Hírlevél feliratkozás
Wiedemann Tamás
2018. február 12. 15:16 Pénz, Vállalat

Vesszőhiba miatt bukott egy cég ötmillió dollárt az USA-ban

Hamarosan újabb vicces történettel bővülhet a jogi egyetemek tananyaga, miután ötmillió dolláros kártérítést ítélt meg a fellebbviteli bíróság az Oakhurst tejüzem sofőrjeinek. A Quartz beszámolója szerint egyetlen vessző hiánya miatt kellett a nem elhanyagolható összeget kifizetnie az amerikai cégnek.

A teherautó-vezetők még 2014-ben fordultak bírósághoz, miután az üzem nem volt hajlandó kifizetni a sofőrök túlórapénzét. Ekkor még elvesztették a pert, de tavaly márciusban fellebbeztek a döntés ellen, és a másodfokon eljáró bíróság már a teherautó-vezetőknek adott igazat.

A per lényegében annak a mondatnak az elemzésére szorítkozott, hogy túlórapénz mikor fizethető, és mikor nem. A jogszabályok látszólag egyértelműen felsorolják, hogy mi nem számít túlórának, ilyenek például az élelmiszerek és a romlandó, mezőgazdasági áruk esetében a szállításra való felkészítés munkafolyamatai. Például a termék feldolgozása, csomagolása, fagyasztása, pakolása a kiszállításra vagy szétosztásra. Fontos viszont, hogy az utóbbi félmondatban nem volt vessző, ezért úgy is lehet értelmezni, hogy a pakolás és a szétosztás nem két elkülönült dolog, hanem egy összefüggő munkafolyamat.

A sofőrök éppen ezt vették észre. Álláspontjuk szerint ők nem pakoltak, ők csak kiszállítottak. De mivel nem volt vesszővel elválasztva a két tevékenység, ezáltal tisztán a fuvarozás a bíróság értelmezése szerint nem szerepelt a túlórapénzek kifizetését korlátozó jogszabályban. Igaz, a sofőrök eredetileg tíz millió dollárt kértek, de végül ennek a felével, 5 millió dollárral meg kellett elégedniük a bíróság ítélete után.

Az Egyesült Államokban nem példa nélküli a jogszabályok ilyen mélységű értelmezése. Az alapvető gond azzal van, hogy a törvények bár nyelvtanilag helyesek, sok esetben lehetséges egyénileg értelmezni a szövegeket. Az egyik fél szerint fontosabb a helyes nyelvtan, míg mások azt mondják, hogy érdemes lenne inkább precízen megfogalmazást, hogy elkerüljék az ehhez hasonló jogi eseteket. Persze Magyarországon sem véletlen, hogy a jogszabályok szövege bonyolult, sokszor túlságosan is precíz, magyartalan megfogalmazásoktól hemzseg.

G7 támogató leszek! Egyszeri támogatás / Előfizetés

Pénz Vállalat bíróság egyesült államok kártérítés per tejüzem Olvasson tovább a kategóriában

Pénz

Vámosi Ágoston
2025. július 8. 14:07 Közélet, Pénz

Több száz magyar dolgozó maradhat ki az Otthon Start programból

A nemzetközi szervezetek alkalmazottai fennakadhatnak a kétéves magyar jogviszony szűrőjén, de messze nem ez egyetlen nyitott kérdés.

Al-Hilal István
2025. július 7. 17:08 Pénz

Feldoppingolt arany lehet a bitcoin, de más kriptoeszközök is egyre fontosabbá válnak

Ahogy a digitális pénzeszközök integrálódnak a pénzügyi rendszerekbe, megértésük nélkül egyre kevésbé lehet megalapozott befektetési döntéseket hozni.

Torontáli Zoltán
2025. július 3. 13:29 Közélet, Pénz

Egyszer már kivéreztették Orbán nagy dobását, az alacsony kamatú lakáshitelt

Az első Orbán-kormány lakástámogatási programja végül fenntarthatatlannak bizonyult, igaz, most az akkorinál jóval kevesebben lesznek jogosultak.

Fontos

Torontáli Zoltán
2025. július 8. 15:51 Adat, Közélet

A bizalomvesztés ördögi körébe került a magyar gazdaság

Ha a lakosság nem hisz a növekedésben, akkor nem fogyaszt, de akkor a cégek nem ruháznak be, de akkor nem lesz növekedés.

Torontáli Zoltán
2025. július 8. 06:02 Közélet, Vállalat

Az árrésstop miatt nincs elég olcsó tej a boltban

Az intézkedés rövidtávú hatása mára kifulladt, de továbbra is olyan piactorzítást okoz, amelynek mellékhatásai senkinek sem jók.

Stubnya Bence
2025. július 7. 13:42 Adat

Közép-Európát sújtják leginkább hosszabb és súlyosabb aszályok a fejlett világon belül

Magyarországon és a közép-európai régióban nőtt a legnagyobb mértékben az aszályok kiterjedtsége és intenzitása az OECD-országok mezőnyében.