Hírlevél feliratkozás
Jandó Zoltán
2022. április 4. 04:34 Adat, Pénz

Öt település, ahol egy ellenzéki szavazatra 320 Fidesz-voks jutott

Ahogy négy évvel ezelőtt, ezúttal is hihetetlen fölényben volt az ország legszegényebb községeiben és falvaiban a Fidesz. Két borsodi településen, Bódvalenkén és Gadnán mindenki a kormánypártok listájára szavazott, Csenyétén és Szakácsiban 1-1 szavazatott kapott az ellenzéki lista, Fájon pedig egyet sem, de ott a Mi Hazánk húzott be egy voksot. Így ezen az öt településen az ellenzéki összefogás minden szavazatára több mint 320 kormánypárti jutott.

Ha nem is ilyen arányban, de a 20 legalacsonyabb átlagjövedelmű településen*Ezeken a településeken volt a lakosok átlagos személyi jövedelemadó-alapja a legalacsonyabb 2020-ban. mindenhol hatalmasat nyert a Fidesz. A legkisebb arányú győzelmet Rajkán aratták, ez ott a listás voksok 63 százalékát jelentette. Ezen kívül még a baranyai Ágon maradtak 80 százalék alatt, mindenhol máshol legalább négyötödös eredményt értek el. Ha a 20 település átlagát nézzük, akkor az érvényesen szavazók a listás voksok 87,6 százalékát adták le a Fidesz-KDNP-re, a tíz legszegényebb településnél azonban ez az arány még magasabb, több mint 96 százalék.

Mindez egyébként azt jelenti, hogy az elmúlt négy évben ezeken a településeken kivétel nélkül tovább erősödött a kormánypárt. Pedig már 2018-ban is nagyon magas szavazatarányt értek el: akkor a tíz legszegényebb helyen 85 százalékot kapott a Fidesz. Négy éve azonban még sehol nem sikerült minden szavazatot besöpörniük, Büssün pedig a kétharmad sem volt meg.

A legszegényebb települések többsége olyan választókerületben található, amelyet előzetesen egyértelműen, vagy inkább kormánypártinak tartottak az elemzők. Öt község, illetve falu azonban Borsod-Abaúj-Zemplén 4-es számmal jelölt választókerületében van, amit szinte mindenki billegő körzetként tartott számon. Bár a kisebb településeken 2018-ban itt is tarolt a Fidesz, a központi városban, Kazincbarcikán négy éve kifejezetten gyengén szerepelt a kormánypárt, így ellenzéki szempontból nyerhetőnek tűnt az egyéni mandátum.

Ehhez képest a fideszes színekben induló Demeter Zoltán közel kétszer annyi szavazatot kapott, mint az ellenzék közös jelöltje, a jobbikos Üveges Gábor. A legszegényebb öt településen Demeterre 571-en szavaztak, Üveges azonban mindössze nyolc voksot gyűjtött, ebből hetet Abaújszolnokon, a másik négy településen pedig összesen egy szavazatot kapott.

Tarts velünk, szállj fel a Helyközi Járatra! Ha van egy jó sztorid, oszd meg velünk, és ha teheted, támogasd munkánkat, hogy hosszú távon, kiszámíthatóan és magas színvonalon tudjunk dolgozni. Támogatással és ötletekkel kapcsolatban írj nekünk a [email protected] címre.

G7 támogató leszek! Egyszeri támogatás / Előfizetés

Adat Pénz eredmény országgyűlési választások szavazás szegénység választások Olvasson tovább a kategóriában

Adat

Avatar
2025. március 13. 13:04 Adat, Közélet

Többen jelentkeztek tanárnak, de hányan kezdenek majd el tanítani?

Első ránézésre kedvezőek az adatok, sokkal kevésbé népszerű azonban a pedagógus pálya a középiskola után, nappali képzésre felvételizők körében.

Stubnya Bence
2025. március 12. 14:25 Adat, Vállalat

A világ harmadik legnagyobb autógyártójává válhat Magyarország lakosságarányosan

Legalábbis akkor, ha a tervezett kapacitással indulnak be az új üzemek, és más országok kapacitásában sem lesz túl nagy változás.

Hajdu Miklós
2025. március 11. 12:57 Adat, Közélet

A korábbinál gyengébb fegyverrel kezdi a harcot a kormány az élelmiszer-infláció ellen

Az ársapkához és az ezt felváltó kötelező akciózás szabályaihoz képest kevésbé torzítja a piacot az árrés 10 százalékosra korlátozása.

Fontos

G7.hu
2025. március 14. 15:08 Élet

Bucsky Péter, a G7 újságírója kapta a Tarnói Gizella-díjat

A G7 külső munkatársa, Bucsky Péter nyerte el a Tarnói Gizella emlékére alapított, a gazdasági újságírás kiemelkedő teljesítményeiért járó jutalmat.

Torontáli Zoltán
2025. március 14. 13:21 Közélet, Vállalat

Mi lenne, ha minden élelmiszer árrését befagyasztaná a kormány?

A termelőktől kezdve az importőrökig és a forgalmazókig minden piaci szereplőnek újra kellene gombolni a kabátot, nem csak a nagy boltoknak.

Váczi István
2025. március 13. 16:15 Világ

Jórészt elvesztették az ukránok Kurszkot, de ez most még jól is jöhet nekik

A vereség katonailag fájdalmas, de így még kevésbé állíthatják az oroszok és szövetségeseik, hogy Ukrajna miatt tart még mindig a háború.