Ki dolgozik éjszaka és hétvégén, ha nem jöhetnek vendégmunkások?
Szinte teljesen betiltaná új munkavállalási engedélyek kiadását január 1-től EU-n kívüli harmadik országbeliek számára egy kormányrendelet, amelynek tervezete a 444 értesülései szerint már a szerdai kormányülésen a miniszterek elé kerülhet.
A tiltás a Grúziából érkezőket nem érintené. A két évre szóló, egyéves hosszabbítási opciót tartalmazó szerződések esetén a hosszabbítási lehetőség is elveszne a rendelet alapján.
A háttérben lobbizás indult meg azért, hogy a fülöp-szigeteki munkavállalókra se vonatkozzon a szigorítás, és hogy a rendelet csak július 1-től lépjen életbe – értesült a 444.
Tágabb kontextus: a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara nem hivatalos csatornákon keresztül értesült a rendelettervezetről, és csak keveset tud róla – mondta Nagy Elek, az érdekképviseleti szervezet elnöke a lapnak.
Nyilatkozata alapján a kormány intézkedése az egyes küldő országokból érkezőket érintő anomiáliákkal is összefüggésbe hozható, azt említette meg, hogy vietnámi vendégmunkások gyakran továbbállnak Nyugat-Európába, miután megkapták a magyar munkavállalási engedélyüket.
A kormány ezért Nagy értesülése szerint csak olyan országokból engedné a vendégmunkások érkezését, amelyekkel van visszafogadási egyezmény (az engedély nélkül az unió területén tartózkodó személyek visszafogadásáról szóló megállapodás).
Felülnézet: a lap úgy tudja, a szigorításnak politikai okai vannak, több fontos vidéki fideszes politikustól olyan visszajelzések érkeztek a kormányfő környezetébe, amelyek szerint a Fidesz szavazói körében feszültségeket okoz a vendégmunkások nagy számú megjelenése.
Ezeket a feszültségeket a Publicus 2023-as közvélemény-kutatása is visszaigazolja: eszerint a Fidesz-KDNP szavazók 53, az ellenzéki szavazók 82, a bizonytalanok 71 százaléka nem értett egyet a vendégmunkások behozatalával.
Számokban: 2023 végén érvényes munkavállalási engedélye mintegy 90 ezer nem szomszédos országból származó EU-n kívüli országbelinek volt a Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat adatai szerint. Nagyjából a harmaduk volt fülöp-szigeteki és vietnami, de sokan voltak még indiaiak, kínaiak, dél-koreaiak, mongolok és kirgizek is.
A harmadik országbeliek száma 2020 és 2024 februárja között trendszerűen nőtt, azóta viszont stagnál a KSH adatai szerint, aminek a gyengélkedő magyar gazdaságban visszaeső munkaerőkereslet az oka.
Ez látszik az Európai Bizottság felmérése alapján is, amely szerint 2021 vége óta egyre kevesebb ipari cég látja nagy problémának a munkaerőhiányt itthon.
Mit mondanak ők? Láthatóan politikai érdekek ütköznek gazdasági érdekekkel, amikor a szabályozást jelentősen szigorítják. Félő, hogy a kieső munkaerő miatt alapvető pontokon fog akadozni a termelés, amely akár rövid időn belül is visszaüthet a gazdaság összteljesítményére, végső soron politikai károkat is okozva – mondta a G7-nek Nógrádi József, a Trenkwalder cégcsoport kereskedelmi igazgatója.
Idén szeptemberig 15-20 ezer harmadik országbeli munkavállaló érkezett országosan, ez a tavaly érkezők számának töredéke – mondta, hozzátéve, hogy a hazai piacon kikölcsönzött harmadik országbeliek száma idén a tavalyi szint harmadára esett vissza.
A munkaerőhiány viszont továbbra is probléma. Nincs éjszakára, hétvégére ember, a vendéglátásban sorra dőlnek be emiatt a cégek. Ha jövőre beindul a gazdaság, hirtelen komoly létszámigény jelenhet meg – mondta Nógrádi József, aki szintén hallott arról, hogy az iparágban lobbiznak, hogy csak az év közepétől lépjen életbe a rendelet.
Nem ajánlott fel havi kapacitáslekötési lehetőséget az ukrán gázvezeték-hálózatot felügyelő cég az orosz-ukrán határon található szudzsai gáztranzitállomáson.