Hírlevél feliratkozás
László Pál
2023. december 14. 11:08 Podcast, Támogatói tartalom

A társadalom többsége lesajnálóan tekint a nyugdíjasokra, nem látja az erőt bennük

Nem látja a társadalom a nyugdíjasokban rejlő erőt. Emellett pedig a magyar nyugdíjasok is inkább lemondanak magukról, nem tekintenek magukra a társadalom hasznos tagjaiként – hangzott el a Pénz(m)érték podcastsorozat utolsó részében.

A sorozat hatodik epizódjában a baby boomer generáció pénzhez való viszonyáról lesz szó. A most 60-as, 70-as éveikben járókról, akiknek már felnőttek a gyerekei és jórészt nyugdíjasok, de korántsem biztos, hogy a piacra járás kitölti a mindennapjaikat.

A témát Törőcsik Mária közgazdásszal és Meskó Lászlóval, a Nyugdíjasok Országok Szövetségének elnökével jártuk körbe. 

A beszélgetést ide kattintva vagy bármely podcastlejátszón meg lehet hallgatni:

Néhány fontos gondolat a hatodik epizódból:

Nincs olyan, hogy idős korosztály, nagy különbség van a fiatal és az idős nyugdíjasok között, a 60, 70 vagy 80-asok között. A férfi-nő, vidék-város ellentét már kevésbé számít, mint az, hogy mikor vonult nyugdíjba valaki vagy hogy mennyi a nyugdíja. (Meskó László)

A nyugati jóléti államokhoz képest a magyar nyugdíjasok inkább lemondanak magukról, nem tartanak ki amellett, hogy hasznos tagjai a társadalomnak, célokkal, jó közérzettel, hanem inkább arra lyukadnak ki, hogy már megint leértékeltek, kiszorulnak a társadalomból. Erre a korosztályra a többség általában lesajnálóan tekint, nem látja az erőt benne. (Törőcsik Mária)

Én nem annyira a pénzhez, hanem inkább az élethez való viszonyt tanítanám a fiataloknak. Számít, milyen mintákat választanak, mihez képest érzik gazdagnak, szegénynek vagy elégedettnek magukat. Most tág tere van annak, hogy akárhonnan jöjjenek minták, és sokan szerintem nem tűznek ki reális célokat maguk elé. (Törőcsik Mária)

Amíg nincs meg a polgári öntudat, polgári felelősségvállalás, addig nagyon nehéz kivonni magunkat a fogyasztásra buzdítás mindenhonnan ránk zúduló hatása alól. Egyetértek azzal, hogy önmagunkkal és környezetünkkel is felelősséget kell vállalni, de amíg minden ez ellen szól, nehéz védekezni. (Meskó László)

A podcast megjelenését az Amundi Alapkezelő Zrt. támogatta.

G7 támogató leszek! Egyszeri támogatás / Előfizetés

Podcast Támogatói tartalom Olvasson tovább a kategóriában

Podcast

Bucsky Péter
2025. július 5. 06:04 Podcast

A kiberbűnözés már akkora üzlet, mint a világ legnagyobb gazdaságai

Évente több tízezer magyar áldozatot szed a kiberbűnözés, főként a kkv-k körében. A ma ellopott adatok akár évekkel később is bedönthetnek cégeket.

László Pál
2025. június 28. 09:30 Fizetett hirdetés, Podcast

Vonzó az a változatosság, kreativitás és dinamizmus, ami a logisztikai munkát jellemzi

A Dachser specialitása az európai piacon is kuriózumnak számító gyűjtőszállítmányozás, amelynek alapja a cég egész kontinenst átszövő, sűrű saját hálózata.

Bucsky Péter
2025. május 24. 06:05 Podcast

A fejlődésük függ tőlük, ezért versengenek a diplomásokért a magyar települések

Miben jók, és miben fejlődhetnének az egyes magyar városok és falvak? A G7 Podcastban az Egyensúly Intézet új Településindexe kapcsán beszélgettünk erről.

Fontos

Hajdu Miklós
2025. július 18. 09:09 Világ

Ráfüggött Amerikára az európai autóipar, mielőtt Trump belekezdett a vámháborúba

Az uniós autóipar export utáni hozzáadott értékének ötöde volt köszönhető az amerikai vásárlóknak a legutóbbi adatok szerint. A magyar feldolgozóiparban 10 százalék ez az arány.

Stubnya Bence
2025. július 18. 06:09 Közélet

Választási ígéretként a bérlakások építése, hatalomra jutva az eladásuk jellemző idehaza

Most a Tisza ígér bérlakásépítési programot, de ezt a rendszerváltás óta szinte az összes párt megtette. Közben a bérlakásállomány egyre fogyatkozott.

Hajdu Miklós
2025. július 17. 13:57 Közélet

Csökken a népesség, pang az ingatlanpiac az önazonossági törvénnyel elsőként élő városban

A mezőkeresztesi lépés mögött a romák betelepülésének megakadályozása állhat, legalábbis a polgármester korábban erre kérte a helyieket.