Hírlevél feliratkozás
Torontáli Zoltán
2022. október 19. 15:51 Pénz

Egyre olcsóbb az európai álomnyaralás az amerikaiaknak – de buktató azért lehet benne

Az utóbbi fél évben annyit erősödött a dollár gyakorlatilag a világ összes meghatározó valutájával szemben, hogy a külföldi költés jóval  olcsóbbá vált a világutazó amerikai turisták számára. A Wall Street Journal szinte egy pénzügyi kisokosnak megfelelő cikket közölt ma arról, hogy hogyan lehet ebből a helyzetből profitálni – amit mi az európaiak többségével együtt éppen a másik oldalról, a gyengülő valuták felől nézhetünk érdeklődve.

A dollár erősödése május-július környékén kezdett látványos lenni, ebben az időszakban az Egyesült Államokból Európába tartó járatokra a jegyeladások 113 százalékkal nőttek, míg Európából az Egyesült Államokban csak 43 százalékkal akartak többen utazni. 

Bár a nyaralási szezonnak vége, sokan már most kihasználnák az árfolyamkülönbséget, és már a jövő nyári kalandokra foglalják a helyet, a lap azonban óvatosságra is int, hiszen a foglalásokat sok esetben nem lehet jó feltételekkel lemondani, vagyis az utazónak ez csak akkor éri meg, ha biztos benne, hogy el tud menni oda nyaralni, ahova szeretne. A másik, amire figyelni kell a lap szerint, hogy az európai szállásdíjak ugyan a relatív gyengébb helyi valuta miatt dollárban számolva csökkentek, az infláció miatt viszont folyamatosan emelkednek.

A korai foglalás árfolyamspekuláció is, értelemszerűen csak annak éri meg most lekötni egy szállást, aki arra számít, hogy jövő nyárig a jelenleg a dollárral szemben rekordgyenge euró nem gyengül tovább, inkább visszaerősödik.

Mivel a legolcsóbb szállásdíjakért általában azonnal kell fizetni és nem visszatéríthetők lemondás esetén, a kedvezőtlen árfolyam-alakulás miatt az amerikai turista alaposan el is számolhatja magát, ha nem jó a megérzése.

A lapban megszólaltatott pénzügyi szakértők azonban egyöntetűen arra számítanak, hogy az euró a dollárral szemben a következő hat hónapban nem fog érdemben erősödni, sőt a további gyengülést még valószínűbbnek is tartják. 

Összességében az utazásszervezők arra számítanak, hogy a 2023-as szezonban a transzatlanti turizmus az erős dollár miatt élénkülni fog.

G7 támogató leszek! Egyszeri támogatás / Előfizetés

Pénz Amerika árfolyam dollár euró foglalás szálloda turizmus Olvasson tovább a kategóriában

Pénz

Debreczeni Anna
2023. december 1. 14:29 Pénz, Támogatói tartalom

Eljött az üzemi szintű kibertámadások korszaka, bárki célpontja lehet az üzleti tervvel készülő csalóknak

Soha nem történt annyi banki csalás Magyarországon, mint az idei első félévben.

Debreczeni Anna
2023. november 30. 14:41 Pénz, Támogatói tartalom

Az átlagosan 17 éves futamidőre kötött lakáshiteleknél gondolkodnak el sokan az életbiztosításon is

Az elmúlt években a csok és a babaváró hitel segítségével is sokan jutottak saját otthonhoz, amihez akár több tízmillió forintos, jellemzően több évtizedes lejáratú hitelt is felvettek.

Jandó Zoltán
2023. november 30. 04:34 Pénz, Vállalat

Magyar csúcsgazdag példája mutatja, hogyan falja fel a gazdaságot a NER

A magyar gazdaság szereplői elkezdték elhinni, hogy ez a dolgok normál működése, így lehet érvényesülni. Egyfajta túlélési reflexé vált a betagozódás a NER-be.

Fontos

Stubnya Bence
2023. december 2. 13:08 Vállalat

5 év alatt feleződött a makói Continental állománya, most újra embereket küldenek el

2018 szeptemberében még több mint háromezren, idén szeptemberben már csak a 1660-an dolgoztak a makói üzemben.

Nagy Zsolt
2023. december 2. 04:34 Közélet, Podcast

Minden élőlényben ott ketyeg egy belső óra, de mi a sajátunkat egy évszázada elállítottuk

A G7 Mentés másként című podcastjának vendége Dr. Preubl György pszichiáter, a Semmelweis Egyetem Magatartástudományi Intézetének igazgatója.

Hajdu Miklós
2023. december 1. 18:19 Közélet

Nem volt teljesen váratlan az Országos Meteorológiai Szolgálat megszüntetése

Többször is átalakítást ígért a kormány: most megszünteti a szervezetet és egy állami Zrt.-re bízza az időjárás-jelentéseket.