(Az Ekonomi a G7 véleményrovata.)

A 2023-as Szent István-i ünnepséggel időben egybeesett a budapesti rendezésű atlétikai világbajnokság megnyitója, amelynek alkalmából a kormányfő külföldi vendégeket fogadott. A hazai közéletben érthetően komoly hullámokat vert a felsőszintű vezetőkkel képviselt országok listája: Azerbajdzsán, Katar, Szerbia, Tatárország, Törökország, Türkmenisztán, Üzbegisztán. 

Európából a szerb elnökön kívül nem jött hivatalban lévő politikus. Akik pedig eljöttek, azoknak az országai földrajzilag, kulturálisan, politikai rendszert tekintve távol állnak a görög-zsidó-keresztény kultúrkörtől, azaz Európától. Attól, amelyhez a magyarok István stratégiai döntése nyomán csatlakoztak, és amelyhez a mai Magyarországot kultúrája, szövetségesi kapcsolatai, társadalmi-gazdasági rendszere és nem utolsósorban üzleti viszonyai szorosan hozzákötik. Van tehát ok arra, hogy az elemzők a megjelenők, és különösen a meg nem jelenők névsora alapján a magyar kormány politikai, esetleg gazdasági orientációjának jelentős tartalmi változását latolgassák.   

A kormányzati megszólalások pontosan gazdasági érvekkel igyekeztek élét venni annak a nyilvánvaló kritikának, hogy akár a nemzeti ünnepet, akár a világverseny megnyitóját tekintjük, demokratikus mérce szerint roppant különös a reprezentált országok köre: „igen, de az energia keletről jön”. A kormányfő azt is elmondta a közmédiának, hogy a kis, nyitott Magyarországnak ebben is előrelátóbbnak és okosabbnak kell lennie a nagy országoknál, tekintettel az energiafüggőségünkre. 

Ezen a helyen nem érdemes polemizálni azzal, hogy vajon a részletesebben meg nem nevezett nagy nyugati országok vezetői mit láttak előre és mit nem, és valóban le vannak-e maradva tőlünk energetikai és egyéb gazdaságstratégia vonatkozásokban. Most azon sem, hogy ez az energiafüggőség olyan fátum-e, amellyel nincs mit kezdenünk, és a mostani gazdaságpolitika vajon megtesz-e mindent a függőség radikális mérsékléséért. 

Mindenesetre a szénhidrogénpiaci vonatkozás valóban olyan, amely érinti a szóban forgó országokat, noha a globális energiapiacnak rajtuk kívül sok más kulcsfontosságú szereplője van. 

De lehet-e többet is belegondolni az eseménybe? A budai királyi várban megjelent államfők, vezetők által reprezentált országok az esetlegesen létrejövő konkrét üzleteken túlmenően mennyire számíthatnak hazánk távlatos partnereinek? Képezhetnek-e érdemi kiegészítést vagy pláne alternatívát a jelenlegi partneri kapcsolatainkhoz képest?  

Az országok nagyban eltérnek lakosságméret, földrajzi kiterjedtség, anyagi fejlettség és egyéb fontos jellemzőt tekintve; az alábbi tábla négy lényegi vonatkozást mutat be. A tisztábban látás kedvéért a táblázatban szerepelnek a magyar adatok is, valamint három olyan országé is, amelyek igen feltűnő módon nem képviseltették magukat a budapesti találkozón vagy attól függetlenül a világrendezvényen: a másik három visegrádi tagország. 

A vendégkörbe nem illik teljesen bele a Tatár Köztársaság, amely nem szuverén állam. Különböző források szerint ennek a régiónak a vásárlóerő-paritáson mért gazdasági fejlettségi szintje az orosz átlagot meghaladja; a többi ország-jellemzőről nem áll rendelkezésre adat. Az Orosz Federáció maga is kihagyható a vendégül látott országok csoport-jellemzéséből, tekintettel arra, hogy ha az ottani hivatalos közlés szerint nem, de európai fogalmak szerint háborút folytat, gazdasági és politikai szankciók alatt áll, melyeket a magyar kormány is megszavazta. Oroszország hazánkat a barátságtalan országok között tartja számon.  

Gazdasági és diplomácia, politikai jelentősége alapján Törökország, amely emellett NATO-tagállam is, és másodsorban Katar a vendégkör kiemelkedő szereplője. Elég valószínű, hogy a török elnök budapesti látogatásának nyélbe ütése adott kellő késztetést a többi ázsiai személyiségnek a részvételre, hiszen különösen energetikai szempontból Törökország megkerülhetetlen a szénhidrogén-kiviteltől nagyban függő közép-ázsiai térség számára, és mind a hagyományos diplomácia, mint a „puha erő” eszközeinek aktív alkalmazója a volt szovjet-orosz birodalomból kivált ázsiai országok térségében. 

Katar maga fajsúlyos szereplője az Öböl-térségnek, gazdasági-pénzügyi súlya is jelentős. Az elmúlt évtizedekben befutott sajátos fejlődési pályája folytán figyelemre méltóan eltér a térség több más olajgazdag államának jellemzőitől. A táblázat első számoszlopában megmutatott adat (az IMF 2023. tavaszi jelentésében közzétett egy főre jutó nominális GDP, dollárra átszámolva, nem PPP alapon, 2021-es állapatok szint) világméretekben a legelsők közé helyezi az emírséget. Figyelemre méltó, hogy az ENSZ fejlesztési szervezete (UNDP) által készített Humán fejlettségi mutató (HDI), amely nemcsak a GDP-mértéket, hanem az iskolázottság, egészségi állapot és hasonló civilizációs vonatkozásokat is magába foglalja, Katart a fejlett humántőkéjű országok csoportjába sorolja. Index-értéke hozzámérhető a visegrádi csoport mutatóihoz. A korrupciós fertőzöttséget mérő módszertan szerinti helyezése is kedvező: a legtranszparensebb az összes itt előforduló ország között: lényegesen kedvezőbb a helye a világ-listán, mint éppenséggel Magyarországé. 

A féken tartott korrupciós hajlam azonban Katarban nem a modern demokráciák szokásos ellensúlyozó és kontrolláló  intézményeknek vagy a szabad sajtónak tudható be, hanem a sajátos helyi uralmi viszonyoknak. A politikai rendszer jellege az Economic Intelligence Unit (EIU) által kidolgozott módszertan szerint egyértelműen autoriter. Ebben a besorolásban osztozik vele az azeri, kirgiz, türk, üzbég rezsim is; Törökország a hibrid rezsimek közé tartozik. 

Az EIU klasszifikációjában az itt említett európai országok mindegyike demokrácia, noha jelzővel ellátva (flawed democracy), amely hiányosságokra és fogyatékosságokra utal. És valóban a liberális demokrácia normái szerinti globális sorrendben a jelenlegi magyar demokrácia-teljesítmény helyezése gyengébb, mint a gazdasági teljesítmény (GDP/fő) vagy a társadalmi fejlettségi állapot (HDI) szerinti pozíciónk. Úgy is mondhatjuk, hogy a demokrácia-normán mérve Magyarország közelebb van Szerbiához, mint Csehországhoz. Egyébként a korrupciós viszonyok alapján is délre csúszott a mai Magyarország, egy évtizedes folyamatos mozgás következtében. 

Törökország a demokráciák és az önkényuralmi rendszerek közötti kategóriában, hibridként szerepel az EIU listán. Az összes többi ázsiai ország autoriter rezsimnek számít. Korrupciós viszonyaik a világskála második felébe sorolják őket, igen rossz helyezésekkel. A humán tőke és a társadalmi viszonyok összefoglaló HDI-adatai alapján a glóbusz legkevésbé fejlett országai között található az azeri, türkmén, üzbég, kirgiz eset. 

Ez alapján nyilván eleve kétséges, hogy a meghívottak által reprezentált jelenlegi és jövőbeli gazdasági erő igazolja-e a hozzájuk fordulást, és az lehet-e komoly stratégiai irányvétel. Kataron és Törökországon kívül ezek az ázsiai országok egyértelműen szegények a természeti kincseik ellenére. Vagy inkább éppen e kincsek miatt, amint ez olyan gyakori a nyersanyagkitermelő karakterű gazdaságok esetében. Még a népességmérete, katonai potenciálja és földrajzi fekvése okán középhatalomnak számító Törökországról is elmondható, hogy gazdasági fejlettség tekintetében nem éri el a kelet-közép-európai térség normáit, bármilyen aggregált jövedelmi mutatót tekintünk. 

Az adatokból tehát könnyen kiolvasható, hogy ez az új potenciális „baráti kör” gazdasági fejlettségben, egy sajátos kivétellel, jelentősen le van maradva annak a térségnek a szintjétől, amelynek Magyarország a rendszerváltozás első éveitől kezdve részese. Az idelátogatók viszont a saját adataihoz mérve fejlett országba jöttek, és számukra Magyarország súlyát még az is megnöveli, hogy az európai közösség tagországa. 

Ez persze azonban megfordítva is igaz: a magyar szemmel nézve ezek a volt szovjet tagországok az európai demokratikus normák valamint a piaci benchmarkok szerint sokkal közelebb állnak a fejlődő világ normáihoz, mint az EU-hoz. 

Ugyanakkor sajnos a mai Magyarország indikátorai a visegrádi társakhoz mérve minden itt bemutatott vonatkozásban relatív lemaradásunkat jelzik. A legkisebb a hátrányunk a gazdasági teljesítményt illetően; más mutatók (GDP árfolyamparitáson mérve, GNI/fő, egy főre jutó végső fogyasztás, stb) az itteni sorrendtől némileg eltérő eredményeket hozhatnak. A gazdasági fejlődést és növekedési képességet befolyásoló intézményi, emberi-tőke jellegű tényezők terén viszont ezek és egyéb más indikátorok egyértelműen megerősítik, hogy a magyar viszonyok elmaradnak a V4 benchmarkoktól. 

A gazdasági fejlődésről felhalmozott nemzetközi tudásanyag alapján ezen a fejlettségi szinten az inkluzív növekedésnek van csak esélye, amely nem a fizikai tőkeállomány és a termelésbe bevont munkaerőállomány mennyiségi bővülésén nyugszik. Pontosan a képzés, a kutatás, az emberi tőke és az innoválást támogató intézményrendszer a belső hajtóerő, ami elősegíti, hogy az ország a globális kapcsolati rendbe, értékláncokba a mind nagyobb hozzáadott értéket képviselő pontokon tudjon belépni – ezt magam is kifejtettem új könyvemben (Bod Péter Ákos: Gazdasági fejlődés és tudás. Gondolat Kiadó, Budapest, 2023). 

A nemzetközi versenyképességi felmérésekből látható, hogy a jövőbeli fejlődési pálya kulcs-területein mind komolyabb elmaradásunk kezd kibontakozni a szűken vett térségünk országaihoz mérve. Eközben számos volt szocialista berendezkedésű ország sokkal rosszabb induló pozícióból már elénk került, amint ezt a balti országok története világosan megmutatja. 

A tényadatokból, az említett térségek társadalmi-gazdasági folyamatai trendjeiből és a gazdaságfejlődési szakirodalom ajánlásaiból tehát azt lehet leszűrni e sokat vitatott augusztusi 20-i diplomáciai eseményből, hogy nem érdemes gazdaságstratégiai potenciált bele látni a rendezvényen megjelentek összetételébe. Az viszont aggasztó, hogy egy olyan kedvező alkalom, mint egy nyár végi világverseny, nem tudott Budapestre vonzani kulcsországokból, európai intézményekből, jelenlegi és jövőbeli főpiacainkból fajsúlyos politikusokat. 

Különösen fájó a térségi társak távolmaradása. A végül megjelentek által reprezentált országcsoport sem mérete, sem fejlettsége, sem pedig saját regionális viszonyai és érdekeltségei alapján nem jelent alternatívát Magyarország mostani meghatározó partnereihez képest. 

A török kapcsolat ápolása nyilvánvalóan lényeges, mint ahogy az Arab-öböl mint térség is igen fontos. Ezt egyébként mutatja a BRICS-országok mostani bővítési szakasza: a közel-keleti régióból bekerülők száma is utal erre. Azonban túlzás lenne így kibővülő BRICS-et olyannak elgondolni, amely belátható időn belül bármely mai EU-tagállam számára az európai integrációhoz mérhető jelentőségű gravitációs központként emelkedhetne ki kereskedelmi, pénzügyi, technológiai vagy egyéb más stratégiai vonatkozásban. 

A lényegi dimenziók áttekintése azt mutatja, hogy a magas vendégek budai látogatása inkább csak pótlék, talán enyhíti a diplomáciai kisodródásból fakadó súlycsökkenés miatti csalódottságot a kormányzati körökben, alternatívát azonban nem nyit. Az „új barátok” társadalmi viszonyainak áttekintése viszont alkalmat ad annak a sajnálatos körülménynek az ismételt konstatálására, hogy a minden belső gondja ellenére dinamikusnak és innovatívnak bizonyuló európai fejlődési pálya sikeres bejárásához szükséges készségekben, intézményi feltételben egyáltalán nem állunk jól.    

G7 támogató leszek! Egyszeri támogatás / Előfizetés

Közélet diplomácia energia gáz Katar Orbán Viktor Türkmenisztán Olvasson tovább a kategóriában