 09:44 Pénz

Begyújtásra váró rakéta van az európai részvények alatt

Az elmúlt évtizedben az amerikai részvénypiac példátlan mértékben teljesítette felül Európát, részben a sokkal nagyobb volumenű részvény-visszavásárlások miatt.

Stubnya Bence
2019. október 17. 13:38 Pénz

19 ezer milliárd dolláros pénzügyi időzített bombától tart a Nemzetközi Valutaalap

Arra figyelmeztetik a legnagyobb gazdaságokat, hogy ne kövessék el ugyanazokat a hibákat, amiket a kétezres évek elején elkövettek.

Fontos

Tóth István János
2019. október 22. 17:13 Közélet

A piaci versenyt is porig rombolja a korrupció

Ahogy egyre korruptabbá váltak a közbeszerzések, úgy vált egyre koncentráltabbá a piac. Ez az egész ország növekedését rombolja.

Bucsky Péter
2019. október 22. 06:44 Közélet

A botrányhősök 18 milliárdot kaszáltak, mióta Borkai a polgármester

Az utóbbi 13 évben a győri közbeszerzések 37 százalékát olyan cégek nyerték, amelyek tulajdonosainak vagy vezetőinek neve előkerült a polgármester botrányában.

Váczi István
2019. október 21. 06:55 Élet

Elköltöttek 17 milliárdot, de még mindig rákkeltő víz folyik a csapból

Az ország 85 településén tavaly elérte vagy meghaladta az ivóvíz arzéntartalma a határértéket, pedig 70-ben már rég lezárult a probléma megszüntetésére hivatott beruházás. Itt is felbukkannak az állami megrendelések sztárjai.