A befektetések egyik alaptézise, hogy diverzifikálni kell őket, tehát azt a pénzt, amit kamatoztatni szeretnék, érdemes különböző típusú megtakarítási vagy beruházási formák között megosztani. A tapasztalatok szerint azonban a háztartások jellemzően a befektetéseknek egy szűk, általuk jól ismert köréből választanak, ahelyett, hogy egy olyan portfóliót állítanának össze, amelyben kiegyensúlyozott a kockázatos és a biztos elemek aránya.
Így vagy túl nagy kockázatot vállalnak, vagy pedig túl alacsony az elérhető hozam, és végső soron a haszon (már amennyiben nem veszteségről kell beszélnünk) várhatóan elmarad attól, amit egy szakszerűen összeállított befektetési csomag hozott volna.
Ha pedig a háztartások a befektetések lejártával kevesebb pénzhez jutnak, akkor értelemszerűen kevesebbet is fognak tudni költeni vagy újra befektetni. Innentől belátható, hogy egy ilyen jellegű veszteség már nem csak a háztartások, hanem a társadalom szintjén is megmutatkozik, ha másban nem, akkor legalább a fogyasztási és a megtakarítási adatokban. Egy friss kutatás is alátámasztja, hogy össztársadalmi következményekkel jár, hogy a háztartási kisbefektetők többnyire nem szakmai alapon hozzák meg pénzügyi döntéseiket.
Az eredmények arra utalnak, hogy az elhibázott befektetésekből adódó egyéni szintű veszteségek jóval nagyobbat ütnek a makrogazdaságon, mint a háztartások szintjén. Ennek következtében, ha az egyéni befektetők a pénzüket kellően sokféle befektetés között osztanák meg, akkor a jólét társadalmi szinten évente 5 százalékkal is növekedhetne.
A kutatók a háztartásoknak néhány, a kockázattűrésüknek megfelelő és kellően diverzifikált portfólió közül kellene választaniuk, mindenkinek el kellene sajátítania az alapvető pénzügyi ismereteket az iskolában, és a munkáltatóknak nem kellene bizonyos befektetések felé tereniük az alkalmazottaikat*Például azzal, hogy részvényeket, tulajdonrészt adnak a dolgozóknak.. Ebben az esetben nem csak az egyéni károk csökkennének, hanem a társadalmi veszteségek is.
