Hírlevél feliratkozás
Torontáli Zoltán
2021. szeptember 23. 14:06 Tech

Mire az unió dűlőre jut az egységes mobiltöltő kábelekről, már alig lesznek kábelek

Thierry Breton belső piacért felelős uniós biztos bejelentette, hogy az Európai Bizottság jogszabályi javaslata szerint a tagállamokban csak egyfajta mobiltöltő kábelt lehetne forgalmazni. Csaknem tíz év telt el azóta, hogy az egységes uniós követelmény ötlete először felmerült, de egyrészt az iparág is igyekezett saját vállalásokkal elébe menni a kötelezettségnek, másrészt az előkészítés is nagyon elhúzódott Brüsszelben.

A választás végül nem meglepő módon az USB-C típusra esett. Egy 2019-es bizottsági felmérés szerint az unióban a mobilok csaknem felét USB-B töltővel lehetett használni, az USB-C akkoriban még csak 29 százalékot képviselt (ma már bizonyosan jóval többet), az Apple saját Lightning töltője pedig 21 százalékon állt. Az USB szabványok az Android telefonokat takarják.

Az új szabály elsődleges célja az egyszerűbb használat mellett környezetvédelmi: amikor az ötletet először bedobták, az egyik fő érv az egységesség mellett az volt, hogy az újonnan vett mobilokhoz nem kell a gyártóknak új töltőt adni, a vásárló használhatja a régi kábelét, és csak akkor vesz újat, ha az tönkremegy. Ezzel rengeteg hulladék keletkezését lehet meggátolni, és eleve nem kell ennyi kábelt legyártani.

Az új jogszabály a mobiltelefonokon kívül vonatkozik majd a tabletekre, a fejhallgatókra, a hangszórókra, a hordozható konzolos játékokra és a fényképezőgépekre is.

Az Apple sokáig technológiai okokra hivatkozva nem állt be a mikro-USB megoldások mögé. A Lightning csatlakozóknak ugyanis sokáig megvolt az a piaci előnyük, hogy alkalmazásukkal könnyebb volt laposabb, szennyeződésnek ellenálló és vízálló készülékeket tervezni. Az USB-C megjelenésével ezek az érvek már nem feltétlenül állnak meg, de az Apple-nek gazdasági oka is van a Lightning megtartására: a töltőkábelek független gyártói csak az Apple engedélyével léphetnek be a piacra.

Az Európai Bizottság javaslatát az Európai Parlamentnek és az Európa Tanácsnak is el kell fogadnia, utána a tagországoknak várhatóan egy évük lesz arra, hogy a nemzeti jogalkotásba áthelyezzék a szabályt, amely két éves átmeneti időszakot is magába foglal majd. Az egységes európai töltő követelménye így gyakorlatilag 2024 előtt nem lesz kötelező a gyártóknak.

A technológiai fejlődést nézve azonban könnyen lehet, hogy ekkor már a vezeték nélküli töltők fogják uralni a piacot. Az Apple mindenesetre azonnal jelezte, hogy ellenzi a döntést, mert az szerinte gátolja az innovációt.

G7 támogató leszek! Egyszeri támogatás / Előfizetés

Tech Android Apple egységes töltő EU mobiltelefon töltő usb Olvasson tovább a kategóriában

Tech

Váczi István
2023. november 24. 09:19 Tech, Vállalat

Sokkal olcsóbbá válhatnak az e-autók a következő pár évben

A Goldman Sachs kutatói szerint két év múlva már azonos költségszintre kerülnek az elektromos autók a benzinesekkel és a dízelekkel.

Torontáli Zoltán
2023. november 23. 12:17 Közélet, Tech

Nem volt életszerűen kitalálva a napelemes támogatási program, máris módosítják

A jelek szerint a szakmának sikerült meggyőznie a minisztériumot, hogy a piaci körülményeknek megfelelően alakítsa a feltételeket.

Torontáli Zoltán
2023. november 23. 04:37 Élet, Tech

Később szabadulunk meg a bolti papírnyugtától, de kapunk több hasznos funkciót

Jövő július volt a terv, az adótörvény módosításában azonban már 2025 szerepel, de legalább megágyaztak az okos megoldások lehetőségének is.

Fontos

László Pál
2023. november 28. 15:31 Podcast, Támogatói tartalom

Megváltozott, ahogy a munkám értékéről és áráról gondolkozom

A Pénz(m)érték sorozat ötödik részében az X-generációsok mesélnek arról, mit jelent számukra a pénz és a fenntarthatóság kapcsolata.

Jandó Zoltán
2023. november 28. 09:28 Adat

Kocsmaarmageddon van Magyarországon, de a kantinoknak jól megy

Több mint ezer vendéglátóhely szűnt meg 2023 első felében Magyarországon. A leggyorsabban továbbra is a italüzletek száma csökken.

Pálos Máté
2023. november 27. 19:16 Adat

Annyira keveset költünk egészségügyre, hogy az EU sereghajtói közé kerültünk

A GDP-arányos adat leginkább azt mutatja meg, hogy a döntéshozók mennyire tekintik fontos területnek az egészségügyet.