Hírlevél feliratkozás
Torontáli Zoltán
2021. február 2. 14:30 Tech

Kelet-Európa nagy cégei a járványban tényleg rárohantak az internetre

Tavaly nyáron a kelet-európai nagyvállalatok 13 százaléka mondta azt, hogy a bevételének több mint 20 százalékát várja digitális értékesítési csatornából, ám idén év végére ez az arány várhatóan 47 százalékra emelkedik – ez derült ki az IDC piackutató és a világ egyik vezető informatikai cége, az Oracle közös régiós felméréséből.

Roman Biller, az Oracle értékesítési alelnöke egy sajtóbeszélgetésen nem győzte hangsúlyozni, hogy ehhez mekkora fejlesztésekre van szükség, nemcsak a vállalatoknál, hanem az őket kiszolgáló szolgáltatásoknál is. Ha majdnem minden második nagyvállalat legalább 20 százalékos árbevétel-arányos digitális értékesítést tervez, az olyan mértékű keresletnövekedést okoz a régióban, amely szinte példátlan.

Ahogy mondta, a járvány különösen a felhőalapú szolgáltatások iránti keresletet ugrasztotta meg, ám amint az egyébként is sejthető, nagy technológiai újításokról nincs szó, a pandémia hatása sokkal inkább csak az, hogy nagyon felgyorsította az egyébként is tervezett változások ütemét.

Egyre érdekesebb egyébként a globálisan dolgozó IDC adatait abból a szempontból nézni, hogy a nagyvállalati felméréseknél a cégvezetői válaszok arányai ma már alig mutatnak eltérést Nyugat- és Kelet-Európa között. Sok szempontból mintha már szinte semmi különbség nem lenne a keleti és a nyugati cégvezetők véleménye és céges informatikai fejlesztési tervei között.

A járvány viszont egy bizonyos informatikai szempontból mégis meglehetősen szétdobta a kelet-európai országokat. Bár a költségcsökkentést az összes országban továbbra is nagyon fontos elemnek tartják a nagyvállalatok, ehhez új tényezők zárkóztak fel, és ebben jelentősebb eltérések vannak.

Romániában például nem sok minden változott, ott a költségcsökkentést tartják ma is a legfontosabb stratégiai elemnek, Szlovákiában és Görögországban viszont az ügyfélélmény növelése lett az első. Magyarország, Szerbia és Horvátország cégvezetői elsősorban az üzleti teljesítmény növelését helyezik előtérbe, Lengyelországban és Csehországban pedig érdekes módon az informatikai biztonság lett a legfontosabb fejlesztési irány.

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkAzt hittük, az internetes boltok olcsóbbak, de elkezdtek összejátszaniA gépek megtanulták egymással összejátszva növelni a kereskedők profitját, a szabályozás lemaradt a technológia mögött.

G7 támogató leszek! Egyszeri támogatás / Előfizetés

Tech értékesítés felhő felmérés idc internet Kelet-Európa Oracle Olvasson tovább a kategóriában

Tech

Bucsky Péter
2024. március 28. 12:41 Támogatói tartalom, Tech

Hidrogén-rásegítéses elektromos autóbuszokkal hatékonyabban zöldíthető a hazai buszállomány

Még keresik az ideális alternatív megoldást a buszüzemeltetők, de a Mercedes-Benz hidrogénes megoldása költséghatékony működésével áttörést hozhat a fenntartható közösségi közlekedésben.

Pintér Róbert
2024. március 15. 04:36 Tech, Világ

Már most is nyomasztó a totális megfigyelőrendszer Kínában, de lesz ez még rosszabb

Az új technológiák lehetővé teszik egy digitális szörnyállam létrejöttét, Kína egyre inkább annak intő példája, hogyan ne akarjunk társadalmat építeni.

Hidi János
2024. március 9. 04:36 Tech, Világ

Vihar előtti csend van az elektromos autók piacán

Az év végén látott számokból sokan azt a következtetést vonták le, hogy mégsem zajlik olyan gyorsan a villanyautós átállás, de ez csupán átmeneti lassulás.

Fontos

Lukács András
2024. április 17. 04:34 Élet

A kereslet visszafogásával érdemes csökkenteni az üzemanyagárakat

A kormány olcsóbb üzemanyagot szeretne, ám az élhető jövőt az szolgálná, ha ez azért valósulna meg, mert kevesebb benzinre és gázolajra van szükség.

Avatar
2024. április 16. 04:36 Közélet

Ha fegyelem van és rend, nincs több gond az oktatással?

Mintha az lenne az oktatásirányítás meggyőződése, hogy ha valahol gondok vannak, akkor nem érdemes vizsgálni az okokat, elég a szigorítás.

Ha tíz olcsó zsemle helyett nyolc drágábbat veszünk, akkor gazdasági fordulat van, csak még nem látszik

Gyenge kereskedelmi adatokkal indult az év, amely mögött szakértő szerzőink szerint három fontos tényező állhat, és a számokban talán csak az év második felében látszik majd a kilábalás.