Július elsején életbe lépett az új ukrán nemzetiségi törvény, ezt nem befolyásolta, hogy a Velencei Bizottság is több változtatási javaslatot tett a kisebbségi jogok védelmében. Csak a jövő dönti el, hogy ezekből utólag esetleg beépítenek-e néhányat. Kisebb gesztusok elképzelhetőek, de az elmúlt évek tapasztalatai alapján érdemi változásokra nem nagyon érdemes számítani.

A nemzeti kisebbségekről tavaly decemberben elfogadott kerettörvény legfőbb problémája, hogy az elmúlt évek jogszűkítései után nem hoz előrelépést, elvesz szerzett jogokat, és nem nyújt megfelelő garanciákat, kitéve a kisebbségi közösségeket a többségi politikának és a háborúban szintet lépő ukrajnai nemzetiesítésnek. Önmagában inkább szimbolikus jelentőségű: szintetizálja az elmúlt évek több, a nemzetiségeket érintő más jogszabály rendelkezéseit, melyek már számos jogszűkítést törvényerőre emeltek.

Az ukrán politikum ennek ellenére a nemzetközi és európai normáknak való megfelelésről beszél, az elfogadott nemzetiségi programnak a multikultit idéző “Egység a sokféleségben” nevet adták.

Ez a törvény egy fügefalevél, amivel az európai uniós csatlakozásban próbálják eladni az ukrán kisebbségpolitikát. De a mögöttes koncpció a kisebbségi létet a közösségi szintről alapvetően az egyéni életszférába redukálja

– mondta a G7-nek Zubánics László, az UMDSZ elnöke.

Mint abban gyakorlatilag minden, általunk Kárpátalján megkérdezett magyar vezető egyetértett, a 2017 után meghozott törvények a mostanival együtt az asszimiláció felé kényszerítenek. “Akármilyen szépeket mondanak róla, a választási jogot veszik el a kisebbségektől. Ez a választási lehetőség még a Szovjetunió idején is megvolt, de ma már egyre kevésbé adott” – fogalmazott az egyik kárpátaljai egyházi vezető. 

A két nagyobb kárpátaljai magyar politikai szervezet, a KMKSZ és az UMDSZ közösen dolgozta ki a törvény részletes kritikáját, leginkább az anyanyelvi és oktatási jogok csorbítása ellen szálltak síkra.

“Az új törvény számos ponton visszalépést jelent. Mi nem kértünk többet, csak azt, hogy ne legyen kevesebb, mint ami korábban megvolt, és ez ugyanúgy elmondható az oktatási, a felsőoktatási és a médiatörvényről is. Ahhoz, hogy a kárpátaljai magyarságnak, illetve az országban élő kisebbségeknek a problémái megoldódjanak a kisebbségi jog területén, vissza kell térni a kilencvenes évekbeli állapotokhoz, azokat a jogokat kell újra garantálni, amiket elvettek” – foglalta össze szervezete álláspontját Darcsi Karolina, a KMKSZ politikai és kommunikációs titkára.

A törvény rendelkezései ellen a magyar mellett a román kisebbségek képviselői szólaltak fel a legerőteljesebben. Ez az informális magyar-román koalíció már korábban is körvonalazódott ukrajnai nemzetiségi ügyekben. Leginkább azt sikerült vele elérni, hogy az uniós anyaországgal rendelkező kisebbségek jogilag külön státuszt kaptak, így az oroszokat érő retorziók önmagukban rájuk nem vonatkoztak. A törvény ugyanis mostanra az ukrajnai oroszok kisebbségi jogait az orosz agresszióra hivatkozva gyakorlatilag eliminálja, súlyos precedenst teremtve a korábbi jogok radikális visszavételére.

Az alig százezres kárpátaljai magyarság az egyik visszatérő értelmezés szerint az orosz-ukrán háborús konfliktus járulékos áldozata: az önvédelmi harcot folytató oroszellenes ukrán politika rajtuk is üt, noha

a politikai jelentőségük Kijevből nézve minimális, részarányuk még Kárpátalja megyén belül sem haladja meg a tíz százalékot.

Az etnikai feszültségek növelése érdekében az orosz politika is sokat tett az elmúlt években Kárpátalján is. A gyanú szerint ennek volt eredménye az ungvári KMKSZ-székház elleni 2018-as robbantásos merénylet is. Más akciók, mint például az ukrán nacionalisták félelemkeltő felvonulásai Beregszászon, titkosszolgálati kavarások nélkül is értelmezhetők.

De Kárpátalján összességében még így is sokkal inkább az etnikai béke jellemző, a magyarországi nyilvánosságban sokat emlegetett nemzetiségi kényszersorozásoknak, általános magyarellenességnek a hétköznapokban nincsenek jelei, az erről szóló híradások nagyrészt a hazai közönségnek szóló propagandatermékek, amik ugyanakkor nem zárható ki, hogy Kárpátalján is hatnak.

A politika már másik szint, de ebben is érdemes különválasztani a helyi kavarásokat, a jóval mérsékeltebb megyei vezetést és az ukrán nagypolitikát. Spenik Sándor, az Ungvári Nemzeti Egyetem intézeti igazgatója szerint:

Itt Kárpátalján azért a magyarok helyzete nem annyira rossz, de kétségtelenül romlik. Ha magyarul beszélsz a városban, nem szól meg téged senki, ma már azt kell mondani, hogy ez is jó, ahhoz képest, hogy milyen erős magyarellenes kampány folyik az ukrán médiából. A közvéleményben is érezhető, hogy rosszabbul kezdenek viszonyulni a magyarokhoz, de a kárpátaljaiak azért sokkal pozitívabbak felénk. A helyi önkormányzatokban, nem is csak a magyarlakta területeken, alapvetően pozitívan viszonyulnak hozzánk, és ez így van még a megyei tanácsban is.

A legnagyobb szimbolikus politikai konfliktusok az elmúlt időben Munkácshoz és a magyarellenes kártyát szívesen kijátszó Baloga polgármesterhez kötődnek: a turul szobor ledöntése, Schink István iskolaigazgató kirúgása (őt előbb a bíróság visszahelyezte, majd újra menesztették), magyar nemzeti jelképek eltávolítása mögött egyaránt a Baloga-klán állt.

A munkácsi vár a ledöntött turul szobor helyén immár az ukrán címer háromágú szigonyával, a trizubbal. Fotó: Szabó Milán / G7

Andrij Baloga polgármesternek, illetve az apjának, a helyi oligarcha Viktor Balogának korábban Kijevben és Viktor Medvedcsukon keresztül Moszkvával is erős kapcsolatai voltak, de Kárpátalja megyében a legnagyobb magyar szervezet, a KMKSZ is a koalíciós partnere volt még pár éve. 2022 februárja után aztán Balogáék először kivártak, majd egy újonnan gründolt nacionalista párttal a magyarellenességre mentek rá, a magyar nyilvánosságban is nagy hangot kapó kavarások ennek az eredményei.

A kárpátaljai ukrán megyei vezetők vele szemben is az etnikai békét és a magyarokkal való korrekt viszonyt hangsúlyozzák. Ezt teszi Viktor Mikita, a megye élére 2022 február után kinevezett, amúgy SBU-s múltú, de ügyesen ellensúlyozó kormányzó, és Volodimir Csubirko, a Megyei Tanács kicsit magyarul is megtanuló elnöke.

“Mi is szégyelljük magunkat, hogy helyi ambíciók és politikai bosszú miatt eltávolították a turult, egy magyar nemzeti szimbólumot, miközben Magyarország nem harcol ellenünk” – mondta a G7-nek Csubirko, amikor a megyei hivatal ungvári épületében kérdeztük. A kárpátaljai megyei vezető arról beszélt, hogy csak egyes politikusok keltik a feszültséget, de az ukránok és magyarok között valójában jó a viszony. Ő azt is természetesnek tartja, hogy Magyarország szeretné védeni a helyi magyarok érdekeit is, ahogy köszönettel veszi a Magyarországtól kapott segítséget is.

“Nekem nagyon fontos, hogy a magyarok itt maradjanak. Magyarok nélkül Kárpátalja nem lenne az, ami, ez az etnikai együttélés ezer évig épült ki ezen a földön. Lehet még építeni 15 Tescót és tíz kórházat, de ezeket a dolgokat nem tudod újra megteremteni”

– mondta a G7-nek.

Volodimir Csubirko, a kárpátaljai megyei tanács elnöke a hivatalában, Ungváron. Fotó: Szabó Milán / G7

Kárpátalján ugyan a megyei ukrán vezetők a helyi konszolidált viszonyok fenntartásában érdekeltek, de közben az ukrán társadalom közel fele Magyarországot már ellenséges országnak tekinti. Ez nem elhanyagolható mértékben a magyar külpolitikai irányra adott reakció. Az Ukrajnának szánt fegyverszállítások és az ország EU- és NATO-integrációjának budapesti blokkolási kísérletei során a magyar kormány legtöbbször éppen a magyar kisebbség helyzetére és védelmére hivatkozik, de a kormányközeli média napi szintű ukránellenes anyagai (illetve az ezekről szóló rendszeres ukrán beszámolók), vagy az, hogy Orbán Viktor kétségbe vonja a túlélésért harcoló Ukrajna szuverenitását, határozottan növelik a magyarellenességet. 

A kijevi vezetést ellenfélnek beállító budapesti kormányzati retorika nem könnyíti meg a kárpátaljai magyarság dolgát sem. Kárpátaljai és budapesti háttérbeszélgetéseink során folyamatosan érezhető volt, hogy a magyar vezetők kötéltáncot kénytelenek járni. Miközben létfontosságú számukra a magyarországi politikai támogatás és anyagi segítség, a Budapestről érkező erőteljes kijelentéseket sokszor inkább ők is csillapítanák, hiszen helyben az ukrán-magyar feszültség csökkentése lenne az evidens érdek.

Bár valódi harcok idején a háborús metaforákat érdemes kerülni, de a kárpátaljai magyarok politikai értelemben legalább két tűz közé kerültek. Beszélgetéseink során ezt többen is skizofrén helyzetként írták le.

“Háború van. Mi most nem tehetünk többet a saját anyanyelvünk és a közösségünk védelmében, mint amit teszünk” – hangsúlyozta az egyik, a lehetséges politikai kockázatok miatt csak név nélkül nyilatkozó helyi magyar vezető. Ő a magyarországi kommunikációval kapcsolatban elmondása szerint maga is jelezte Budapesten, hogy a harsány szavakat le kellene csitítani: “elég egyszer elmondani, hogy mi nem küldünk fegyvert, nem kell folyamatosan ezt hangoztatni”.

A kárpátaljai magyar vezetők óvatossága nem indokolatlan: 2022 februárja óta fokozódott a kisebbségi vezetők elleni ukrán nyomásgyakorlás, bár ezekről az esetekről nem volt hivatalos kommunikáció. Az ukrán titkosszolgálat, az SBU nem hivatalos beszámolók szerint többekre személyes pressziót fejtett ki, tudomásunk szerint 2022 februárja után annak érdekében is, hogy határolódjanak el a budapesti külpolitikától.

Bár erre nem voltak hajlandóak, azt egyértelművé tették számukra, hogy számos kérdésben vissza kell fogniuk a nyilvános kommunikációt. A Kárpátaljai Megyei Tanácsban nyolc KMKSZ-es képviselő foglal helyet, úgy tudjuk, közülük négyük ellen van jelenleg is folyamatban valamilyen rendőrségi eljárás. A háborúban szeparatista megnyilvánulásért vagy az orosz narratíva terjesztéséért nyolc évig terjedő börtönbüntetést lehet kapni.

Mindez nem most kezdődött: ukrán oldalról évek óta egyre nagyobb gyanakvással figyelték a magyar állam aktív fellépését Kárpátalján. Az ukrán jog által el nem ismert kettős állampolgárság tömeges megadása (legalább százezer ukrán állampolgár kapott magyar okmányokat), az ukrán hatóságokkal nem egyeztetett, nagyrészt a Bethlen Gábor Alapon keresztül zajló támogatáspolitika, vagy éppen egy Kárpátaljáért felelős magyar kormányzati kormánybiztos kinevezése is a kritikák állandó tárgya volt.

2020-ban a kormánybiztos Grezsa Istvánt aztán kitiltották Ukrajnából, és pénzügyi visszaélésekkel kapcsolatos hatósági fellépés után a legnagyobb kárpátaljai magyar szervezet, a Fidesz-szövetséges KMKSZ elnöke, Brenzovics László is inkább Budapestre távozott. A kárpátaljai magyar politika helyzetét jelzi, hogy formálisan továbbra is Brenzovics a KMKSZ vezetője; legutóbb áprilisban választották újra elnöknek, tartós távollétében.

A kárpátaljai magyar érdekvédelmi szervezetek (KMKSZ, UMDSZ) szakértőkkel közössen rendszeresen készítenek árnyékjelentéseket az ukrajnai kisebbségi helyzetről, legutóbb közel száz oldalas szakvéleményt küldtek a nemzetiségi kerettörvényről a Velencei Bizottságnak is, elsősorban az anyanyelvi és oktatási jogok korlátozását sérelmezve.

A strasbourgi Európa Tanács alkotmányjogi szakértőkből álló testülete korábban véleményt mondott a még 2017-ben elfogadott oktatási törvényről is, ami súlyosan érinti a magyar tannyelvű iskolákat is. Az ukrán politika ebből nem sok mindent fogadott meg, de az a kevés (egy módosítással kivették a magánintézményeket a törvény hatálya alól, illetve pár évvel elhalasztották a legérzékenyebb passzusok életbe lépését) most mégiscsak fontos.

A magyar döntéshozók jelenleg éppen ebbe kapaszkodnak: mint azt korábbi cikkünkben bemutattuk, a tannyelv közelgő ukránosítása elől egy alapítványi/egyházi líceumhálózatba menekítenék ki lényegében az összes kárpátaljai magyar középiskolást. Erre még egy évük van: június elején Kijevben 2024 szeptemberére halasztották a hatályba lépést.

Ez a halasztás már a Velencei Bizottság június közepén nyilvánosságra hozott, a nemzetiségi törvényről szóló újabb véleményének szólhatott: amolyan preventív gesztus volt, ami az EU felé azt jelezte, hogy Ukrajna kész a kifogások kezelésére.

Maga a Velencei Bizottság friss véleménye egy részletes, szakmailag és talán politikailag is kigrammozott elemzés, ami egyszerre ismeri el a törvény által adott garanciákat, miközben tesz bizonyos módosítási javaslatokat. Hogy miket, az önmagában is mutatja, hogy a jogszabály jelenlegi formájában valóban erősen jogkorlátozó. A javaslatok között szerepel például, hogy

• a település- és utcanévtáblák kisebbségi nyelven is kint legyenek (a törvény ezt önkormányzati hatáskörbe utalta, ami ukrán lokális többség esetén nem jelent garanciát);
• a helyi hatósági ügyintézés kisebbségi nyelven is történhessen;
• mindenki szervezhessen kisebbségi nyelvű rendezvényeket, ne csak a hivatalos szervezetek;
• ne kelljen minden színdarabot, nyilvános eseményt ukrán szinkrontolmáccsal fordítani, ebbe (is) hozzák be az arányosság elvét;
• és a médiatörvényben is vizsgálják felül a bevezetett kvótákat, amik alapján az online és elektronikus kisebbségi sajtóban is nagyon jelentős arányban ukránul kell publikálni.

“A Velencei Bizottság javaslatai kicsit olyanok, mint az okos lány meséjében: hoztam is, meg nem is. Ezek az ajánlások különösebb gond nélkül teljesíthetők Ukrajna számára, bár az nem biztos, hogy módosítják is azokat. Közben azért a kisebbségek aggodalmait is figyelembe vették. A legfontosabb eredmény az oktatási törvény teljes hatályba lépésének újabb halasztása, de a nyelvhasználat és az oktatás problémáiba túl mélyen azért nem mentek bele. Így például nincs szó a magyar, mint oktatási nyelv teljes körű használatáról. Magában a törvénymódosításban is van egy csavar, ugyanis nem mindenkire vonatkozik. Az egyéves halasztás csak azokat a nemzetiségi diákokat érinti, akik 2018 szeptember 1-ig kezdték meg az iskolát”

–  mondta nekünk Zubánics László.

Hogy tartalmilag önmagában hoz-e majd a törvény további jogkorlátozásokat, ma még homályos. Ez leginkább a jogalkalmazási gyakorlaton fog múlni, az pedig már politikai kérdés, beépített bizonytalanságokkal. De sem a háború, sem a különutas magyar külpolitika, sem a tágabb nemzetközi folyamatok nem kedveznek túlzottan a kisebbségbarát reményeknek.

Az uniós normák jegyében ugyan egyes módosítások valóban elképzelhetőek, de az Európai Unió – főként a többnemzetiségű, ellenérdekelt tagállamok miatt – idáig sem képviselte túl komolyan az etnikai kisebbségi ügyeket. Miután Oroszország inváziós ürügyként használta fel az ukrajnai oroszokat, a háború amúgy is abba az irányba hat, hogy az egész kisebbségi téma egyre inkább biztonságpolitikai keretben jelenik meg Európában, az alapvető emberi jogok pedig háttérbe szorulnak.

Így eleve ellenszélben kellene fellépni, és itt látszik, hogy Magyarország külpolitikai elszigetelődése, bár folyamatosan a kárpátaljai magyarság védelmére hivatkozik, ebben is visszaüt. Akkor is könnyen megkapja a putyinista címkét, ha valódi jogszűkítéseket kifogásol – és használ fel tágabb külpolitikai céljai mentén. Az ezekben a kérdésekben egyetlen kvázi szövetségesünk látszik, a sokkal diplomatikusabban fellépő Románia, de ez önmagában nem túl sok, és az is kérdéses, hogy a nagyobb geopolitikai érdekeik (erősebb NATO-orientáció, a formálódó lengyel-román kelet-közép-európa tengely, nem beszélve Moldováról) nem lesznek-e a jövőben nekik fontosabbak, mint a 2-300 ezres ukrajnai kisebbségük melletti harcias kiállás. A magyar külpolitika számára így maradnak a hangzatos kiállások, de a kárpátaljai magyarok érdekében tenni korlátozottan tud.

A cikk a kárpátaljai kisebbségi helyzetről szóló cikksorozat részeként, a Journalismfund támogatásával, a European Local Cross-border Journalism Grants program keretében készült, együttműködésben a romániai Sinopsissal.

G7 támogató leszek! Egyszeri támogatás / Előfizetés

Közélet Világ határon túli magyarok Kárpátalja kisebbség kisebbségi jogok kisebbségpolitika külpolitika nemzetpolitika orosz-ukrán háború Ukrajna Olvasson tovább a kategóriában