Hírlevél feliratkozás
Torontáli Zoltán
2024. július 12. 05:00 Élet, Tech

Jobban megéri elektromos autóval a napelemes program, amelyre 32 ezren jelentkeztek?

Oké, de hogy néz ez ki elektromos autóval? – tette fel a jogosnak tűnő kérdést egy olvasónk múltkori cikkünk kapcsán, amelyben azt számolgattuk, hogy a Napenergia Plusz Program (NPP) keretében jókora állami támogatással épített napelemes rendszer mennyivel csökkenti az éves villanyszámlát.

Dióhéjban: egy olyan családot képzeltünk el, amely évente 3650 (átlagosan napi 10) kilowattóra (kWh) áramot fogyaszt, és az NPP keretében egy 5 kilowattos napelemrendszert telepít egy hozzá kapcsolt 10 kilowattórás akkumulátorral. Eredményül azt kaptuk, hogy a család jelenlegi 172 ezer forintos éves villanyszámlája körülbelül 15 ezer forintra csökken, ez havi 13 ezer forintos rezsicsökkenés, de ehhez be kell hozzá ruházni körülbelül 2 millió forintot.

Ha megvan a családnak ez a 2 millió forintja, akkor az összeget állampapírba téve körülbelül ugyanoda jut (ha minden mástól eltekintve tisztán pénzügyi értelemben nézzük a kérdést), ha viszont hitelből kell előteremtenie, akkor annak havi törlesztőrészlete a futamidő alatt átmenetileg jóval nagyobb pénzügyi terhet okoz, mint amennyit a napelemek csökkentenek. A részletek a cikkben olvashatók.

Most ezt a modellt egészítjük ki egy elektromos autóval, hangsúlyozva, hogy ezzel egyre nehezebbé válik a példa általános jellegének megőrzése.

Kiegészített számolásunk alapja az, hogy

  • a család felnőtt tagjai napközben dolgoznak;
  • az autóval naponta átlagosan 55 kilométert, azaz évente összesen körülbelül 20 ezer kilométert mennek;
  • az autót éjszaka töltik fel, otthon;
  • és az autó 18 kilowattóra áramot fogyaszt 100 kilométeren, azaz 10-et minden egyes nap.

Nézzük meg, hogy mi történik a napelem termelése szempontjából két szélsőséges esetben, egy átlagos decemberi és egy átlagos júliusi hétköznapon:

Decemberben az 5 kilowattos napelemrendszer átlagos napi termelése 2,94 kilowattóra (ezt egy működő rendszer valós, 2023-as napi adataiból számoltuk ki). Példaháztartásunknak egy téli napon átlagosan 12 kilowattóra áramra van szüksége (mert az éves szintű napi 10 kWh eloszlása nem egyenletes, télen kicsit többet, nyáron kicsit kevesebbet fogyasztanak). A napközben megtermelt 2,94-ből 2 kilowattórát a ház közvetlenül azonnal el is használ. A maradék 0,94 kilowattóra áramot a rendszer az akkumulátorba tölti, ez várja otthon a munka és iskola után hazaérkezőket.

Ezek után a háztartás este-éjszaka és reggel elhasználja az akkuban maradt mintegy 1 kilowattóra áramot, és további 19 kilowattóra áramot vásárol a közműhálózatból, hiszen 9 kell még a napi fogyasztásához, és 10 az autó éjszakai töltéséhez.

A család tehát egy ilyen átlagos téli 24 órás ciklusban nem ad el (nem táplál be a hálózatba) áramot, de vennie kell körülbelül 19 kilowattórát, ennek díja a rezsicsökkentett kvóta határáig 36,9, azon felül 70 forint jelenleg.

Júliusban azonban egészen másképp néz ki az átlagos nap: a rendszer áramtermelése ugyanis 25,94 kilowattóra, de (autó nélkül számolva) csak 8 kilowattóra a ház felhasználása. Ebből a közel 26 kilowattóra áramból 2 napközben ismét közvetlenül elhasználódik, a maradék 24-ből pedig 10 megy az akkumulátorba, és még így is marad 14 feleslegben, amit fel kell tölteni a közműhálózatba, vagyis ezt el kell adni, jelenleg 5 forintért kilowattóránként.

Amikor a család délután hazaér, 10 kilowattóra várja az akkumulátorban, ebből 6 kilowattóra áramra lesz szüksége az esti-éjszakai-reggeli élethez, és még további 10-re az autóhoz. Ehhez 4-et még ki tud venni az akkumulátorból, de 6-ot ismét vásárolnia kell. Így összességében a nyári 24 óra alatt 14 kilowattóra áramot ad el, és 6-ot vásárol a család.

A következő grafikon azt mutatja meg, hogy ha minden hónapot a fenti mintára végigszámolunk, akkor egy-egy hónapban összességében mennyi áramot ad el és mennyit vásárol a háztartás.

Éves összesítésben a példaháztartásunk

  • 10 ezer forintért ad el áramot;
  • de összesen 172 ezer forintért kell vásárolnia, mert ősszel már átlépi a rezsicsökkentési kvótahatárt;
  • az éves villanyszámla így 162 ezer forint lesz.

Bár a részleteken sok múlik, és most nem tudunk figyelembe venni számos egyéb szempontot (e-autó bekerülési és fenntartási költsége, nem pénzügyi, hanem például komfort- vagy zöld motivációk) a fenti számokból közelítő képet kaphatunk arról, miben gondolkodhatott egy NPP-be belevágó háztartás. A múlt idő azért indokolt, mert a program pályázati szakasza épp a napokban zárult le, és fél év alatt több mint 32 ezer jelentkezés érkezett be a minisztériumba.

Példacsaládunk kiindulási pontja tehát az volt, hogy nincs napeleme és e-autója sem, és így 172 ezer forint az éves villanyszámlája. Ha az NPP keretében telepít napelemet és akkumulátort, akkor 2 millió forintot be kell ruháznia, de 15 ezer forintra csökken az éves villanyszámlája. Ha ehhez még e-autót is elkezd üzemeltetni, akkor 162 ezer forint lesz az éves (átlagosan 13 500 forint a havi) villanyszámlája, de ebben már benne lesz az üzemanyag költsége is.

Ugyanez kicsit másképp: ha már megvan az NPP alapú napelem, akkor egy e-autó üzemanyagának éves költsége 162-15=147 ezer forint. Ezzel 20 ezer kilométert mennek, amit egy 7 liter fogyasztású benzines autóval 600 forintos benzinár mellett 840 ezer*A cikk korábbi verziójában 84 ezer forint szerepelt, elnézést a tévesztésért. forintból lehet kihozni, de persze egyéb szempontok is felmerülnek. A hagyományos autónak például magasabbak a fenntartási költségei – míg ez elektromosak egyelőre jellemzően drágábbak -, de az is fontos, hogy a család mitől akarja inkább függetleníteni magát, a benzináraktól vagy épp a napelemes elszámolási szabályok változásától és az elektromos áram árától.

Másrészt bármennyire is próbáltunk általános példát kigondolni, a részletek alaposan befolyásolják a végeredményt. Egy erős példa erre, hogy ha a felhasználó legalább részben napközben tudná tölteni az autót, akkor még a jelenlegi, nem éppen kedvező elszámolási környezetben is meglehetősen olcsón juthatna üzemanyaghoz. De az is erősen befolyásolja a számolást, hogy eleve elektromos autója van-e, vagy a napelem telepítésével párhuzamosan vált át erre, hiszen utóbbi esetben sokat spórolhat az üzemanyag költségén.

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkTöbb mint 10 ezer forinttal csökkentheti a villanyszámlát az állami támogatású napelemes programA Napenergia Plusz Program sokkal jobb, mint a semmi, nélküle földbe állt volna a piac, de ha utánaszámolunk, nem sokaknak éri meg.

G7 támogató leszek! Egyszeri támogatás / Előfizetés

Élet Tech akkumulátor bruttó elszámolás elektromos autó napelem NPP támogatás Olvasson tovább a kategóriában

Élet

Torontáli Zoltán
2024. augusztus 19. 05:48 Élet, Vállalat

Szerencsével és átszervezéssel enyhült a repülési késéskáosz

Több a légi irányító a reggeli műszakban, kevésbé viharos az időjárás, így kevesebbet késnek a gépek, ráadásul hamarosan a nyári főszezonnak is vége.

Stubnya Bence
2024. augusztus 15. 13:57 Adat, Élet

Most élesben látjuk, mennyivel gyorsabban melegszik fel Magyarország a világátlagnál

Magyarországon az idei első hét hónapban 4,4 fokkal volt melegebb, mint a iparosodás előtt, míg a globális átlag ennek majdnem csak a harmada egyéves időtávon.

Jandó Zoltán
2024. augusztus 13. 05:31 Adat, Élet

Sok vagy kevés, amit a magyar olimpikonok Párizsban elértek?

A második világháború óta minden mutató szerint csak két gyengébb olimpiánk volt, az előző évszázad eredményei azonban messze túlszárnyalták az elvárható szintet.

Fontos

Mészáros R. Tamás
2024. augusztus 21. 04:55 Világ

Harminc évig várták az inflációt, most megjött, és beleremegett a globális pénzpiac

A japán jegybank három évtizedig próbált inflációt csiholni, amitől fenntartható növekedést várt, a valóságban viszont tőzsdei pánikot okozott.

Kiss Péter
2024. augusztus 20. 05:19 Pénz

A részvénypiacnak van igaza, vagy a híres recessziós jelzésnek?

Augusztus elején pirosan villogni kezdett a recesszió felirat az amerikai képernyőkön a Sahm-szabály alapján, de lehet, hogy ezúttal tévesen.

Jobbágy Sándor
2024. augusztus 18. 05:31 Pénz, Világ

Miért fontos Magyarországnak, hogy lesz-e recesszió Amerikában?

Valószínűbb az amerikai gazdaság lassulása, mint visszaesése, de ha mégis az utóbbi következne be, az beárnyékolná a hazai növekedési kilátásokat is.