Hírlevél feliratkozás
Váczi István
2018. július 27. 06:49 Vállalat

Ezt az egy céget nem adja Simicska Lajos

Simicska Lajos, a nem olyan rég még kormányközeli vállalkozó megvált szinte az összes üzleti érdekeltségétől, amelyeket üzlettársa, Nyerges Zsolt vásárolt meg. A tranzakciót július 4-én jelentették be, Nyerges engedélykérelme 18-án jelent meg a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) honlapján, a szervezet pedig 24-én már jóvá is hagyta az üzletet. Ezzel lezárult a tulajdonosváltás, július 25-én pedig már meg is történtek a személycserék a fontosabb vállalatok, a Hír TV, a Közgép és az agrárérdekeltségek zömét összefogó Mezort élén.

 

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkEgy lépéssel közelebb kerültek Simicska cégei Mészáros LőrinchezAhogy arra számítani lehetett nem feküdt keresztbe Simicska-cégek eladásának a Gazdasági Versenyhivatal.

 

Az eredeti közlemény úgy fogalmazott, hogy Nyerges Zsolt vásárolja meg Simicska Lajos és családja építőipari, mezőgazdasági, média- és közterületi reklámpiaci, illetve vagyonkezelői üzleti érdekeltségeit. A GVH-dokumentumban szerepelt egy céglista, amely ugyan csak hét nevet tartalmazott, de ezek majdnem mindegyike holdingvállalat, ezáltal lefedték a teljes Simicska-birodalmat – azaz csak majdnem.

Alapos vizsgálat alapján ugyanis kiderül, hogy van egy kivétel, egy társaságtól nem válik meg Simicska: a Hárskúti Mezőgazdasági Zrt.-től.

Ez ugyanis Simicska Lajos és felesége közvetlen tulajdona, ők pedig természetes személyként nem szerepelnek az eladói oldalon a GVH-dokumentumban. De ezen túl is úgy értesültünk, hogy a család ezt az egy céget megtartja.

A Hárskúti Mezőgazdasági Zrt. nem tartozott a jelentős Simicska-agrárcégek közé, bár néhány cikk azért született róla. A vállalatot egész más néven, Reklámegyesülés Kommunikációs és Befektetési Rt.-ként alapították, és főtevékenysége szerint egészen 2012 tavaszáig üzletviteli és egyéb vezetési tanácsadással foglalkozott. Bár közvetve már korábban is az érdekeltségébe tartozott, Simicska Lajos (és felesége) 2012 márciusában vette saját nevére a céget, amely ekkor váltott nevet és tette át székhelyét Budapestről a Veszprémhez közeli Hárskútra.

A főtevékenység is alaposan megváltozott: juh, kecske tenyésztése lett, és az is mind a mai napig.

A társaság valóban állattartással foglalkozik, a hvg.hu 2014-es cikkében az akkori támogatási adatok alapján úgy kalkulált, hogy a vállalat mintegy 200 hektáron gazdálkodik, amelynek körülbelül negyede erdő. A cég ekkoriban támogatást kért juhok és kecskék elektronikus jelölésére, anyajuh-támogatásra pedig kapott is néhány százezer forintot.

A támogatások révén ennél jóval több pénz került a vállalathoz. A K-Monitor évente készülő összesítése szerint 2014-ben 14, 2015-ben 18, 2016-ban 30, tavaly pedig 17 millió forint. Ezek nagyobb része területalapú és úgynevezett zöldítési – a környezetileg fenntartható gazdálkodást segítő – uniós támogatás.

A támogatott projektek hivatalos keresője hat alkalommal adja ki a vállalat nevét, ezek mindegyike a 2016-18-as időszakra esik, összértékük 67,3 millió forint. Ezek között vannak például védett erdő- és mezőgazdasági területek után járó kompenzációs kifizetések, ökológiai gazdálkodást segítő támogatás, és olyan is, amely védett őshonos és veszélyeztetett mezőgazdasági állatfajták genetikai állományának helyben történő megőrzését szolgálja.

Mindezek ellenére nem megy jól a cégnek. Tavalyi beszámolót még nem adott le, 2012 és 2016 között összesen 139 millió forint bevétele volt, és 248 millió forint veszteséget termelt. Eszközeinek összértéke 1,44 milliárd forint, amellyel szemben 1,15 milliárdnyi kötelezettség áll. A 10 embert foglalkoztató cég saját tőkéje 278 millió volt 2016 végén.

A számok alapján nem pont ezt a céget lett volna érdemes megtartani, de Simicskáék nem üzleti érdekeltségként kezelik. Vélhetően inkább olyan vidéki birtokként, ahova elvonulhatnak, ha kedvük tartja. Nemcsak állattartó létesítmények tartoznak ugyanis a céghez, hanem egy hárskúti ház is, amely korábban a megújuló energiaforrások alkalmazását bemutató ökoházként működött, erről a korszakról képes beszámoló is született. Később egy vállalkozó egyebek mellett kecskefarmot tervezett köré, de aztán inkább eladta Simicskáéknak, akik teljesen felújíttatták a házat.

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkNem Nyerges lesz a Simicska-cégek végállomásaInformációink szerint átmeneti időre kerülhet csak Nyerges Zsolt nevére a teljes Simicska-birodalom. Még mindig tízmilliárdokat ér a csoport, amiből 60 milliárdot szedtek ki 2010 óta.

G7 támogató leszek! Egyszeri támogatás / Előfizetés

Vállalat hárskúti mezőgazdasági zrt. juhok kecskék nyerges zsolt simicska lajos Olvasson tovább a kategóriában

Vállalat

Jandó Zoltán
2024. december 2. 16:58 Közélet, Vállalat

Még idén több ezer Petőfi Sanyi, Széchenyi Pisti és Liszt Feri készül

Továbbá Brunszvik Rézi, Batthyány Lojzi, és Jókai Mór is. Tíz centis méretben fröccsöntött műanyagból, valamivel kevesebb mint 29 millió forintért.

Hajdu Miklós
2024. november 28. 16:28 Vállalat, Világ

Ez nem Kurzarbeit-válság: tömegeket bocsátanak el német nagyvállalatok

Éles különbség a német ipar mostani és 2020-as válsága között, hogy számos vállalat megválik a korábban nagy nehézségek árán toborzott dolgozóitól.

Torontáli Zoltán
2024. november 28. 06:01 Tech, Vállalat

Tucatjával menekülnek Szlovákiába a magyar webáruházak

Kedvezőbb az adók összetétele, nem rángatják egyik napról a másikra a szabályokat, és barátságosabb a hatósági ügyintézés.

Fontos

Torontáli Zoltán
2024. december 2. 06:06 Élet

Újra lehet napelemet telepíteni állami támogatással, akkumulátor nélkül?

A jövőre induló Vidéki Otthonfelújítási Programban benne van a napelem, elég furcsa módon mindenféle kötöttség nélkül.

Gajda Mihály
2024. december 1. 06:05 Pénz, Világ

A tengeri útvonal, amely Amerikának is egyre fontosabb

Az Egyesült Államok olajexportjának felfutásával egyre több szállítmány használja a Panama-csatorna mellett az Afrikát megkerülő útvonalat is.

Stubnya Bence
2024. november 30. 06:02 Podcast

„A kínaiak le fogják tarolni a piacot” – mekkora a baj az európai autóiparban?

Honnan ered a magyar gazdaságot is sújtó járműipari válság, és mennyire kell tartani a kínai konkurenciától? Autópiaci szakértőket kérdeztünk a G7 Podcastban.