Az energiaválságban többszörösére emelkedő árak (na és az enyhe időjárás) miatt 30 százalékkal csökkent a lakossági gázfogyasztás a múlt télen, könnyítve ezzel némileg a hazai energiamérlegen. Nem minden háztartásnak volt azonban módja rá, hogy lejjebb tekerje a fűtést. A társasházak jelentős részében továbbra sincs mód egyénileg szabályozni a hőmérsékletet.

Ez a hiányosság feltehetően szerepet játszott abban, hogy a kormány a távhővel fűtött lakásokat egyelőre kivette a rezsicsökkentés csökkentése alól. Ennek révén a panellakások jelentős részében, ahol távfűtés van, egyelőre nem emelkedtek a fűtési költségek. Az intézkedés azonban csak látszólag kezeli azt a problémahalmazt, amiről az elmúlt években a szakpolitika mintha megfeledkezett volna.

A magyar háztartások nemzetközi összehasonlításban is magas hőfokra fűtik fel a lakást. Erre leginkább önbevalláson alapuló adatok állnak rendelkezésre: egy 2018-as kérdőíves felmérés szerint a válaszadók közel negyede 24 fokra vagy még melegebbre fűti fel télen a lakását, 65 százalék pedig legalább 22 fokra. A vizsgált országok közül az utóbbi a legmagasabb arány, Spanyolországban és Franciaországban például csak az otthonok 15-25 százalékában van télen ilyen meleg.

A különbség egyik oka bizonyára az, hogy Dél-Európában sok lakásban szinte egyáltalán nem fűtenek télen, de a magyar adatokat érdemes összevetni a klimatikus szempontból semmivel sem kedvezőbb németországiakkal, ahol szintén alacsonyabb az átlagos beltéri hőmérséklet. A magyar fűtési szokások részben kulturális-történelmi és technológiai-infrastrukturális okokból fakadnak, és a panelek még ehhez képest is sajátos helyzetben vannak.

A kelet-közép-európai posztszocialista országokban körülbelül 34 millióan, a szovjet utódállamokkal együtt 170 millióan élnek lakótelepen. 1972 és ‘80 között, a nagy lakótelep-építések csúcsidőszakában nálunk is közel százezer panellakás épült évente, 1,7 millióan ma is panelben élnek.

A mennyiség ugyan egyértelműen a minőség rovására ment (a nyolcvanas évekbeli panelek jellemzően már magasabb színvonalúak voltak), de a lakótelepek megítélése mostanra határozottan javult. Amellett, hogy millióknak biztosítottak a korábbi lakáskörülményeiknél általában komfortosabb városi lakhatást, kompakt urbanisztikai megoldás jelentettek, jó esetben jelentős zöld területekkel és megfelelő közlekedési kapcsolatokkal. Bár a presztízsük 1990 után némileg csökkent, ezt ma az ingatlanpiac is tükrözi: a panellakások ára az elmúlt években Magyarországon is kiemelkedően nőtt.

A lakótelepek energetikai és klímaszempontból is rendelkeznek kedvező tulajdonságokkal. A leggyakoribb fűtési megoldás, a távhő számos előnnyel bír, de tény, hogy a kelet-európai panelházak az államszocializmus mából nézve energiában bővelkedő időszakában épültek, akkor, amikor relatíve olcsó volt az importált szovjet energia, az épületek és fűtési rendszerek műszaki megvalósításánál pedig a tömeges lakásigény minél gyorsabb kielégítése élvezett elsőbbséget a minőséggel és a hőtartó képességgel szemben.

A többnyire előnyben részesített olcsóbb, egycsöves fűtési rendszerek később is behatárolták az opciókat. Az egycsöves rendszerek jellemzője, hogy a fűtés eredetileg nem volt egyedileg szabályozható, így a háztartásoknak alapesetben nincs módja a fogyasztás csökkentésére. Ez az energiaszegénység sajátosan posztszocialista típusát eredményezte: elszenvedői a hagyományos értelemben vett energiaszegényekkel szemben nem fáznak, akár még elégedettek is lehetnek a beltéri hőmérséklettel, de azt nem feltétlenül tudják csökkenteni, és így a rezsijüket sem képesek befolyásolni. Eközben a hőkomfort sem teljes: a panelházak alsóbb emeletein és a külső lakásokban élők jellemzően alacsonyabb hőmérsékletet tapasztalnak, míg a felső szinteken lévők; a belső, több lakással körülvett otthonokban pedig a lakás könnyen túlmelegedhet.

Tóth Bálint városkutató ezt „a meleg csapdájának” nevezi, ami azzal jár, hogy a lakók aránytalanul magas fűtési költséget fizetnek. A korábban is visszás helyzetet az energiaválság csak még akutabbá tette. Miközben az önkormányzatoktól az egyetemekig egy sor intézmény kényszerült legalább 25 százalékos energiamegtakarításra, sok háztartásban a lakók akkor sem tudnák letekerni a fűtést, ha szeretnék.

A sokszor túlfűtött lakásokban ezért jobb híján még mindig hosszú szellőztetésekkel engedik ki a meleget.

Pedig az egyedi fűtésszabályozás lehetőségének megteremtéséről már 2012 óta rendelkezik egy EU-s direktíva, de az irányelv gyakorlati implementálása Magyarországon azóta sem valósult meg. Emögött ott van a magyar lakáspiac torult szerkezete, az, hogy a rendszerváltás utáni lakásprivatizációval a lakóingatlanok döntő többsége magántulajdonba került, megnehezítve a szisztematikus átalakításokat a nagyobb bérlakáshányaddal rendelkező társadalmakhoz képest. De legalább ilyen fontosak a korlátozott anyagi lehetőségek, és a hosszú távon kiszámítható szakpolitikai programok hiánya.

Az egycsöves fűtési rendszerekről többcsöves rendszerre való átállás ugyan a panelek egy kisebb részében megtörtént, de ez komplex és költséges átalakítást jelent. Több helyen ezért inkább költségosztókat szereltek fel a fűtőtestekre. Ez ugyan inkább csak egy kompromisszumos kényszermegoldás, hiszen valódi hőmennyiségmérés helyett csak a radiátor hőmérséklete alapján állapít meg elég pontatlan adatokat, de a termosztatikus szelepek, strangszabályozók és átkötő szakaszok beépítése kijön háztartásonként 100-200 ezer forintból, és ezt ráadásul gyakran az önkormányzatok is támogatták.

Komolyabb energetikai korszerűsítések ugyanakkor csak jelentősebb állami-önkormányzati részvétellel lennének lehetségesek, hiszen a lakók többsége nem rendelkezik a komplex felújításokhoz szükséges önerővel.

A korábban államilag támogatott panelprogramok azonban évek óta nem működnek, és más állami konstrukció sem segíti célzottan az energetikai korszerűsítéseket.

Pedig egy jól megtervezett komplex mélyfelújítással potenciálisan legalább a felére lehetne csökkenteni a lakók fűtési költségeit egy átlagos panelépületben.

Érdemi állami támogatás nélkül viszont a társasházaknak, semmi esélye kizárólag saját erőből belefogni a pazarlás mérsékléséhez szükséges felújításokba. Az építőipari kapacitások lekötöttsége és az alapanyagárak emelkedése már egy-két éve is jelentős volt, a háborúban pedig még inkább elszálltak az árak. A szigetelőanyagok árszintje már a 2021-es árak 2,5-3-szorosánál jár, de a ragasztók, vakolóanyagok ára is az egekben van. Egy 60 lakásos, négyemeletes társasháznál a teljes szigetelés könnyen 180 millió forint körül lehet, ma már messze ez a legdrágább tétel egy komplex felújításnál.

Egy szokásos lakótelepi lakóközösség így egyszerűen nem rendelkezik a mélységi felújításhoz szükséges önerővel, főleg, hogy a hitelplafon is kemény visszatartó erő. A bankok maximum havi 20 ezer forintot háríthatnak át egy albetétre, vagyis a közös költséget háztartásonként legfeljebb ennyivel lehet egy társasházi hitelfelvételnél megemelni. Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy a társasházak nem rendelkeznek akkora hitellehetőséggel, ami egy rendes felújításhoz szükséges lenne.

A társasházi lakóközöségek és a közös képviselők, akiknek többnyire fontos informális szerepe van a felújításokról meghozott döntésekben, így jelenleg várakozó állásponton vannak. Bár a rezsikérdés az elmúlt egy évben különösen akuttá vált, a takarékossághoz olyan mélyfelújítási beruházásokra lenne szükség, amelyekbe a legtöbb helyen nem tudnak, és egyelőre nem is akarnak belefogni. Így hát kivárnak a tervezett korszerűsítésekkel, abban bízva, hogy az év második felében esetleg meghirdetnek egy olyan nagyobb állami programot, amiben 30-40 százalékos támogatás, kedvezményes hitelkonstrukciókkal, és egyéb eszközökkel segíthetik a társasházi korszerűsítéseket. Addig legfeljebb az elvi lehetőségekről tájékozódnak.

Azzal, hogy a magyar állam az energetikai szempontból mostani kritikus időszakban magára hagyta a társasházakat, gyakorlatilag egyedül van a régióban. Mára az épületenergetikai felújítások tartós közpolitikai támogatást élveznek a Baltikumtól Szlovákiáig: az eszközök változatosak, a paletta a több országban alkalmazott kedvezményes ÁFÁ-tól az adóvisszatérítéses olasz szuperbónusz rendszeren át a kedvezményes hitelekig és állami támogatásokig terjed.

Ez a volt szocialista országokban is egyre inkább prioritás. Észtországban az 1993 előtt épült társasházak, ha vállalják, hogy legalább 20, nagyobb épületeknél 30 százalékos energiamegtakarítást érnek el, energetikai felújításokra kedvezményes hitelt, szükség esetén hitelgaranciát kaphatnak. Hangsúlyos a Magyarországon fájdalmasan hiányzó szociális szempont is: az alacsony jövedelmű nagycsaládosok a felújítási projektek költségeinek 90-100 százalékát fedező állami támogatást kaphatnak.

Régiós összehasonlításban a szlovákiai felújítási arány kiemelkedőnek számít. Északi szomszédunknál a társasházak 70 százaléka fel van újítva, amit többek között az állami lakásfejlesztési alaptól kapott hosszú lejáratú, akár 40 éves, kedvező kamatozású hiteleknek köszönhető: minél átfogóbb felújítást hajt végre egy társasház, annál alacsonyabb a hitelük kamata, így motiválva a lakóközösségeket a komplex felújításokra.

A csehországi Brünnben a Nový Lískoveci lakótelep felújítása számít példaértékűnek. A 3,5 ezer lakásos lakótelep összes lakás komplex energetikai felújításon esett át: külső szigetelés, új kazánok, az ablakok, nyílászárók cseréje révén a lakók együttesen 132 millió koronát, 2,1 milliárd forintot takarítottak meg tíz év alatt, és a spórolás üteme az energiaköltségek 2021 utáni megugrása miatt egyre nő.

Brünn Nový Lískovec kerületének polgármestere, Jana Drápalová az általa elindított panelrekonstrukciós program helyszínén egy lakótelepi parkban. Jana Drápalová oldala / Denyk Referendum

A morvaországi lakótelepen a lakások bő negyede önkormányzati tulajdonban van, ami nagyobb mozgásteret ad a városnak. Magyarországon az önkormányzatok csak közvetett eszközökkel rendelkeznek, a lakóknak és a lakóközösségeknek pedig nincs elég saját tőkéje. Érdemi állami segítség nélkül a társasházak korszerűsítése nem várható.

Miközben a környező országokban egyre erősebb prioritás az épületek energiahatékonyságának növelése, Magyarországon évekkel ezelőtt leálltak azok az állami programok, amelyek anyagi és egyéb eszközökkel segíthetnék az energiahatékonyságot javító mélyfelújításokat. Rendes kataszter híján még az állam is súlyos információhiányban van azzal kapcsolatban, hogy pontosan hol kellene beavatkozni, ezért, mint azt a probléma kapcsán indítható esetleges klímaperek kapcsán folytatott kutatás is kimutatta, lényegében nincs abban a helyzetben, hogy célszerű döntéseket hozzon.

A cikk a panelépületek energiahatékonyságáról szóló cikksorozat részeként, a Journalismfund támogatásával, a European Local Cross-border Journalism Grants program keretében készült, együttműködésben a csehországi Deník Referendummal.

G7 támogató leszek! Egyszeri támogatás / Előfizetés

Adat Élet Tech energetika épületfelújítás fűtés ingatlan lakótelep panel Olvasson tovább a kategóriában