Hírlevél feliratkozás
Stubnya Bence Hajdu Miklós
2022. április 6. 11:12 Adat, Közélet

Minél több volt a közmunkás, annál nagyobb eséllyel ért el a Fidesz helyben jó eredményt

Az idei országgyűlési választások listás eredményeit egy adott település jövedelmi adataival összevetve jól látszik az az összefüggés, hogy minél szegényebb egy település, annál nagyobb eséllyel ért el jó eredményt helyben a Fidesz.

Azt is megvizsgáltuk, hogy milyen az összefüggés a Fidesz listás eredménye és a helyi közfoglalkoztatottak, illetve az álláskeresők aránya között. Az derült ki, hogy mindkét esetben jelentős az összefüggés:

minél többen voltak a helyiek arányában a közfoglalkoztatottak és az álláskeresők, a Fidesz annál nagyobb eséllyel ért el jó eredményt az adott településen.

Az alábbi ábrán először azt ábrázoltuk, hogy milyen kapcsolat volt a Fidesz 2022-es listás eredménye és az álláskeresők aránya között.

Itt a kapcsolat egyértelműen jelentős: ha egy településen több volt az álláskereső 2020-ban, akkor a Fidesz is nagyobb eséllyel ért el jó eredményt.

Mi a helyzet a közmunkásokkal? Itt azt néztük meg, hogy mi volt a Fidesz 2022-es eredménye és a közfoglalkoztatottak adott település népességén belüli 2020-as*Az elérhető adatok eltérése miatt szerepel itt 2020-as, az utolsó grafikonon pedig 2021-es adat a közmunkásokra. arányának összefüggése.

Itt az összefüggés még erősebb is volt, mint az álláskeresők esetében. Az is érdekes kérdés, hogy ennek mi lehetett az oka. Elképzelhető, hogy egyszerűen arról van szó, hogy az alacsonyabb jövedelmű, kevésbé iskolázott választók szavaztak nagyobb arányban a Fideszre, közöttük pedig nagyobb arányban vannak a közfoglalkoztatottak és az álláskeresők.

Egy másik magyarázat lehet a közmunka politikai dimenziója. A G7-en is beszámoltunk Reizer Balázs, Gáspár Attila, és Gyöngyössi Győző tanulmányáról, ami 3000, tízezer főnél kisebb népességű település választási és közfoglalkoztatottsági adatait vizsgálva mutatott rá olyan összefüggésekre, amelyek bizonyítják, hogy a közmunkát részben politikai alapon osztották, és ez hozzájárult a Fidesz jobb választási eredeményeihez a 2014-es és a 2018-as választásokon.

A tanulmány szerint a polgármesterek attól függően „kaptak” több vagy kevesebb közmunkást a választások után, hogy milyen eredményeket hoztak az országos választásokon. Mivel ez csak akkor ösztönzi a polgármestereket, ha biztosnak tűnik a kormánypárt újrázása, a 2022-es választások előtt pedig mindenki szorosabb eredményre számított, a szerzők a G7 Podcast tavaly októberi adásában azt jósolták, hogy ez a hatás idén nem lesz erős.

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkA kistelepülési adatok elárulják, hogyan lehet közmunkával szavazatokat szerezniA 2014-es parlamenti választásokon legalább 5-6 mandátumot hozott a Fidesznek a közmunka, de hogyan? A tanulmány szerzői ezt magyarázták el az e heti G7 Podcastban.

Habár a konkrét ok-okozatiság bemutatására ez a cikk nem vállalkozik, az biztos, hogy a közmunkaprogram kevésbé jelentős tényező volt az idei választásokon, mint akár 2018-ban vagy 2014-ben. Ahogy az alábbi ábrán is látszik, 2021 végén már csak nagyjából 88 ezren dolgoztak közmunkásként, miközben 2014-ben még majdnem 180 ezren, 2018-ban pedig 135,5 ezren voltak közfoglalkoztatottak.

Az álláskeresők számában ugyanez az összefüggés már csak 2014-hez képest igaz, 2018 végén ugyanis még kicsivel kevesebben is voltak a regisztrált álláskeresők, mint 2021 végén (bár az adott évi áprilisi adat összehasonlítása lenne igazán pontos, ez az adat viszont nem áll rendelkezésre).

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkMinél nagyobb a jólét, annál alacsonyabb a Fidesz támogatottsága egy adott településenA Fidesz 2022-es listás eredményeit és a települési jövedelmi adatokat összevetve a szegényebb településeken ismét nagyobb eséllyel szavaztak a Fideszre, a jövedelem változása viszont nem számított.

G7 támogató leszek! Egyszeri támogatás / Előfizetés

Adat Közélet 2022-es választások álláskeresők közmunka lista választási eredmény Olvasson tovább a kategóriában

Adat

Hajdu Miklós
2023. szeptember 29. 16:23 Adat

A népszámlálási adatok erősen árnyalják azt az elméletet, hogy Magyarország ipari összeszerelőüzemmé vált

Mostanra a legnagyobb arányban felsőfokú végzettséghez kötött munkát végeznek a dolgozó magyarok, az ipari és építőipari szakmák háttérbe szorultak.

Stubnya Bence
2023. szeptember 29. 11:47 Adat

Közel kétszer annyi magyar diák tanul két nyelvet, mint tíz éve

Románia volt az egyetlen olyan EU-tagállam, ahol gyakorlatilag minden középiskolás két, vagy több nyelvet tanult 2021-ben.

Nagy Zsolt
2023. szeptember 29. 07:05 Adat

A “papíros gyerekek” az igazán nagy vesztesei a kormány oktatáspolitikai hadjáratának

Annak sem könnyű alapítványi iskolába jutni, akinek nincs sajátos nevelési igénye, annak pedig, akinek van, szinte már lehetetlen.

Fontos

Stubnya Bence
2023. szeptember 30. 14:38 Pénz

A verseny hiánya miatt drágulnak túlzottan a internet- és telefondíjak a jegybank szerint

Visszatekintő átárazások helyett élénk versenyt szeretne látni a jegybank az új Infláció jelentése szerint.

Kolozsi Ádám
2023. szeptember 29. 07:30 Világ

A végén még le is győzheti Ficót a szlovák “Momentum”, de Szlovákia sorsát az dönti el, kiknek nem sikerül bejutnia a parlamentbe

Szlovákiában már beállt a kampánycsend a szombati választás előtt, melyet egész Európa árgus szemmel figyel.

Török Zoltán
2023. szeptember 28. 17:50 Közélet

Németország gazdasági gyengülése egész Európának rossz hír – de mi áll mögötte?

Egyre borúsabbak a kilátások a német gazdaságban, mely a recesszióból még kilábalhat, de hosszú távon komoly kihívásokkal néz szembe.