Hírlevél feliratkozás
Stubnya Bence
2023. november 17. 09:10 Közélet

Az építőipar örülhet az új lakásfelújítási programnak, azt viszont még nem tudni, hogy energetikai korszerűsítés is feltétel lesz-e

Jövőre új állami lakásfelújítási program jön, és habár becslések szerint évi 100-130 ezer lakóépület energetikai felújítására lenne szükség, egyelőre nem tudni, hogy ilyen elvárások járnak-e majd az állami támogatások mellé.

Mi történt? Már a jövő év januárjától beindulhat egy új állami lakásfelújítási program – árulta el az Építési Vállalkozók Országos Szövetsége (ÉVOSZ) az Index kérdésére. A szövetség azt javasolta, vissza nem térítendő támogatások helyett a kamattámogatott hitelkonstrukció legyen a programban.

  • Jelenleg tárcaközi, szakmai egyeztetések zajlanak a részletekkel kapcsolatban, közölte a lappal a Gazdaságfejlesztési Minisztérium. Így egyelőre nem tudni, hogy mekkora lesz a program keretösszege és hogy háztartásonként mekkora támogatásról lehet szó.

Tágabb kontextus: a nemrég bejelentett csok plusz alapján a régi csokkal ellentétben nem jár több támogatás az új lakások vásárlása esetén. A felújítási program ezért jó hír a gyengélkedő magyar építőiparnak, amelynek szeptemberben 6 százalékkal volt gyengébb a teljesítménye, mint egy éve.

Előzmények: 2021 elejétől 2022 végéig volt elérhető a legalább egy gyereket nevelő háztartások számára a legfeljebb 3 millió forintos otthonfelújítási támogatás, emellett pedig a program keretében maximum 6 millió forintnyi kamattámogatott hitel is elérhető volt.

  • Magyarország júliusban közzétett Helyreállítási és Ellenállóképességi Tervében szerepelt egy 224 milliárd forint összkeretű energetikai korszerűsítési program, azonban az EU-s pénzek körüli huzavona miatt a januárban induló program biztosan nem ilyen pénzből működik majd. 

Felülnézet: a kormány 2021-ben fogadta el a hazai lakó- és nem lakóépületek 2050-ig tartó felújítását is tartalmazó Hosszú Távú Felújítási Stratégiát, aminek a célja, hogy 2050-re a „közel nulla energiaigényű” épületek aránya elérje a 90 százalékot. 

Miért fontos ez? Egyelőre nem tudni, hogy az energetikai korszerűsítés a program követelményei között szerepel-e majd. A Magyar Energiahatékonysági Intézet tanulmánya szerint évi 100-130 ezer lakóépület energetikai (mély)felújítására lenne szükség ahhoz, hogy Magyarország elérje 2050-ig a törvénybe foglalt klímasemlegességet

  • A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) és az Eltinga Ingatlanpiaci Kutatóközpont kutatóinak tanulmánya szerint – amelyről az Rtl.hu számolt be – a 4,5 milliós teljes hazai ingatlanállomány nagy része korszerűtlen, 2,8 millió családi házból 2,2 millió rossz energiahatékonyságú.
  • A magyarországi ingatlanállomány az ingatlanonként felhasznált energiamennyiség alapján az EU legtöbbet fogyasztó tíz országa közé tartozik.

G7 támogató leszek! Egyszeri támogatás / Előfizetés

Közélet energetika építőipar felújítás ingatlan Olvasson tovább a kategóriában

Közélet

Pálos Máté
2023. november 27. 13:43 Közélet

Egyetlen személy dönthetne a kutatóhálózatok sorsáról

A Magyar Kutatási Hálózat átszervezése tovább ronthatja a magyar kutatói autonómiát és kutatási szabadságot.

Stubnya Bence
2023. november 27. 04:34 Közélet, Vállalat

Kell-e félteni a magyar dolgozókat a vendégmunkásoktól?

Az ellenzék szerint káros a vendégmunkásokat hazai jelenléte, a kormány szerint a magyar munkahelyeket védik. De mi történik eközben a munkahelyeken?

Bod Péter Ákos
2023. november 26. 17:20 Adat, Közélet

Mekkora gond a magyar államadósság?

Magyarország a térségünk legnagyobb arányú és legköltségesebb államadósságával kerül bele az egyébként is sok turbulenciával járó gazdaságszerkezeti és geopolitikai átmenetbe.

Fontos

László Pál
2023. november 28. 15:31 Podcast, Támogatói tartalom

Megváltozott, ahogy a munkám értékéről és áráról gondolkozom

A Pénz(m)érték sorozat ötödik részében az X-generációsok mesélnek arról, mit jelent számukra a pénz és a fenntarthatóság kapcsolata.

Jandó Zoltán
2023. november 28. 09:28 Adat

Kocsmaarmageddon van Magyarországon, de a kantinoknak jól megy

Több mint ezer vendéglátóhely szűnt meg 2023 első felében Magyarországon. A leggyorsabban továbbra is a italüzletek száma csökken.

Pálos Máté
2023. november 27. 19:16 Adat

Annyira keveset költünk egészségügyre, hogy az EU sereghajtói közé kerültünk

A GDP-arányos adat leginkább azt mutatja meg, hogy a döntéshozók mennyire tekintik fontos területnek az egészségügyet.