Hírlevél feliratkozás
Jandó Zoltán
2024. június 11. 11:03 Adat, Közélet

A Tiszánál kevésbé áradt a Tisza

A választás országos eredményei szempontjából sok jelentősége ugyan nincs, de érdekesség gyanánt megnéztük, hogyan teljesített a Tisza párt azokon a településeken, amelyek nevében szerepel a Tisza szó.

  • Összességében az országos átlagnál látványosan gyengébb eredményeket ért el az 58 Tisza előtagú településen Magyar Péter pártja. Míg a teljes listán közel 30 százalékot szerzett, ezekben a városokban és községekben csak a voksok negyedét kapta.
  • Az eredményeket elsősorban a kisebb községek húzták le. Ezek közül több is az ország legszegényebb települései közé tartozik, és ahogy reggeli cikkünkben is írtuk, az ilyen helyeken tarolt a Fidesz, esetenként (mint például Tiszabőn vagy Tiszaburán) 90 százalék feletti szavazatarányt elérve.
  • A városokban ugyanakkor itt is kifejezetten erős volt Magyar Péter pártja. Tiszafüreden, Tiszalökön és Tiszavasváriban is némileg az országos átlag fölött teljesített, Tiszaújvárosban pedig 40 százalék fölötti eredményt hozott, amivel a Fideszt is legyőzte.

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkA legszegényebb településeken tarolt a Fidesz, 65 helyen nyert a TiszaA régi ellenzéki pártok elutasítottsága mindenhol nagyon erős, egyetlen településen sem jutottak 20 százalék fölé. A kisebb pártok többségének ez sikerült.

G7 támogató leszek! Egyszeri támogatás / Előfizetés

Adat Közélet európai parlamenti választások Magyar Péter önkormányzati választások Tisza Tisza párt Olvasson tovább a kategóriában

Adat

Hajdu Miklós
2025. április 24. 13:29 Adat

Megfeleződött a gyilkosságok száma Magyarországon, Ausztriában ötödével nőtt

Alacsony szintről, de Svédországban, Dániában és Ausztriában nagyot nőtt a gyilkosságok száma. Régiónkban csökkenés jellemző, az élen Romániával.

Torontáli Zoltán
2025. április 22. 13:12 Adat

Egyre csak öregedő magyar autópark mellett pörgött fel a használtpiac

Ahogy megnőtt a lakosság reáljövedelme, elkezdte bepótolni az elmaradt autóvásárlásokat. Az állomány fiatalodásához azonban több új kocsi kellene.

Váczi István
2025. április 22. 10:56 Adat

Az egész fejlett világnál többet költ Ausztria szociális célokra

Gazdaságarányosan 75 százalékkal költ többet Ausztria a szociális védelem céljaira, mint hazánk, így abszolút összegekben még nagyobb a különbség.

Fontos

Vámosi Ágoston
2025. április 27. 06:06 Közélet

Csak árrésstoppos csirkeszárnyra futja, kiterjedhet a szerdai sztrájk a közszférában

Az önkormányzati köztisztviselők után kormányablakban dolgozók is sztrájkolhatnak, és máshol is ingerültek az alacsony fizetések miatt.

Bucsky Péter
2025. április 26. 06:06 Podcast

Kimarad a nagy európai hadiipari fejlesztésekből Magyarország, és ennek jó oka van

Európában rég nem látott hadiipari fejlesztések zajlanak, de Magyarországon nincsenek olyan cégek, amelyek ebből igazán profitálni tudnának.

Vámosi Ágoston
2025. április 25. 17:05 Közélet, Világ

Uniós forrásokat bukhat Magyarország az arcfelismerő rendszer miatt

Ha sikerül a kormánynak kiépíteni olyan rendszert, amely megfelel az uniós AI-szabályozásnak, akkor is sértheti az Alapjogi Chartát.