Hírlevél feliratkozás
Nagy Zsolt Jandó Zoltán
2022. augusztus 30. 18:13 Pénz

A téli hónapokra a mostaninál is drágábbra árazza a piac az áramot, nem is vesz senki

Soha nem látott magasságokba emelkedett Európa nagy részén a villamosenergia tőzsdei jegyzése az elmúlt napokban. Ráadásul a jelenlegi piaci várakozások alapján télen a mostaninál is drágább lesz az áram.

Aki az elmúlt napokban szeretett volna november-decemberre villamosenergiát lekötni, annak még az aktuális árnál is másfélszer-kétszer többet kellett fizetnie. 

A részvénypiacokhoz hasonlóan az energiatőzsdén is vannak úgynevezett határidős ügyletek, amikor a vevő nem azonnali szállításra vásárol, hanem egy előre meghatározott jövőbeli időpontra. Egy kereskedő dönthet úgy, hogy hétre, hónapra, negyedévre vagy akár teljes évre előre veszi meg a villamosenergiát, kedvező helyzetben így biztosítva magának a kiszámíthatóságot.

Az elmúlt hónapokban azonban a gázár kilőtt, és ez húzta magával az áram árát is. Utóbbi tőzsdei jegyzése jelenleg elképesztően magas, 600-700 eurós szinten mozog megawattóránként, a magyar energiatőzsdén, a  HUDEX-en pedig a téli hónapokra már csak 1000 euró környéki árakon lehetett az elmúlt napokban szerződést kötni. Összehasonlításképpen: tavaly ilyenkor a 100 euró körüli ár sokkolta a piaci szereplőket, mivel az is duplája volt az előző nagyjából két évben megszokottnak. 

“Békeidőben ezek a határidős ügyletek pörögnek, most viszont nincsenek békeidők, nagyon alacsony az új kötések száma, mindenki kivár” – mondta a G7-nek Mezősi András, a Regionális Energiagazdasági Kutatóközpont főmunkatársa.

A helyzet különösen azért érdekes, mert a piacon az előre megkötött, hosszabb távú szerződések során a vevő minimalizálhatja a kockázatát.

Persze a várakozások mindig sokat számítanak, és a piacon van némi szezonalitás is, ami télen hagyományosan magasabb árakat eredményez, de így is érdekes, hogy míg a napi árnál 700 eurót kellett fizetni egy megawattórányi villamosenergiáért, addig például novemberre augusztus 29-én kereken 1000 euró volt az ár. A helyzet bizonytalanságát jól mutatja, hogy egy nappal később, augusztus 30-án ugyanerre az időszakra már csak 930 euróba került ugyanez.

Mezősi András szerint ez már az árszint, ahol egyes termelőcégek a működés leállítása mellett dönthetnek. Ez logikusan a kereslet csökkenését eredményezi, ami pedig visszahat az árra, és azok csökkenéséhez vezet. Vélhetően ezért sem vásárol ilyen tőzsdei jegyzések mellett szinte senki előre: a kivárás ugyanis nem csak a magyar tőzsdére jellemző, hanem európai jelenség. 

Miközben Európa országainak többsége a 600-700 eurós tartományban fizet egy megawattórányi áramért, egy szokatlan példa is megjelent: az elmúlt napok árait összevetve látványosan kilóg az Ibériai-félsziget.

Spanyolországban és Portugáliában végig jóval alacsonyabb volt az áramár, mint Európa más országaiban. Ennek magyarázata az, hogy a két dél-európai ország még áprilisban uniós engedélyt kapott egyfajta ársapka bevezetésére. Az európai áramárakat mindig a legdrágább energiahordozó jegyzései határozza meg, ami egy ideje már a földgáz. A spanyolok és a portugálok ez utóbbinál állapíthattak meg hatósági árat a hőerőművek számára, így míg máshol a gáz drágulása húzza magával a villamosenergia-díjakat is, addig náluk ez a hatás nem igazán érvényesül.

G7 támogató leszek! Egyszeri támogatás / Előfizetés

Pénz áram gázár rezsi Spanyolország Olvasson tovább a kategóriában

Pénz

Nagy Zsolt
2023. május 27. 17:32 Pénz, Világ

Orbánék új barátja élőben mutatja meg, hogy kell nagyban Monopoly-t játszani

A háború után meglóduló energiaárak alaposan kitömték a katari államkasszát, és a pénzt nem restek részben a külpolitikai céljaik mentén befektetni.

Trippon Mariann
2023. május 27. 13:03 Pénz

Fordul a kamatciklus a világban?

Az előző időszak masszív kamatemelései után a fejlett gazdaságokban tetőzött vagy hamarosan tetőzik a szigorítási ciklus, a piacok már a várható kamatcsökkentésekre fókuszálnak.

Hajdu Miklós
2023. május 26. 12:35 Közélet, Pénz

Olyan rossz állapotban van a magyar költségvetés, hogy az már a befektetőknek is kezd feltűnni

A rezsicsökkentés, az egykulcsos jövedelemadó és a gazdasági növekedés beáldozása is felmerül a költségvetés egyensúlyának megőrzésére vonatkozó lehetőségek között.

Fontos

Stubnya Bence
2023. május 27. 04:32 Podcast

Nem lesz olyan magyar munkahely az autóiparban, amit érintetlenül hagy a zöld átmenet

Habár az európai járműipar már tud eredményeket felmutatni, jelentős egyenlőtlenségeket hordoz magában az elektromobilitásra való átállás. Galgóczi Béla a G7 Podcast vendége.

Hajdu Miklós
2023. május 26. 20:13 Adat, Élet

Olyan sok magyar él rabszolgasorban, mint Sopron vagy Tatabánya teljes lakossága

Változatos formában, de máig sokan süllyednek rabszolgasorsba, Magyarországon főleg a kiszolgáltatott, alacsony státuszú embereket fenyegeti a kényszermunka.

Váczi István
2023. május 26. 16:49 Világ

Van fontosabb földgáz is az orosznál Kína számára

Miközben az új orosz vezetékkel kapcsolatos döntést halogatják, Közép-Ázsia felé ők szeretnék felgyorsítani a megvalósítást.