Hírlevél feliratkozás
László Pál
2023. november 21. 15:01 Podcast, Támogatói tartalom

Biztató, hogy a fiatalok látják az érme mindkét oldalát a mesterséges intelligenciával kapcsolatban

Sok potenciált látnak az adminisztratív jellegű munkák felszámolásában a mesterséges intelligencia felhasználásával a fiatalok, de közben elég reálisan látják azt is, hogy a kognitív és a tanulási képességek, az emberi intelligencia leépüléséhez vezethet.

Böszörményi-Nagy Gergely, a Brain Bar alapítója, a Design Terminál vezetője, Moholy-Nagy Művészeti Egyetem alapítványi elnöke és Kotsis Ádám, a Boston Consulting Group (BCG) partner-társigazgatója voltak a G7 Beszélgetések podcast vendégei.

Az adást ide kattintva vagy bármely podcast lejátszóban lehet meghallgatni:

A Brain Bar egy elsősorban egyetemistáknak, középiskolásoknak szóló jövőfesztivál, amin az idén több mint 10 ezren vettek részt. Kétezren kitöltötték a BCG-vel közösen készített kérdőívet is, amelyben a jövővel kapcsolatos félelmeikről, reményeikről kérdezték őket.

A válaszokból kiderült: 79 százalékuk optimista, hogy a mesterséges intelligencia (MI) pozitív hatással lesz a munkájára, de 49 százalékuk fél attól, hogy az emberi intelligenciára viszont negatív hatása lesz.

Az érvényesüléshez szükséges készségek között 30 százalék körül említették a kommunikációs képességet, míg az empátiát, érzelmi intelligenciát 6 százalék körül, ahogy a csapatmunka és az együttműködés is hasonlóan alacsony százalékot kapott.

„Valószínűleg azt gondolják, hogy az előrejutáshoz sokkal inkább technikai készségek, nem pedig emberi minőség kell. Egy olyan világot kellene építenünk, amiben ez fordítva van” – mondta Böszörményi-Nagy Gergely.

Kiderült az is, hogy 77 százalékuk szerint a legújabb technológiák elsajátítása fontosabb, mint a klasszikus tudásé.

„Igaz, hogy sokmindent megtalálunk az interneten, de ott kezdődik, hogy értelmezzem a világot, okos kérdést tegyek fel, és aztán kezdjek valamit a válasszal, kérdés, hogy tények nélkül el tudok-e idáig jutni. Nekem nem az a benyomásom, hogy egy bizonyos mennyiségű tényanyag nélkül értelmezni tudnánk a minket körülvevő világot” – mondta Kotsis Ádám.

A podcast elkészítését a Boston Consulting Group támogatta.

G7 támogató leszek! Egyszeri támogatás / Előfizetés

Podcast Támogatói tartalom Olvasson tovább a kategóriában

Podcast

Nagy Zsolt
2023. december 2. 04:34 Közélet, Podcast

Minden élőlényben ott ketyeg egy belső óra, de mi a sajátunkat egy évszázada elállítottuk

A G7 Mentés másként című podcastjának vendége Dr. Preubl György pszichiáter, a Semmelweis Egyetem Magatartástudományi Intézetének igazgatója.

László Pál
2023. november 29. 15:27 Podcast, Támogatói tartalom

Az energiaválság berúgta a fenntarthatóság ajtaját az ingatlanpiacon, a vártnál több épületet újíthatnak fel a jövőben

Fenntarthatósági szempontból nézve a felújítás felé kell, hogy menjen a világ.

László Pál
2023. november 28. 15:31 Podcast, Támogatói tartalom

Megváltozott, ahogy a munkám értékéről és áráról gondolkozom

A Pénz(m)érték sorozat ötödik részében az X-generációsok mesélnek arról, mit jelent számukra a pénz és a fenntarthatóság kapcsolata.

Fontos

Stubnya Bence
2023. december 2. 13:08 Vállalat

5 év alatt feleződött a makói Continental állománya, most újra embereket küldenek el

2018 szeptemberében még több mint háromezren, idén szeptemberben már csak a 1660-an dolgoztak a makói üzemben.

Hajdu Miklós
2023. december 1. 18:19 Közélet

Nem volt teljesen váratlan az Országos Meteorológiai Szolgálat megszüntetése

Többször is átalakítást ígért a kormány: most megszünteti a szervezetet és egy állami Zrt.-re bízza az időjárás-jelentéseket.

Nagy Zsolt
2023. december 1. 15:27 Világ

A hírolvasóért zajló verseny egyik legnagyobb vesztese maga a hírolvasó lesz

A figyelem egyre szélsőségesebb ingerekkel kelthető csak fel, de ennek ára van a hétköznapokban.