Hírlevél feliratkozás
Katona Hajnalka
2022. május 9. 11:48 Pénz

Az egyetemi felvételi előtti információhiány rosszabbul fizető munkahelyekhez vezethet

A magasabb jövedelem érdekében egyre többen mennek középiskola után egyetemre és szereznek diplomát. Sokan arra nem is gondolnak, hogy az sem mindegy, hogy milyen szakra járnak, ezért sok diák a képességeihez képest könnyebb szakot választ, amik viszont alacsonyabb jövedelmű munkákhoz elegendőek csak.  

Stuart Campbell és szerzőtársai ennek a jelenségnek jártak utána angliai diákok adatait elemezve . Több mint 140 ezer diák teljesítményét tudták végigkövetni a középiskolában, majd megfigyelték, hogy melyik egyetemen és melyik szakon folytatták a tanulmányaikat. Képességeiket a középiskola végén tett vizsgák eredményével mérték. 

Ugyanígy kiszámolták a szakok akadémiai és fizetési potenciálját is. Az előbbit a felvett diákok felvételin elért pontszámainak mediánjával mérték, az utóbbit pedig a korábban odajáró diákok medián keresetével. Így meg tudták állapítani, hogy ideális esetben a középiskolai diákok melyik hozzájuk illő szakok közül választhatnának.  

Azokat a diákokat tekintették úgy, hogy képességeikhez képest alul választottak, akiknek a pontszáma jelentősen kisebb, mint a választott szakon a medián pontszám, illetve a potenciális kereset alapján számított pontszám.  

Az eredmények azt mutatják, hogy az alacsonyabb gazdasági státuszú családokból származó diákok azok, akik jellemzően nem a képességeiknek megfelelő szakokat választják, sem akadémiai, sem jövedelmi szempontból. Ezen kívül

a nőknél is megfigyelhető, hogy olyan szakokat választanak, amivel kevesebb lesz a várható fizetésük,

mint az ugyanolyan képességű férfiak. 

Ez utóbbi magyarázható lehetne a különböző preferenciákkal, hogy a nők inkább olyan szakokat részesítenek előnyben, amikkel együtt jár, hogy kisebb a későbbi lehetséges kereset, de ezt már korábbi kutatások megmutatták, hogy nem a diákok valódi preferenciáin alapulnak, hanem az információ hiányán. Például, ha több információt kapnak a nők a STEM (a tudományos területek angol neveiből képzett rövidítés, Science, Technology, Engineering, Math) szakokról, akkor nagyobb eséllyel tanulnak tovább ilyen területen. 

Ebből kiindulva a szerzők feltételezése, hogy

az alacsonyabb jövedelmű családok gyerekei sem a belső preferenciáik miatt választanak képességeiknek nem megfelelő szakokat,

hanem mert nem elérhető elegendő információ számukra a lehetőségeikről.  

Ezt támasztja alá az is, hogy azok a diákok, aki hátrányosabb családi háttérrel rendelkeznek, de olyan középiskolába járnak, ahonnan sokan mennek egyetemre, kevésbé választanak alacsonyabb képességűeknek való szakot, bár még náluk is megmarad a rés a potenciáljuk és a választott szak potenciálja között. A szerzők szerint ez a csökkenés azért megfigyelhető, mert ezekben az iskolákban jellemzően több információval rendelkeznek a tanárok az egyetemi lehetőségekről és ez segíti a diákokat, hogy jobban válasszanak.  

Összességében, ha nem csak az a cél, hogy minél többen járjanak egyetemre, hanem hogy a diákok a képességeiknek megfelelő szakot válasszák, ahol jobban is érzik emiatt magukat, akkor nagyon fontos, hogy megfelelő információkat kapjanak a diákok, függetlenül attól, hogy milyen középiskolába járnak és milyen családi háttérrel rendelkeznek.  

G7 támogató leszek! Egyszeri támogatás / Előfizetés

Pénz diák egyetem Olvasson tovább a kategóriában

Pénz

Kiss Péter
2024. április 11. 04:34 Pénz

A kínai ingatlanpiaci válság Amerikával ellentétben nem fog rendszerszintű krízissé fajulni

Az ország új növekedési modellje már nem az ingatlanpiacra fog támaszkodni, így annak gazdasági súlya tovább csökken, és ez a részvénypiacra is hatással lesz.

Debreczeni Anna
2024. április 2. 14:11 Pénz

Egyre több pénzt keresnek a külföldön dolgozó magyarok

Tíz év alatt több mint két és félszeresére, 197-ről 522 millió euróra nőtt a magyarok által külföldön megkeresett munkajövedelem.

Al-Hilal István
2024. március 29. 04:32 Pénz

Csodálatos hetes? A GRANOLA jobb befektetés lehet

Az amerikai sztárrészvények tündöklése kockázatokat rejt magában, a legjobb európai vállalatokat viszont sokkal kedvezőbb árazás mellett lehet megvásárolni.

Fontos

Ha tíz olcsó zsemle helyett nyolc drágábbat veszünk, akkor gazdasági fordulat van, csak még nem látszik

Gyenge kereskedelmi adatokkal indult az év, amely mögött szakértő szerzőink szerint három fontos tényező állhat, és a számokban talán csak az év második felében látszik majd a kilábalás.

Torontáli Zoltán
2024. április 13. 04:34 Élet, Világ

Melyik paradicsom környezetbarátabb, a kiskertből szedett vagy a boltban vett?

Egy amerikai kutatás arra hívja fel a figyelmet, hogy a kérdésre nem is olyan egyértelmű a válasz.

Bucsky Péter
2024. április 12. 04:34 Adat, Közélet

Nem látszik, hogy ellenzéki vezetés alatt dübörögne a budapesti kerékpáros fejlesztés

A biciklizés aránya már nem nő a fővárosban, és a budapesti infrastruktúra sok összehasonlításban le van maradva, még régiós szinten is.