Hírlevél feliratkozás
Hobot Péter
2021. október 9. 17:42 Tech

Borzasztóan zavaró, ha az embert egy robot bámulja, az pedig rémisztő, ha utasítja

Az ember-robot interakciók teljesen más pszichológiai törvények alapján működnek, mint amikor két ember kommunikál egymással. A humanoid robotok egyre ügyesebben mozognak és ismerik ki magukat az emberek világában, és használatuk a szolgáltató szektorban, például étteremben, boltokban és kórházakban nagy jövő előtt áll. Azonban a robotoknak még meg kell tanulniuk, hogy hogyan kell viselkedniük, ha el akarják érni a céljaikat. Ennek a fő oka az, hogy nem ugyanúgy tekintünk rájuk, mint embertársainkra.

A robotikai kísérletek egyik ága jelenleg azzal foglalkozik, hogy milyen magatartásformákat kell követniük a robotoknak, hogy ne zavarják, de hatással tudjanak lenni az emberekre. 

A humanoid robotok fejlesztése gőzerővel halad, előrejelzések szerint a piac a következő három évben eléri az 5 milliárd dolláros éves forgalmat. Robotpincéreket vetett be például a Dominos pizzéria Amerikában, robot boltosok árulják a kávégépeket a Nescafé üzleteiben, Magyarországon a Budai Magánorvosi Centrumban irányítja a betegeket humanoid robot, szeptembertől pedig az Etele Plázában lehet beszélgetni az ügyeletes ügyfélszolgálatos robottal.    

Nem megnyugtató a robotok társasága

Sok kérdés merül fel a szolgáltatószektorban működő cégeknél, amikor arról döntenek, hogy robotokat vásároljanak. Több kutatás is megerősíti azt a feltevést, hogy többet fogyasztanak a vásárlók, amikor robotokkal találkoznak a boltokban. Azonban ez főleg abból fakad, hogy

egzisztenciális félelem fogja el az embereket, amikor robotok szolgálják ki őket, és ezt ellensúlyozzák a fogyasztás növelésével. 

Egy tudományos kísérletben sajtkockákat kínáltak kétszáz egyetemi hallgatónak, a csoport felében azt az érzést keltve, hogy robotok készítették azokat, míg a másik felében azt, hogy a sajt emberi munka eredménye. Az alábbi grafikon azt mutatja, hogy jóval több sajtkockát ettek azok a hallgatók, akiket (egy számítógépen keresztül) egy robot kínált, mint azokat, akiket ember. Előbbiek több mint nyolc sajtkockát ettek átlagosan, utóbbiak kevesebb mint hatot. 

Számos egyéb kutatás is azt az eredményt mutatja, hogy a fogyasztók kényelmetlenül érezik magukat, ha robotok szolgálják ki őket, és ezt kompenzálják a nagyobb fogyasztással. Egy cégnek viszont nemcsak a pillanatnyi fogyasztást kell ösztönöznie, hanem arra is figyelnie kell, hogy visszatérő vendégei legyenek. A visszatérő vendégek növelésének azonban nem tesz jót, ha kényelmetlen helyzetbe kerülnek, amikor esznek-isznak vagy éppen vásárolnak.  

Azt ember-robot interakciókat vizsgáló tudományos fejlemények szerint az emberek nehezen kezelik, ha robotok utasítják őket. Valamint a robotok képesek megzavarni az embereket azzal is, hogy rossz ritmusban akarják felvenni velük a kapcsolatot, és a robotok „szemkontaktusa” is zavaró az emberek számára.

Ahhoz, hogy tényleg hasznát vegyük a humanoid robotoknak, tudnunk kell, hogy milyen helyzetben és milyen beállítással használjuk őket. 

Kevésbé fogadjuk el a robotok autoritását

A torontói egyetem munkatársai (Saunderson és Nejat) a Science magazin robotikával foglalkozó szeptemberi számában publikálták kutatási eredményeiket, amelyek szerint az emberek akkor hallgatnak inkább a robotokra, ha azok segítő társként vannak jelen, amikor az embernek problémákat kell megoldaniuk. Ha a robotok autoritásként jelennek meg, akkor az emberek elutasítják a segítségüket.

Egy kísérletben például a résztvevőknek kétféle problémát kellett megoldaniuk. Egyik esetben térképen elhelyezett piktogramok közül kellett megszámolniuk, hogy hány rendőrautó piktogramot láttak. A résztvevők a térképet csak öt másodpercig figyelhették. Egy másik esetben egy négyzetrácson kellett haladniuk úgy, hogy memorizálni kellett egy rövid ideig felvillantott sorozatot, amiben a balra, jobbra, le és fel irányok szerepeltek. Ezután kellett válaszolniuk arra, hogy melyik cellába érkeztek a sorozatot végigkövetve. A teremben jelenlévő robot saját tippet adott a lehetséges válaszra, miután a kísérletben résztvevő már elmondta, hogy szerinte mi a helyes válasz. A robot tippjének meghallgatása után dönthetett a kísérletben résztvevő, hogy megváltoztatja-e az első válaszát. 

A résztvevők nagyobb arányban voltak hajlandóak megváltoztatni az első válaszukat a robot hatására, 

  1. ha a robot nem velük szemben, hanem mellettük helyezkedett el, 
  2. nem a robot vezette a kísérletet, hanem egy kutató,
  3. és a beszélgetés közben a robot kerülte a felszólító mód használatát.  

A fenti ábra azt mutatja, hogy hány ponttal voltak hajlandóak megváltoztatni a válaszukat a kísérletben résztvevők a robotok hatására. A férfiak utasították el leginkább a robotok tekintélyét, a nők meggyőzhetőbbek voltak. Viszont a férfiak és a nők is szívesebben hallgattak a robotokra, ha az társként/segítőként vett részt a kutatásban, mintha a kutatás vezetőjeként volt jelen. 

Meg kell tanulniuk a robotoknak, hogy ne zavarják az ember ritmusát

A robotok tekintete megzavarja az embereket, erre utal a Science folyóiratban publikált friss kutatás. A kutatók ebben azt vizsgálták, hogy milyen hatása van egy ember és egy robot közötti játékban annak, ha a robotok néha felpillantanak az emberekre az asztalon lévő játékból. Azok az emberek, akikkel szemkontaktus hozott létre egy robot, jóval lassabban hoztak döntést, és kevesebb pontot is gyűjtöttek a játékban, mint azok, akiknél a robottárs nem kereste a szemkontaktust.

Egy másik tanulmány szerint az emberek könnyen elvesztik a munkavégzés ritmusát, ha rossz ütemben zavarja meg őket egy robot. A kísérletben egyszerű munkát (pakolást, asztali rendezést) szimuláltak a kutatók, amiben egy robot volt az emberek segítségére. A robot apróbb tárgyakat nyújtott a kísérleti alanyoknak, miközben ők egy asztalon más tárgyakat rendeztek el. A leggyorsabban akkor tudták a kísérleti alanyok elrendezni az asztalon lévő tárgyakat, ha a robot akkor nyújtott nekik segítséget, amikor egy rövid munkafolyamattal éppen készen voltak, de még nem kezdték el a következőt. 

C3PO, R2D2 és a Droidok

Ezek a kutatások mind azt célozzák, hogy olyan robotok vegyenek körbe minket  a jövőben, amelyek hasonlítanak a Csillagok Háborújában szerepet kapó barátságos C-3PO-ra vagy R2D2-ra. Ők segítőkészen, jó ütemben keresik a kapcsolatot az emberekkel, tökéletes ellentéteik a mérgesen és nyersen kommunikáló birodalmi droidoknak. A jövő robotjainak úgy kell megszólítania vagy irányítania az embereket, hogy megfigyelik, képesek vagyunk-e éppen figyelni rájuk. Közben kerülniük kell a túlzott szemkontaktust, és társként kell magukat pozicionálniuk.

Ha ezeket megoldja a robotika tudománya, akkor csökkenni fog az emberek kényelmetlen érzése a robotok környezetében. Ezután nyílik meg a lehetőség arra, hogy az éttermek, a boltok, a plázák és a kórházak többségében robotok szolgálják ki az ügyfeleket.

G7 támogató leszek! Egyszeri támogatás / Előfizetés

Tech kísérlet piac robotok tudomány Olvasson tovább a kategóriában

Tech

Bucsky Péter
2024. március 28. 12:41 Támogatói tartalom, Tech

Hidrogén-rásegítéses elektromos autóbuszokkal hatékonyabban zöldíthető a hazai buszállomány

Még keresik az ideális alternatív megoldást a buszüzemeltetők, de a Mercedes-Benz hidrogénes megoldása költséghatékony működésével áttörést hozhat a fenntartható közösségi közlekedésben.

Pintér Róbert
2024. március 15. 04:36 Tech, Világ

Már most is nyomasztó a totális megfigyelőrendszer Kínában, de lesz ez még rosszabb

Az új technológiák lehetővé teszik egy digitális szörnyállam létrejöttét, Kína egyre inkább annak intő példája, hogyan ne akarjunk társadalmat építeni.

Hidi János
2024. március 9. 04:36 Tech, Világ

Vihar előtti csend van az elektromos autók piacán

Az év végén látott számokból sokan azt a következtetést vonták le, hogy mégsem zajlik olyan gyorsan a villanyautós átállás, de ez csupán átmeneti lassulás.

Fontos

Torontáli Zoltán
2024. március 27. 17:22 Adat, Világ

Ne azt nézd az új GDP-adatokban, hogy Románia előttünk jár, van benne sokkal érdekesebb is

Már nem érdemes arról beszélni, hogy Ausztria elérhetetlen messzeségbe került, reménytelenül loholunk Csehország, Szlovénia vagy Litvánia után.

Elek Péter
2024. március 27. 04:34 Pénz

Tényleg olyan fantasztikus a világ első számú sztárrészvénye?

Eddig nagyon jó és meggyőző sztori volt az Nvidia, de merész dolog azt feltételezni, hogy növekedése a következő években is töretlen marad.

G7.hu
2024. március 26. 19:00 Közélet

Új tulajdonoshoz kerül a G7

A Telex vezetői által alapított Gazdrovat Kft.-hez kerül a G7 gazdasági portál.