Jelenleg szinte minden harctéri körülmény az oroszoknak kedvez, az eddig elért eredményeik mégis szerények, miközben az ukránok lőszerhiánya hamarosan enyhül.
A diktatórikus berendezkedés több évtizedes építgetése után senki sem kételkedett Vlagyimir Putyin győzelmében. De behív-e újabb százezreket Ukrajna ellen?
Három súlyos hiányossággal is küzdenek most az ukránok, és ha nem tudják megoldani őket, célt érhet az orosz felmorzsolás.
Új veszteségadatok jelentek meg az Ukrajnában szemben álló hadseregekről az utóbbi napokban.
A svéd (és a magyar) érdekek mellett sokkal lényegesebbnek mutatkoznak a NATO szempontjai Svédország csatlakozásával kapcsolatban.
Az amerikai elnökök az 1950-es évek óta próbálják rávenni a NATO-tagokat, hogy költsenek többet a védelemre, de a nyilvános fenyegetések eddig nem működtek.
A szankcióknál is hatékonyabb út lehet az orosz olaj- és gázbevételek csökkentésére, ha sikerül a legnagyobb kikötők forgalmát ellehetetleníteni.
Nagyon hiányoznak a Bahmut védelmében és a nyári támadásnál felhasznált lőszerek most, hogy hetek óta nem érkezik utánpótlás Amerikából.
A kormány szerint nagy siker született, a csúcs egyes résztvevői szerint az elkerülhetetlen magyar hátraarc következett be tegnap Brüsszelben.
Van elég ember és lőszer, így addig lövik a házakat és az erődöket, amíg a gyalogságuk végül el tudja foglalni a romokat.