Hírlevél feliratkozás
Torontáli Zoltán
2023. március 2. 16:55 Pénz

Lemaradott, leszakadóban lévő, halászatból élő városból vonzó filmipari központ lett az ír Galway – hogy csinálták?

Az utóbbi években többek között Budapest is a nemzetközi filmgyártás egyik kedvelt helyszíne lett, a magyar fővárosban meglehetősen sok filmet forgatnak, és bár ennek olykor kellemetlen átmeneti mellékhatásai is vannak, a gazdasági előnyei is jelentősek. Magyarországon messze a legfejlettebb régióban költi a pénzét a nemzetközi filmipar. Írországban viszont pont azt sikerült elérni, hogy egy meglehetősen elmaradott, leszakadóban lévő, egyébként sok szempontból perifériára szorult város profitáljon ugyanebből.

Március 12-én, az idei Oscar-díj átadón egy Nyugat-Írország partvidékén játszódó film készítői és szereplői kilenc kategóriában izgulhatnak majd azért, hogy a nevük szerepeljen valamelyik nyertes borítékban. A Martin McDonagh rendezte A sziget szellemei nem egy könnyű tragikomédia, január vége óta egyébként a magyar mozikban is megy. A film a Galway városában központosuló filmipar legújabb terméke, és cikkünk írásakor a várakozások szerint talán a legeredményesebbje is lesz. Ha a jóslatok bejönnek, akkor egy évtizedek óta tartó tudatos regionális fejlesztési politika gyümölcsének beérését is láthatjuk majd az Oscar átadón.

Galway az 1980-as években finoman szólva sem volt egy ígéretes hely, mert bár a város hagyományosan nagyon fontos szerepet játszik az ír kulturális életben, profitálni akkor ebből még nem tudott. A kérdés akkoriban az volt, hogy

sikerül-e egyáltalán bármit találni a megélhetést egyre kevésbé biztosító halászat helyett,

vagy a város lassú gazdasági agonizálásra van ítélve.

Az első fordulópont az volt, amikor 1993-ban az ír kormány elkötelezte magát egy ír nyelvű tévécsatorna létrehozása mellett, amelynek a székhelya Galway-ben lesz. Ennek előzménye persze az, hogy a városban korábban kalózadóként működött az ír nyelvű Teilifís na Gaelige nevű adó, amelyet 1996-ra TG4 márka alatt legalizáltak, és onnantól elkezdték támogatni is. A csatorna és a köré szerveződő tévés-filmes szakembereket foglalkoztató cégek klasztere pedig a régió egyik, ha nem legfontosabb olyan munkaadója lett, amely magas helyi hozzáadott értéket tud felmutatni.

Ahogy Dominic Power és Patrick Collins kutatók egy tanulmányukban korábban bemutatták, a város körüli filmipar fejlődése egyáltalán nem volt gyors, inkább szívós munkának köszönhető, hogy Galway-t mára sikerült feltenni a globális piac térképére. 1995-ben még csak 120-an dolgoztak a TG4 környékén, és még 2014-ben is csak 610 munkahely kötődött közvetlenül a filmiparhoz, de ezek java része idővel magas hozzáadott értékű állásokban konectrálódott, és a városban illetve a környékén összesen 70 kisebb innovatív cégben összpontosult.

A nemzetközi áttörésnek sokáig pont az volt a gátja, hogy az ír nyelvű TG4 volt gyakorlatilag az egyetlen megrendelője ezeknek az elő- és utómunkákra is szakosodó kisebb cégeknek, és hosszú időnek kellett eltelnie ahhoz, hogy ezek annyira megerősödjenek, hogy nemzetközi megrendelésekért is versenybe tudjanak szállni. A szektor fele kizárólag tévés produkciókra specializálódott, körülbelül egyharmada dolgozott mozifilmeknél, és csak 10 százalékuk ment az animáció felé.

A koprodukciók azonban fokozatosan teret nyertek. Mivel nyelvi nehézségek nem voltak, az ír beszállítók bedolgozták maukat az amerikai filmgyártókhoz. A munkaintenzív gyártási folyamatokat kiszervezték Ázsiába, de a projektek irányítását és a magas hozzáadott értékű munkákat Galway-ben tartották. Ezek a folyamatok lassan pozitív spirálba torkolltak, mert az eredményeket látva az ír kormány elkezdett fantáziát látni a régiós filmgyártásban, és további célzott támogatási programokkal kezdte stimulálni a fejlődést. 2019 óta adókedvezményekkel is csábítják a külföldi projekteket.

Nyugat-Írország a mai napig a globális filmipar egyik perifériális gócpontja maradt, de nagyot hasít azzal a kombinációval, hogy fantasztikus a táj körülötte, és a fő sodortól kissé távolabb kívánkozó rendezőknek-producereknek olyan környezetet kínál, ahol egyébként minden adott a filmkészítéshez. Ma már azt is lehet mondani, hogy a hosszas fejlődés után hagyománya van ott a filmipar jelenlétének. A helyszín tehát egyszerre divatos és szakmailag is fejlett. Galway rajta van az UNESCO filmes városok elnevezésű listáján is, ennek jelenleg 21 tagja van (Budapest nincs köztük). 

A perifériális agónia előli menekülésben a filmiparnak kulcsszerepe lett. Power és Collins tanulmányában egy rendező azt meséli, hogy amikor először járt Galway-ben a hetvenes években, csak három kisebb, olasz kézben lévő textilgyárban tudtak a helyi lakosok ipari munkát vállalni. Azóta persze ezek már rég megszűntek, ellehetetlenítette őket a globális verseny, de ma ugyanannyi ember dolgozik a filmhez kapcsolódva, mint korábban a gyárakban. Óriási különbség azonban, hogy ők már egy kreatív iparban vannak, vagyis a munkájuk hozzáadott értéke sokkal nagyobb.

Power és Collins szerint Galway jó példa arra, hogy a perifériás lét nem feltétlenül hátrány, mert ha jól kitalálják, akkor vállalkozó szellemet és kreativitást stimuláló érték is lehet belőle.

G7 támogató leszek! Egyszeri támogatás / Előfizetés

Pénz A sziget szellemei filmipar Írország mozi Oscar-díj régió Olvasson tovább a kategóriában

Pénz

Stubnya Bence
2023. szeptember 30. 14:38 Pénz

A verseny hiánya miatt drágulnak túlzottan a internet- és telefondíjak a jegybank szerint

Visszatekintő átárazások helyett élénk versenyt szeretne látni a jegybank az új Infláció jelentése szerint.

Avatar
2023. szeptember 27. 16:59 Közélet, Pénz

Összezárt az olló, de hogyan megy tovább az MNB?

A 13 százalékos irányadó ráta még nem jelenti az út végét, sőt a neheze még csak most jön a döntéshozók számára.

Pálos Máté
2023. szeptember 26. 14:25 Pénz

A Mol után az OTP is betörhet a legnagyobb régiós piacra

Az OTP mércéjével is jelentős felvásárlás lenne a lengyel Valobank megszerzése és a lengyel működés megkezdése.

Fontos

Kolozsi Ádám
2023. október 1. 12:20 Világ

Minden Ficónak kedvez a szlovák választások után, de az ország sorsa a harmadik számú párton múlik

Hét pártcsoport jut be a pozsonyi parlamentbe, a legnagyobb meglepetés a szélsőjobbos Republika kiesése.

Pálos Máté
2023. október 1. 04:34 Közélet

Így leszünk sportoló nemzet: 9 év alatt több mint 40 iskolai tornaterem épült 21 milliárdból, a legszegényebbek pont kimaradtak

Miközben pörögnek a sportra az állami százmilliárdok, végül csak felépült több tucat tornaterem is, és ugyan az arlói iskolások mégsem kapják meg a megígért tornatermet, így már "csak" mintegy 200 tornaterem nélküli iskola lehet az országban.

Dr. Rékassy Balázs
2023. szeptember 30. 17:08 Élet, Közélet

Vadkapitalista és kommunista egészségügy együttélése mindenki számára vesztes helyzetet teremt

Az elmúlt pár év egészségpolitikai intézkedései nyomán a magasabb fizetések mellett a szolgáltatások színvonala nem lett jobb, a közhangulat javulása se érződik, és az ellátottak száma sem nőtt.