Hírlevél feliratkozás
Pálos Máté
2023. március 7. 12:38 Pénz

A magyar mozikat is kihúzta a bajból az Avatar második része

A magyar mozik szempontjából a legjobbkor jött James Cameron újabb felnőtt meséje a Bambi-tekintetű óriási kék emberekről. A magas energiárak és az állami rezsitámogatás részleges megszüntetése tavaly ősz végére jóformán kilátástalan helyzetbe sodorta a hazai mozikat. Ahogy egy szakember mondta akkor: “nettó veszteséget termel minden nyitva tartott óra”.

A legnehezebb helyzetbe az önkormányzati fenntartású mozik, illetve a kisebb, sokszor elsősorban művészfilmeket vetítő mozik kerültek, de az öt fővárosi art mozi mellett a Corvint is fenntartó Budapest Film Zrt.-nél is attól tartottak, hogy a megugrott energiaköltség elviheti a teljes jegyárbevételt vagy annak jelentős részét.

Vészforgatókönyveken dolgoztak például a kisvárdai miniplexben is.

A bevárlóközpontban működő nagy multiplexek helyzete feltehetően kedvezőbb volt, de a Cinema City is óvatosan fogalmazott a kialakult helyzettel kapcsolatban.

A hazai mozik 2022-es bevétele ráadásul a 2018-as és 2019-es bevétel alatt maradt az év nagy részében.

Aztán december vége felé érkezett a vásznakra az Avatar 2 – A víz útja, ami kiemelkedő bevételt és nézőszámot hozott az egész világon. A magyar mozikban pedig rekordbevételt termelt. 

A Filmforgalmazók Egyesülete adatai szerint mostanra ugyan visszacsúszott a magyar toplistán – a kismacska-arcú kék übermenscheknél többeket érdekelt már például a kedvelt luxusdrog hatása a kutyaalkatú ragadozókra (Kokainmedve) –, de az Avatar-folytatás így is termelt még bő 25 millió forint bevételt február utolsó, vagyis a film 11. hetén.

A film magyar összbevétele így már meghaladta a 2,2 milliárd forintot, egészen pontosan 2 249 097 501 forintnál jár. 

Ezzel a mindenkori összbevétel-toplistán megelőzte az első részt, ahogy a Star Wars-univerzum különböző mozis megnyilvánulásait is (Az ébredő erő, Az utolsó Jedik, Skywalker kora), valamint az olyan sokkoló című képregényfilmeket, mint a Bosszúállók: Végjáték és a Pókember: Nincs hazaút.

Természetesen az inflációs hatás is benne van ezekben a különbségekben és az új Avatar rekordjában.

Ha összelátogatószámot nézünk, azt látjuk, hogy A víz útja nem tört élre: a listát több mint 1,25 millió látogatóval az Avatar vezeti, vagyis az első rész, amit a Star Wars: Az ébredő erő követ 1,24 millió látogatóval. A mostani Avatar-film 997 ezernél tart. 

G7 támogató leszek! Egyszeri támogatás / Előfizetés

Pénz mozi mozibevétel szórakozás Olvasson tovább a kategóriában

Pénz

Kiss Péter
2024. április 11. 04:34 Pénz

A kínai ingatlanpiaci válság Amerikával ellentétben nem fog rendszerszintű krízissé fajulni

Az ország új növekedési modellje már nem az ingatlanpiacra fog támaszkodni, így annak gazdasági súlya tovább csökken, és ez a részvénypiacra is hatással lesz.

Debreczeni Anna
2024. április 2. 14:11 Pénz

Egyre több pénzt keresnek a külföldön dolgozó magyarok

Tíz év alatt több mint két és félszeresére, 197-ről 522 millió euróra nőtt a magyarok által külföldön megkeresett munkajövedelem.

Al-Hilal István
2024. március 29. 04:32 Pénz

Csodálatos hetes? A GRANOLA jobb befektetés lehet

Az amerikai sztárrészvények tündöklése kockázatokat rejt magában, a legjobb európai vállalatokat viszont sokkal kedvezőbb árazás mellett lehet megvásárolni.

Fontos

Avatar
2024. április 16. 04:36 Közélet

Ha fegyelem van és rend, nincs több gond az oktatással?

Mintha az lenne az oktatásirányítás meggyőződése, hogy ha valahol gondok vannak, akkor nem érdemes vizsgálni az okokat, elég a szigorítás.

Ha tíz olcsó zsemle helyett nyolc drágábbat veszünk, akkor gazdasági fordulat van, csak még nem látszik

Gyenge kereskedelmi adatokkal indult az év, amely mögött szakértő szerzőink szerint három fontos tényező állhat, és a számokban talán csak az év második felében látszik majd a kilábalás.

Torontáli Zoltán
2024. április 13. 04:34 Élet, Világ

Melyik paradicsom környezetbarátabb, a kiskertből szedett vagy a boltban vett?

Egy amerikai kutatás arra hívja fel a figyelmet, hogy a kérdésre nem is olyan egyértelmű a válasz.