Hírlevél feliratkozás
Jandó Zoltán
2018. július 30. 13:28 Pénz, Vállalat

Horvátországi villáján mégsem osztozik másokkal Mészáros Lőrinc

Nem viszi be tőzsdei cégbirodalmába horvátországi luxusvilláját is birtokló helyi vállalatát Mészáros Lőrinc. Korábban úgy tűnt, hogy a Mirno More d.o.o. is része lesz annak a csomagnak, amit a leköszönő felcsúti polgármester bepakol a jórészt szintén az ő tulajdonában álló Opus Nyrt. alá, ám végül megoldották, hogy az Ugljan szigetére bejegyzett társaság teljes egészében a kezében maradjon. Ehhez mindössze annyit kellett tenni, hogy a horvát vállalatot Mészáros egyik cége eladta Mészáros egy másik cégének.

Mészáros Lőrinc, illetve az Opus Nyrt. még februárban jelentette be, hogy egy nagyjából 100 milliárd forintos üzlet keretében a felcsúti vállalkozó Opus részvényekért cserébe átadja közbeszerzési milliárdokkal és állami támogatásokkal kitömött cégei egy részét. Az akkori megállapodás értelmében Mészáros nagyjából 20 százalékos tulajdonhányadnak megfelelő 100-130 millió Opus-részvényt kap, amiért beviszi a tőzsdei cégbe a

  • a Mészáros és Mészáros Kft. 51 százalékát,
  • az R-Kord Kft. 51 százalékát,
  • a Visonta Projekt Kft. 51 százalékát,
  • a Kall Ingridients Kft. 30 százalékát,
  • a Status Power Invest Kft. 55,05 százalékát,
  • a Mátrai Erőmű Zrt. 20 százalékát,
  • és a Status Geo Kft. 51 százalékát.

Bár az érintettek csak ezeket a vállalatokat nevesítették, mivel a milliárdos központi cégeinek – így például a Mészáros és Mészárosnak (M&M) és az R-Kordnak is akadnak leányvállalatai, valójában jóval több cégről volt szó. Mészárosék azonban azóta több ízben is átszabták a cégbirodalmat, és ez érintette a Mirno Morét is.

A horvát vállalat tulajdonosa ugyanis az Opus-ügylet bejelentésekor még az M&M Kft. volt, azaz akkor úgy tűnt, hogy ez a cég is része a pakettnek. Május elején azonban a vállalat az M&M-től hirtelen egy másik Mészáros-céghez, a Talentis Group Zrt-hez került. A tranzakció azért volt érdekes, mert tényleges tulajdonosváltást nem jelentett, hiszen ekkor még mind a Mészáros és Mészáros Kft., mind a Talentis Group a felcsúti polgármester, illetve felesége kezében volt*Azóta előbbi a Mészáros Építőipari Holding Zrt.-hez került..

A két vállalat között az egyetlen érdemi különbség az, hogy míg a Mészáros és Mészáros – ha minden jól megy – belátható időn belül egy tőzsdén jegyzett – és így elvileg átláthatóbban működő – csoport tagja lesz, addig a Talentis Group nem része az Opus-ügyletnek. Így pedig a Mirno More is marad a magyar börzén kívül.

A horvát cég egyébként – legalábbis éves beszámolója szerint – nem egy különösebben meghatározó vállalat. Az üzleti tevékenységből származó bevétele 2017-ben mindössze 35,5 ezer kuna, azaz jelenlegi árfolyamon alig több mint másfél millió forint volt. Ráadásul ráfordításai messze meghaladták ezt, azaz a cég – legalábbis forgalmához képest – masszív, nagyjából 3,5 millió forintos veszteséget termelt.

A bevételhez képest a Mirno Moré-nak ugyanakkor elég jelentős vagyona van, aminek magyarázata vélhetően az, hogy – a Direkt36 korábbi információi szerint – 2015-ben ennek a cégnek a nevére íratták Mészáros Lőrinc Ugljan szigeti luxusvilláját. A társaság teljes eszközállománya nagyjából 4,4 millió kuna, azaz közel 190 millió forint, amiből 55 millió forintnyi földet (vélhetően a telket) és 134 milliónyi ingatlanberuházást tartanak nyilván a vállalat könyveiben. Korábban a villa értékét ennél egyébként jóval nagyobbra, 700 millió forintra becsülték, ám a könyv szerinti érték és a tényleges vételár eltérhet, nem kizárt ugyanis, hogy a horvát számviteli jogszabályok erre lehetőséget biztosítanak.

G7 támogató leszek! Egyszeri támogatás / Előfizetés

Pénz Vállalat Mészáros és Mészáros Kft. Mészáros Lőrinc Opus Global Talentis Group Ugljan sziget Olvasson tovább a kategóriában

Pénz

Pecze Kristóf
2025. március 15. 19:00 Pénz

Jó befektetéseket is találni az államcsődök kontinensén

2025 nagy dobása lehet a latin-amerikai kötvények felülteljesítése, de csak erős idegzetű és hosszú távra befektetők fontolják meg ezt a lehetőséget.

Virovácz Péter Havasi Kinga
2025. március 15. 06:09 Pénz, Világ

A háború sem olcsó, de a béke többe kerül

Legalábbis akkor, ha Európa magára marad, és egyedül kell szembenéznie a magát az ukrajnai háború után győztesnek érző Oroszország fenyegetésével.

Hajdu Miklós
2025. március 12. 11:03 Pénz

Nem a nyugdíjvagyon felélése fogja beindítani a gazdaságot

Az első hónap adatai alapján kérdéses, hogy kiáramlik-e a kormány által várt 300 milliárd forint az önkéntes nyugdíjpénztárakból.

Fontos

Hajdu Miklós
2025. március 17. 06:00 Adat, Élet

Ezeken a településeken fojthatja le az ingatlanpiacot az identitásvédelem

Nyolc év alatt tízszeresére dráguló falura is van példa, a top 10-be pedig több mint hatszorozódó árakkal lehetett bekerülni a kistelepülések körében.

Bucsky Péter
2025. március 16. 06:06 Adat, Vállalat

Száznál is több hulladékos vállalkozás került süllyesztőbe a Mohu megjelenése óta

Jelentősen nőtt a felszámolások és végelszámolások száma a hulladékos ágazatban, amióta a Mol leányvállalatánál futnak össze a szálak.

Torontáli Zoltán
2025. március 14. 17:12 Adat, Világ

Kelet-Európa elfogyóban van, és egyelőre sehol sem találják a folyamat ellenszerét

Szinte minden ország ugyanazokkal a problémákkal küzd, Horvátországban már minisztériumot is létrehoztak a népesedési válság kezelésére.